(Funky) Pho - avagy húsleves deluxe
2015. augusztus 30. írta: motoroskonyhaja

(Funky) Pho - avagy húsleves deluxe

Az utóbbi években itthon is egyre népszerűbb ez a leves, nem véletlenül. Kicsit talán kezdünk elmozdulni az itthoni emberek többségének a távol-keletet jelképező, hiperes kifőzdékben árult "kínai", és a boltok polcairól levehető "keleti" porok és mártások vonalától.

A japán konyha sem a szusiról és a tempuráról szól már a legtöbbeknek, ahogy a kimchiről sem valami harci játék jut az emberek eszébe. (remélem....)

Ilyen a pho is. Egyszerűen leírva keleti marhahúsleves, de azért ennél jóval több. Mesésen gazdag marhahúsleves sok friss hozzávalóval és egzotikus, frissítő ízvilággal. Megmutatom én hogyan is készítem.

dscf0828.JPG

A pho Vietnám nemzeti étele. Nem bonyolult, ellenben jó sok időbe telik az elkészítése (de nem kell ott lenni a fazék mellett, tehát mintha sima húslevest készítenénk). Én is készítettem már sokféle húslevest, csak pár példa:

Kaszáslé

Csirkeaprólék leves

Palócleves

Mesés csirkeragueves

Japán marhahúsleves

Füstölt csülkös káposztaeves

Most a pho-n (ejtsd: fő) volt a sor, hogy itthoni körülmények között készítsem a saját ízlésem szerint.

Pho leves gazdagon

Hozzávalók:
50 dkg marhacsont
60 dkg marhanyak vagy lábszár
2 szép dundi petrezselyemgyökér
2 szintén dundi sárgarépa
1 üveg mungóbabcsíra
20 dkg száraz rizstészta (én szélesmetéltet használtam hozzá)
4 szál újhagyma vagy 20-25 cm póré
1 db új zeller zöldjével együtt
1 szép db karalábé
1 lime
1 csokor friss petrezselyemzöld (az erkélyemről szedtem)
1/2 friss csokor koriander (az erkélyemről szedtem)
6-8 db friss bazsalikomlevél (az erkélyemről szedtem)
1 kisujjnyi friss gyömbér
8-10 szem kardamom (vágjuk be a kérgét, hogy a csodás fekete szemek minél gazdagabb ízvilágot adhassanak)
10-15 szem egész feketebors


Elkészítése:
Semmi nagy gond nincs, ahogy a szokásos vasárnapi húslevest készíti a legtöbb ember, úgy kell eljárni. Tehát fogjuk a csontot (amit előtte alaposan lemostunk, mert lehet a szélén csontszilánk) és a szép darab marhát.  Beletesszük a fazékba, és hozzáadjuk a zöldségek nagy részét: a karikázott petrezselyemgyökeret és a répát, az újhagyma (vagy póré) felét - szintén karikázva, a darabolt zellert és a zöldjét, plusz a szintén darabolt karalábét. Hozzádobjuk az egész borsot és felengedjük annyi vízzel, amennyi bőven ellepi (ez kb. 3-3,5 liter lesz). Én sumák módon még tettem bele szárított vargányát és 4-5 szép fej szeletelt csiperkét is.

dscf0779.JPG

az egészet forraljuk fel, majd sózzuk. A hőt vegyük vissza, és gyöngyözve főzzük a levest kb. 3-4 órán keresztül. Addig pl. elmehetünk kirándulni, ahogy mi is tettük Chilivel és Szutyival. Mert milyen jó is ebben a melegben a hűvös erdőben sétálni, és közben begyűjteni pár óriás őzlábgombát és egy nagy adag szedret (amiből a másnapi ebédünk lett...)

Az idő letelte után kóstoljuk újra a levest, és ha kell most sózzuk utána. Ez azért fontos, mert a lé ekkorra már jóval kevesebb lesz, mint amennyit feltettünk főni és így el tudjuk kerülni, hogy túl sós legyen a levesünk. Egy kis kavarás és el is készültünk. Ennyi lassú főzés után a hús szinte szétesik, és a leves mély, aranyló-barna lesz (és nem kell bele sem vegeta sem semmi más kocka vagy bármi).

Emeljük ki a húst a léből és tegyük félre. A levest szűrjük le. Az ízletes főtt zöldségek egy joghurtos-kapros-chilis mártással borítva remek előételek lesznek kevés fokhagymával gazdagítva.
A leszűrt levest öntsük vissza a fazékba, tegyük bele vissza a húst és most jöhetnek a további fűszerek (a képen látszik mennyire gyönyörű színt kapott a leves).

dscf0784.JPG

Mehet hozzá a gyufára vágott friss gyömbér,

dscf0785.JPG

majd a bevagdosott kardamom-szemek:

dscf0790.JPG

Ezekkel további 2 órán át főzzük gyöngyözve az egészet. A főzési idő vége-felé főzzük ki és szűrjük le a rizstésztát.

dscf0802.JPG

Vegyünk négy szép tálat, amikbe elosztjuk a tésztát.

dscf0805.JPG

Erre az alapra mehet a szintén porciózott mungóbab csíra.

dscf0810.JPG

Jöhet rá a cuflizott (azaz tépett) marhanyak (a receptben szereplő húsmennyiségből maradni fog egy újabb adagra is, akárcsak a léből!).

dscf0811.JPG

Most öntsük nyakon a leves lelkével, az aranyló és ízes lével.

dscf0817.JPG

Koronázzuk meg a frissen aprított zöldfűszerekkel, a maradék karikázott újhagymával (vagy póréval), locsoljuk meg a lime levével és már ehetjük is. Én szeretem, ha van mellé egy kevés világos szójaszósz is, de ez (is) ízlés kérdése ;)

dscf0825.JPG

Egyszerű, finom, pikáns, frissítő és laktató. Van aki még fahéjat és csillagánizst is tesz a levesbe, én helyettük gombákat használtam. Ahogy a levesbetét sem mindenhol marha, van aki pacallal gazdagítja, van, aki húsos táskával. A lényeg viszont az, hogy nagyon finom, aromás igazi ínyencséget ehet az, aki kipróbálja, és nem drágább, mint egy sima bolti broiler csirkéből készült "húsleves".

És hogy mi ihlette azt, hogy ezt az ételt főzzem meg? Pár hete ettünk egy finomat Pesten, a Funky Pho-ban.

20150814_120455.jpg

Ez egy egyszerű, de egyben nagyszerű hely, ráadásul olyan címekkel büszkélkedhet (jogosan!!!!) mint a Gault & Millau: legjobb streetfood, a Dining guide: legjobb pho (a teljesség igénye nélkül).

Kedves és profi hely, de tőlünk már ezért is plusz pontot érdemel:

20150814_120450.jpg

Ha valaki nem venné észre, a lényeg a kép alsó részén van: "A kutyád is bejöhet". Így Szutyi is ott (l)ehetett velünk, ráadásul őt szolgálták ki előbb: egy nagy tál friss vizet kapott a Funky Pho csapatától. Végre van már pár hely itthon is, amire mi is azt mondjuk: európai....

Az általuk készített (nagyon finom) pho így nézett ki:

20150814_115355.jpg

ChiliRevi azóta nyaggatott, hogy készítsek neki pho-t. Hát tessék, készítettem :)

Jó étvágyat!

A bejegyzés trackback címe:

https://motoroskonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr437745284

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A világ legjobb levese, a vietnami phó (recept) 2015.08.31. 20:42:50

Sokszor népszerűsítettem már itt a híres, és szerencsére egyre népszerűbb vietnami marhahúslevest, a phó-t (ejtése kb fő), de még soha nem adtam közre a receptjét. Most, miután Mautner Zsófi műsorában az RTL Klubon meg is főztem, itt az ideje erről is ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

crazyfish 2015.08.31. 14:02:37

Borzalmas íze van...:(...kinézetre nagyon guszta, a Kazinczy utcában ettünk...soha többet...

motoroskonyhaja 2015.08.31. 14:26:12

@crazyfish: Azért ezzel a recepttel tegyél egy próbát, hidd el: bőségesen megéri ;) Ha pedig pesti vagy nyomulj rá a Funky pho levesére (most nem tudom mi is a pontos cím, de rá tudsz keresni a neten - hiába a parasztgyerek mindig az marad ;), 1190 pénz, és válogathatsz a feltétek között. A Kazinczy szerintem hasonló "színvonalat" képvisel, mint a Nagymező utca, Liszt Ferenc és társai, azokra ne adj, nem éri meg!
Próbáld ki a receptet. Ha a hagyományos marhahúslevest kedveled, akkor ezt is fogod, biztos vagyok benne, hiszen ez is az, csak még gazdagabb, még intenzívebb és frissítőbb ízvilággal fogsz találkozni.

crazyfish 2015.08.31. 17:02:54

Szia!
Na de hol a csillagánizs??...:))
Belvárosi vagyok, tudom hol a Funky pho....csak a Kazinczy itt van pár méterre ezért próbáltuk ki ott a levest...
Annyit olvastam, h ilyen-olyan jó a pho, talán azért volt nagy csalódás, na meg az eredeti marhahús levessel való összehasonlítás...:))...tudom nem ugyanaz...na mindegy...a tavaszi tekercsük viszont nagyon jó volt...:))

2015.08.31. 18:39:12

Vietnámi levest csak Vietnámban. Lépten-nyomon árulják, finom a seafood és a csirkés változat is. Megéri kiugrani egy hosszú hétvégére egy jó levesért.

motoroskonyhaja 2015.08.31. 19:55:59

@crazyfish: Sehol ;) Ahogy írtam is: van, aki ezzel készíti, de én inkább a jóféle erdei gombára szavaztam :)
Az eredeti marhahúslevest (is) imádom, de ez még mélyebb, még karakteresebb, ráadásul frissebb is a gyömbértől, a limetól és a zöldfűszerektől.

motoroskonyhaja 2015.08.31. 20:40:18

@roli101: Ez így van, de azért valljuk be, hogy többször kívánjuk meg ezt a levest, mint lehetőségünk lenne kimenni ;)

mojoking77 2015.08.31. 23:58:29

Hala az egnek, ha kered kihagyjak belole a koriandert, es nem rakjak bele a fott marhat, hanem nyersen, vekony szeletekre vagva rakjak a tetejere talalaskor.
Na igen, ugy tenyleg finom. Igy? Nos biztos igy is jo... :)

motoroskonyhaja 2015.09.01. 06:40:49

@mojoking77: Igen, a koriander eléggé megosztó (feleségem büdösbogár szagúnak hívja csak). Ha nyersen teszik hozzá a hajszálvékonyra vágott marhát az nem marhanyak ;) Így is, úgy is nagyon finom, ezért is írtam, hogy ez az én itthoni verzióm :)

Attilajukkaja 2017.03.22. 12:07:37

@crazyfish:
Csillagánizs nélkül a húslevesből soha nem lesz pho!

motoroskonyhaja 2017.03.22. 19:26:44

@Attilajukkaja: Pedig lesz :) Ahogy írtam is a posztban, vannak sokan, akik tesznek bele, én mégis inkább gombával helyettesítem. Ahogy a hús is lehet más (pacal, marha, húsos táska). Kb olyan ez, mint a rámen (azt is imádom), az is sokszor különböző. Ha érdekel itt a link hozzá:.
motoroskonyhaja.blog.hu/2012/09/09/ramen_amen

Attilajukkaja 2017.03.24. 10:43:32

@motoroskonyhaja:
"Pedig lesz :)"
Ez is egy vélemény. Ki fogom próbálni, csak utána nyilatkozom. Rendben? :o)
Amúgy én mindig teszek bele csillagánizst, borsot és kardamont is, de egy másik blog (tudod melyik!) alapján most került bele fahéj és szegfűszeg is. Nagyon finom lett! Lehet, hogy az én ízlelőbimbóim már túl vannak pörgetve, de nagyon kívánják az erősebb fűszerezést. Ami persze nem sót jelent (nagyon nem!), hanem szárított vagy friss fűszernövényeket.
Te miért nem tettél bele csillagánizst? Direkt vagy csak éppen nem volt otthon?

motoroskonyhaja 2017.03.24. 20:25:38

@Attilajukkaja: Oké :) Amúgy az én ízlelőbimbóim is túl vannak pörgetve, imádom a fűszeres ízeket, ételeket. Én azért nem tettem bele csillagánizst, mert a feleségem nem szereti. És mivel az étel elkészítése az Ő kérésére történt, így nem volt sok választásom :)
süti beállítások módosítása