Pacalpörkölt Moon river módra
2014. február 14. írta: motoroskonyhaja

Pacalpörkölt Moon river módra

Egy tál csodás pacal! Mi is lehet ennél jobb ha igazi, férfias ételt szeretnénk készíteni. Persze sok embert megoszt és ezt sajnálom is, hiszen nagyszerű alapanyag. Az még inkább sajnálatosabb, hogy itthon legtöbben csak a pörköltet ismerik, mint elkészítési módot. Oké-oké, vannak még pacalleves készítők is, plusz pár ember (szó szerint) aki azért másként is el tudja készíteni ezt a finomságot.

pac01.JPG

Pacalpörkölt Moon river módra

Hozzávalók:
1 kg csodás pacal
50 dkg krumpli
20 dkg füstölt (bőrös) szalonna. Sima füstölt, a legjobb a kenyérszalonna hozzá
1 fej (!) fokhagyma
2 nagyobb fej vöröshagyma
3 dl száraz kékfrankos
1-2 evőkanál fűszerpaprika
2 nagy érett paradicsom (vagy télen 4-5 szem koktélparadicsom)

1 evőkanál gulyáskrém
1 mokkáskanál fekete bors
1 teáskanál majoránna
3 evőkanál ecet (10%-os)
1 mokkáskanál őröltkömény
só, bors

Elkészítése:

A pacalt felcsíkozzuk, az ujjnyi darabokat ecetes-sós vízbe tesszük főni. Ez majd rendbe teszi az illatokat és a színt is. Két evőkanál ecetet teszünk a vizébe, a sót mindenki saját ízlése szerint adagolja. Elég neki 10 perc, éppen csak forrjon fel már le is húzhatjuk a tűzről.

pac02.JPG

Egy nagy lábosban megpirítjuk a (bőrös) szalonnát. Élvezzük, amikor kipattog a zsírja (illatos, ízes, étvágyat gerjeszt) hozzádobjuk a félfőre vágott hagymát (úgyis szétfő, amíg a pacal puha lesz) és meghintjük az őrölt köménnyel. Kibontjuk az első üveg vörösbort, megszagoljuk a dugóját, élvezzük a leveses érzést, amikor a dugót összenyomjuk. A finom illatokkal teli üveg tartalmának jó részét egyből poharainkba töltjük, görgetjük, nézzük, csodáljuk - kóstoljuk. Finom. Feljebb húzzuk ingünk-pulóverünk, és a hagymához keverjük a paprikát.

pac04.JPG

Alaposan átforgatjuk, majd az időközben lecsurgatott pacalt hozzáöntjük. 

pac05.JPG
Rányomjuk a sok-sok fokhagymát, meghintjük majoránnával, beledobjuk a darabolt paradicsomokat és kevés vízzel engedjük fel. Volt egy bejegyzésem, ahol valaki kifogásolta a koktélparadicsom használatát. Nos, amikor nincs szezonja a normál, érett, zamatos paradicsomnak alternatíva híján marad a koktélpari. Koncentráltabb ízvilág és mindig édes-lédús. De hogy a recept is haladjon: most szórjuk meg a majoránna felével is.

pac06.JPG

Az illathoz igazán erős italt töltünk (de tényleg, a lagymatag 40 fokos, pálesznek mondott folyadékok itt már nem állják meg a helyüket): most kezdődik csak igazán a főzés! A fűszeres-fokhagymás, paprikás, füstölt illatok lassan betöltik a konyhát. Borsozzuk, sózzuk, gulyáskrémmel keverjük el az ételt, és amikor igazán forrni kezd hozzáöntünk 1-2 dl kékfrankost (nem mást, mert más boroknak más íze van!!! Kell az a savasság a kajához). A maradék 1 evőkanálnyi ecettel pedig megadjuk az étel harmóniáját. Kb. 30 perc múlva kóstoljuk először (a harmadik koccintáskor), ha kell utána fűszerezzük. A főzés 60. perce után öntjük hozzá a maradék vörösbort és a cikkekre vágott krumplit is ekkor tesszük bele. A krumpli puhulásáig rotyogtatjuk. Ne feledkezzünk meg a kóstolásról, hiszen a krumpli szivacsként szívja magába az ízeket-zamatokat.

pac07.JPG

Csakis csípős paprikával, foszlós, puha kenyérrel tálaljuk. Ne sajnáljuk a vörösbort vagy a lager sört a fogyasztóktól, csakúgy, mint az igazi, finoman csípős savanyúságokat. A tálalás után tegyük be Frank Sinatra örökzöldjeit, csodás hatásuk lesz! Evés után a Moon river-t hallgatva mindenki fű- vagy búzaszálért fog kiáltani - gondoskodjunk róluk és tegyünk kedvükre! Hiszen erről szól az élet, nem ?!

Nyáron ezt az ételt bográcsban készítve még zamatosabb hatást érhetünk el. De most tél van, így meg kell elégednünk a konyhával is. Bár ki tudja?! A hétvégére szép tavaszi időt jósolnak....

És hogy legyen még egy újabb ok a pacalfogyasztásra, legközelebb egy nagyon finom gyömbéres-chilis pacalt fogok bemutatni. Kínai recept, nagyon egyszerű és tüzesen friss.

chi01.JPG

Ráadásul egy általam készített, pirított hagymás veknivel fogom tálalni.

vekni.JPG

Jó étvágyat!

Ha valaki nem bírná ki és készítene egy finom bolgár pacallevest ITT OLVASHATJA el a receptet.

A bejegyzés trackback címe:

https://motoroskonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr505813747

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Blade_RRunner 2014.02.15. 11:02:11

Index cimlap, grat!!! Nekem persze anelkul is hiteles es hianypotlo.

tohotom01 2014.02.15. 13:39:23

Ennyi erovel fozhetnetek a dogkutbol is szerintem. Ha ecettel kifozzuk az ott talalt husokat, garantaltan elmegy a szaga azoknak is. Jo etvagyat.

paráznabillegető 2014.02.15. 14:37:50

ecet??? meg krumpli és bor?
érdekes, mintha kínais lenne... meh!

motoroskonyhaja 2014.02.15. 15:35:55

@tohotom01: Mennyire igazad van! Edd csak tovább a bolti felvágottakat és a legtöbb étteremben elérhető ételeket, azok garantáltan kiváló minőséget képviselnek ezzel a cuccal szemben, amit pacalnak hívnak :) A szaros bélbe töltött kolbász vagy a juhbeles virsli amúgy is ezerszer előkelőbb kaja!
Csak zárójelben: az ecet nem a szag ellen kell, de sebaj.

Itvn 2014.02.15. 15:36:28

@tohotom01: egyes fiam üljél le! Egyél csirkemellett rizzsel! Es ne szólj bele a nagyok dolgaba

motoroskonyhaja 2014.02.15. 15:36:35

@Blade_RRunner: Köszi! Finomra sikerült nagyon.

motoroskonyhaja 2014.02.15. 15:40:09

@paráznabillegető: Igen: ecet, krumpli és bor. Én világ életemben így készítettem, ha baj ha nem :)
Ha kínai pacalreceptet szeretnél (és elolvastad a posztot rendesen) akkor szeretettel várlak a következő bejegyzésemhez!
Amúgy nagyon jól illik hozzá a sós főtt krumpli mint köret, én azért teszem bele mert így egy csomó finom ízt is magába tud szívni a krumpli.

torró 2014.02.15. 16:19:44

Én is ilyenformán főzöm, csak krumplit nem teszek bele az külön szoktam. De végül is mindegy. Egészségünkre! A fanyalgókkal meg nem kell foglalkozni, rágjon gyökeret:)))

motoroskonyhaja 2014.02.15. 17:38:51

Mielőtt még bárki az ecet használatáért szapulna: sajnos itthon nem nagyon ismert az ecet ízfokozóként való alkalmazása, pedig mennyei magasságokba repíti a pacal mellett pl. a tök- lencse- vagy babfőzeléket is, de egy finom, nagyon lassan sült tanyasi csirkemell is más magasságokba száll tőle, a frankfurti levesről már nem is beszélve. De egy teáskanál modenai balzsamecet a mély ízű marhahúslevest (ami rostélyosból vagy füstölt hús hozzáadásával készül), nos azt is orgiává szentesíti. Csak merni kell -mértékkel- alkalmazni ;)

Itvn 2014.02.15. 19:54:08

Kedves Cikkíró!
A recept kiváló. 5*
De.. Áruld el kérlek minek bele a gulyáskrém, mikor annak egészséges és természetes összetevőit egyébként beleteszed, vegyszereire, kémiai adalekaira pedig nincs szükség! Szerintem ugyanolyan finom lenne a nelkul is! Olvasd el kerlek a címkéjét, es rájössz, fölösleges!

Szerintem...

paráznabillegető 2014.02.15. 20:04:32

@motoroskonyhaja: oké, ha te így, hát így. ugyanakkor azt sem értem, ha a köret krumpli, minek a kenyér? pláne hagymás. ez nagyon a te szájad íze...

ecet. főzelékben alap, én még salátákhoz és tzatzikihez használom. na meg lefolyótisztításhoz! :) nagyanyám sebfertőtlenítéshez is!!! :D a fura angolszászok meg sültkrumplihoz. :/ olyan is a fogazatuk.

@Itvn: ja, tényleg... igazából milyen ételbe való az?

motoroskonyhaja 2014.02.15. 21:08:05

@Itvn: Tényleg, igazad van! Komolyan! Mint írtam én mindig is így készítettem, és bevallom őszintén magam sem tudom miért teszem bele. Szerintem valahogy megszokás lehet, vagy a nosztalgia rakatja bele velem, nem tudom. Legközelebb lehet megpróbálom enélkül ;)

motoroskonyhaja 2014.02.15. 21:11:59

@paráznabillegető: Rengeteg olyan étel van, ami köretnek krumplit használ. Nos, azokhoz én sem fogyasztok kenyeret. Csodálkozok is, hogy minek köret mellé még kenyér is. Egy pacalpörkölthöz viszont -hiába krumpli ide-vagy oda- mindig megkívánom, méghozzá a füstösebb, tartalmasabb fajtát (ahogy egy jó babgulyáshoz is, pedig ott is benne van a lében a csipetke gazdagon). Így esett a választásom most a pirított hagymásra :)

motoroskonyhaja 2014.02.15. 21:13:39

@paráznabillegető: Most jut eszembe: sültkrumplihoz előszeretettel alkalmazok mogyoróvajat. Isteni egy sülthús mellé köretként. Tudom perverz vagyok. De legalább a fogaim nem bánják :) :) :)
süti beállítások módosítása