Azori szigetek - Sao Miguel 12.
2020. május 27. írta: motoroskonyhaja

Azori szigetek - Sao Miguel 12.

Összefoglaló infók és ötletek

Ahogy az első posztban megígértük, összeszedtünk minden olyan hasznos információt ami ahhoz kell, hogy bárki el tudjon jutni erre a csodálatos szigetre. Ez a bejegyzés egy szubjektív ajánlónak is felfogható, azaz SZERINTÜNK hogyan érdemes nekifogni egy-egy út megtervezésének, hiszen ahány ház, annyi szokás, annyiféle igénnyel, és mindenkinek mást jelent egy-egy utazás. Ha esetleg valaki már így csinálja, vagy ismeri az alkalmazásokat és Sao Miguel minden rejtett helyét, hát tőlük előre elnézést kérünk, de mi próbáltunk mindenkire gondolni, és az alapokat is leírni.
dscn0895_2.JPGKiknek ajánljuk a szigetet?
Inkább kezdjük azzal, hogy kiknek nem. Nos, akiknek az a legfontosabb (többen is kérdezték tőlünk!!!!), hogy milyen az all inclusive, van-e magyar nyelvű étlap az éttermekben, van-e animáció esténként, hány fokos a medence a szállodában, és milyen fakultatív programokra érdemes benevezni, hát nekik semmiképpen nem ajánljuk. Ők menjenek továbbra  is horvátba', görögbe', törökbe', Egyiptomba vagy Tunéziába, és élvezzék a nyaralásuk minden pillanatát.
Aki viszont tényleg szereti és TISZTELI a természetet, aki szeret túrázni hihetetlenül gyönyörű helyeken, megtervezni egy-egy napját, kalandozni az ismeretlenben, éjjel annyi csillagot meglátni, mint soha eddig, fürdeni, kikapcsolódni egy olyan helyen, ahol a természet az első, és kb. 10 méterenként egy-egy újabb gyönyörű dologra lehet rácsodálkozni, nnnna, azok tervezzék be bátran! 
dscn2887.JPGMilyen programokat, alkalmazásokat ajánlunk, amiket magunk is használunk?
Egy utazást megtervezni - a hiedelmekkel ellentétben - sokkal egyszerűbb, mint gondolnánk! Mindössze pár program és alkalmazás kell hozzá. Repülőjáratok kiválasztásához, járatfigyeléshez, árértesítésekhez és foglaláshoz/vásárláshoz mi a skyscanner-t használjuk, nagyon jó kis progi. Ha megvan a repjegy, akkor jól tud jönni a Passwallet alkalmazás, ami mind Androidra, mind Szifonra letölthető. Így nem kell a nyomtatott jeggyel baromkodnunk, és egy csomó értesítést is küld (pl. megváltozott a beszállókapu, stb.)
Szállásfoglaláshoz 99%-ban a booking.com-ot, de a kinézett szállásról adott véleményeket/visszajelzéseket nem csak itt, hanem a tripadvisoron is átnézzük. Népszerű - ámde hamis - elképzelés az, hogy ki kell nézni a szállást a bookingon, majd közvetlenül a kinézett szállás oldalán foglalni. Aki ismeri a booking szerződéspolitikáját az jól tudja, hogy úgy szerződik, hogy mindig nála legyenek a legjobb árak. És természetesen nem maradhat ki a különböző utazási fórumok olvasása sem. 
img_20190204_1943024_02.jpgUtazás, esetleges stopover

Repülővel érdemes a szigetre utazni (most aztán jól megmondtuk a frankót :). Több lehetőség is van. A normál lisszaboni átszállással érhető el (TAP-ot jó szívvel tudjuk ajánlani). De mehetünk fapadossal is, akkor London és Porto, ahol a legtöbb esetben át kell szállnunk. Mi kipróbáltuk mindkét verziót, de nekünk a normál sokkal jobban bejött. Érdemes persze figyelembe venni azt is, hogy szeretnénk-e feladott poggyászt, vagy elég a sima, fedélzetre vihető is? Mi pl. mindig viszünk feladott poggyászt is, mert a szigetről hozunk haza rengeteg finomságot: helyi tonhal-, tintahal-  és miegymás konzerveket, több kilónyi finom sajtot stb. A Dóri által levadászott ruhákról most mélyen hallgatunk... :)  
dscn1410_02.JPGdscn1412_02.JPGStopover. Többször kipróbáltuk ezt is, de utoljára már nem vettük igénybe. Lisszabon csodálatos, de a méterenként kábítószert árulók és az éttermekben vacsorázóktól kéregető koldusok nem tették nagyon vonzóvá.
dscn1423_02.JPGMikor - és mennyi időre - utazzunk?
Természetesen senki helyett sem dönthetünk, mindenkinek más a prioritás, gyerkő van-e, iskolai szünetekkel számoljunk-e stb. Amit viszont mi javasolunk, az a tél. Igen-igen. Tudjuk, itthon a legtöbb embernél még mindig a nyári hónapok jelentik a nyaralási időszakot, nálunk viszont ez nem így van. Minek menjünk a melegből a melegbe? Ráadásul Sao Miguel közismert neve: az Örök tavasz szigete, ezzel pedig mindent el is mondtunk... Plusz télen ezerszer zöldebb, ezerszer virágosabb is, mint nyáron. Ja, és télen alig vannak turisták! Ha pedig még azt is hozzátesszük, hogy milyen érzés a mínuszokból egy kellemes tavaszba elutazni úgy, hogy még fürdeni is tudunk különböző helyeken, az már csak hab a tortán. Szóval nálunk marad a február utazásra, ha Sao Miguel a cél. Persze figyelembe kell venni azt is, hogy mit, miket szeretnénk megnézni, mert pl. Vila Franca do Campo szigete az év csak egy részében áll a látogatók előtt nyitva. Erről ebben a posztban írtunk részletesen. Érdemes a posztban megnézni a hőmérsékletet, majd azt is, hogy utána hogy leégtem - Dóri minden tanácsa ellenére. A sziget jelképévé vált (ámbár invazív) hortenzia májustól szeptember elejéig virágzik. Akit ez érdekel így kalkuláljon.
Az idő kérdése megint képlékeny, de menjünk minél hosszabb időre, ha tehetjük. Nem, ezt a szigetet nem lehet 3-5 nap alatt bejárni, és felfedezni! A minimum az a 8-10 nap, és akkor is csak keveset látunk a csodákból. Persze lehet úgy tervezni, hogy több utazás alatt ismerjük meg a szigetet (ahogy mi is tettük, és nekünk a három alkalom után is van még bőven felfedezésre váró dolog, hely), de az utazásonként újabb repülőjegyeket is jelent... Plusz ami egy 3-5 napos látogatást nagyon kockázatossá tesz az az, hogy....

Milyen is a sziget időjárása?
A sziget óceáni-szubtrópusi éghajlattal rendelkezik, amit egy nagyon aranyos pólóval szemléltetünk. A felirat: Azori szigetek: egy nap 4 évszak...
dscn1318_2_1.JPGSőt! Egy napon belül is a sziget más-más pontján teljesen különböző lehet az időjárás (hiába akkora csak, mint a Balaton). Itt pl. Lagoa de Fogo (jó ködös) és Ponta Delgada (szép napos) kameraképe lett lementve a poszt írásakor:
lagoa_jog.jpgpta_1.jpgEzért érdemes napokra lebontani a sziget egy-egy részének meglátogatását. Reggelente meg kell nézni a webkamerákat és a különböző időjárás előrejelzéseket, és az alapján már el lehet dönteni, hogy a sziget mely részére szeretnénk/tudunk elmenni, ahol jó az idő. Webkamerákat a Spotazores lapján nézhetünk. Érdekes, de a tapasztalatunk az, hogy valahogy borúsabbnak mutatják az adott helyet, mint amilyen. Hülyén hangzik, tudjuk, de az egyik webkamerán rajta van a szállásunk is, és ott vettük észre, hogy amit a kamerán látunk, az sokkal szürkébb, borúsabb, mint amikor kilépünk a teraszra.
A hőmérséklet nyáron pár fokkal melegebb, mint télen, de télen is ritka a 15 fok alatti hőmérséklet. Épp' ezért, ha valaki télen szeretne menni (és fázósabb), akkor szállásfoglalásnál mindig csekkolja le, hogy a szobában van-e  fűtés vagy inverteres légkondi. Ez itthon természetes, az ottani szállások nagyobbik részében viszont nem... De vissza az időjáráshoz. 2020. februárjában pl. 24-26 fokok voltak, és - ahogy az egyik videóbejegyzésben el is mondtuk - rendesen lerohadt rólunk a gatya, és a színünk is napról-napra barnább lett. A kép 2020.02.29-én készült.
dscn2845_2_1.JPGRövidnadrág-póló kombó volt majdnem végig az össz. ruhánk (kellett is vennem még egy rövidgatyót helyben). Erről jut eszünkbe:

Ruhákkal, pakolással hogy készüljünk?
Hát első a báli viselet, de mindenképpen ultra elegáns ruhában menjünk! Ez a kép pl. a Sete Cidadesnél készült 2020 februárjában:
carlos_porfirio_by_laranja_metade_05_2.jpgEz pedig Ferrarián, a sziklák között.
dscn2310_2.JPGNe vegyétek komolyan! A képek valóban ott és akkor készültek, de - ha csak nem házasodni szeretnétek a szigeten - akkor ez az a ruházat, amit mindenképpen felejtsetek el! Kényelmes és praktikus ruhákkal készüljetek, ami túrázáshoz, fürdéshez, csavargáshoz kell. Mi  pl. mindig azt csináltuk, hogy vittünk 1 farmert (abban utaztunk ki a repülőn), egy-egy pulóvert/szabadidő felsőt, egy praktikus esőkabátot (Decathlonban vettük, olcsó, kb. 15x20 centis helyet foglal csak) és póló, rövidnacik (a fehérneműkön kívül). A farmert, pulóvert/szabadidő felsőt - az esőkabáttal és a fürdőruhával - egyszerűen betettük a kocsi csomagtartójába (a szállodában kapott ingyen kölcsönözhető törölközőkkel együtt - ergo ne a szobához tartozót vigyük magunkal!), hogy ha szükség lesz rá kéznél legyenek. Nos, a pulóverre néha szükség volt (ha magasabb helyre mentek csökkenni fog a hőmérséklet!),
img_20190208_1654565.jpgimg_20190208_1655220.jpga farmerre csak Ferrarián, esőkabátra is egyszer. Ne feledkezzetek meg a normális tracking cipőről sem, az alapvető a szigeten! Nem kell bakancs, és a divatmajom "úgynézkiminthasportcipővolna" épp' ezért menőnek gondolom dolgokat is. Ami még lényeges, az egy normálisabb (háti)táska. Mi egy hűtési funkcióval rendelkező kisebb hátizsákot vittünk ki, ez a szendvicseket, gyümölcsöket és italokat is a megfelelő hőmérsékleten tartotta.  Végül - de nem utolsósorban! - mindenki figyeljen a környezetre. Nem dobálunk el semmit, sem papírt, sem banánhéjat, sem cigarettát. Ha nem látunk kukát akkor rakjuk el, és vigyük vissza a szállásra, vagy ha útközben látunk szemetest ott dobjuk ki. Az azoriak nagyon tisztelik azt a mérhetetlen ajándékot, amit kaptak és ahol élhetnek, épp' ezért maximálisan óvják is. De hogy kerülnek egy autó csomagtartójába a fentebb leírt cuccok?

Autóbérlés
(ez egy 2019 februári kép az akkor bérelt autónkról):
img_20190210_1123130_02.jpg
Ez pedig egy 2020 februári ugyanarról az autóról (mert annyira bejött ez a kocsi, hogy ragaszkodtunk hozzá, és legközelebb is ezt szeretnénk - persze ha még megtalálható lesz a flottában).dscn2299_3.JPGAutót bérelni mindenképpen szükséges, de no para, az utak 90%-a olyan minőségű, hogy azt a hazai autópályák is megirigyelhetnék! Ráadásul ott van közlekedési kultúra is, nem úgy, mint... na mindegy Persze van tömegközlekedés a szigeten, de teljesen kiszámíthatatlan. A mi tippünk (bocs Evelyn ;) a Go Rent a Car.  Online foglalható, mind az átvétel, mind a leadás egyszerű (tele tankkal adják, tele tankkal kell visszaadni), reptéri átvétel és átadás, semmi faxni. Az átvétel 5 perc. Az átadás 2 :) Ráadásul olcsó. Mi pl. 2020 februárjában 156,8 eur áron kaptuk meg a kocsit 11 napra, SCDW-vel, plusz felni és gumibiztosítással. Az SCDW egy full bizti (ami azonban nem terjed ki a gumira - pl. defekt - és a felni sérülésére, ezért kötöttük ezt is hozzá, napi 2 eur volt, ami a fenti árban már benne van). Az SCDW előnye, hogy így nem kell hitelkártya, és nem zárolnak semmilyen összeget. Vannak olyan autókölcsönzők viszont (láttunk többet is!) ahol leadáskor a kölcsönzős csávó fényképezővel a kezében vizslatja végig a teljes autót, sérülésekre vadászva, ráadásul az átvett állapotban (lemosva, belül kiporszívózva, kitakarítva) kell leadni. Köszi, de mi inkább ebből nem kérünk :) A Go Rent a Car nem ilyen, megbízhatóak, jók az autóik, és nem drágák. De nincs más lehetőség bejárni a szigetet?

Szervezett túrák
Túrákra be lehet fizetni, csak minek. Amiket mi magunk is meg tudunk nézni, azt érdemes magunknak felfedezni. Két szervezett túra két személynek többe kerül, mintha 11 napra autót bérelnénk (tankolással együtt)...
Amire viszont szerintünk érdemes befizetni - mert magunktól nem tudjuk megoldani/megszervezni - de hatalmas élmény:

Bálna- és delfinles
img_20190206_0908406.jpg
Sok helyen azt olvasni, hogy nem érdemes befizetni rá, mi mégis teljes szívvel ajánljuk. És nem, nem azért nem érdemes befizetni rá sokak szerint, mert nem látunk majd semmit, hanem mert sokan nem bírják a nyílt óceánt, illetve a hullámzást. Pedig van egy egyszerű trükk, ha valakinek érzékeny a gyomra: indulás előtt be kell venni egy Daedalont, ennyi az egész ;) Bálna- és delfinleshez mi a Futurismo-t ajánljuk. Ők garantálják, hogy látni fogunk bálnát és delfint, ráadásul szakképzett tengerbiológusok vezetik a túrát. Az ára 50 eur/fő. Ebben a posztban írtuk meg az élményeinket róla. Angolul és portugálul beszélnek, és ezeken a nyelveken tartják a tájékoztatóikat is. Ezt csak azért írjuk le, mert volt olyan érdeklődő, aki megkérdezte, hogy magyar nyelven is elérhető-e a túra.....
img_20190206_1101292_2.jpgHalászás helyi kishajóval, szakképzett személyzettel
Ha valaki szeret horgászni, és szeretné kipróbálni az óceáni horgászatot, vagy szívesen kimenne helyi halászokkal, azoknak a HaMar lesz a kedvence. Minden felszerelést és csalit biztosítanak, ki lehet próbálni a merítő- és a vonóhálós halászatot is a botok mellett. Egy kicsi, autentikus halászhajóval 5-6 órás élmény részesévé lehet válni. 60 eur/fő, garantáltan megéri, és garantáltan nem fog halak/tengeri herkentyűk nélkül elmenni senki sem. A fogott zsákmányt természetesen haza lehet vinni, ahol úgy készítheti el mindenki ahogy csak szeretné. De ha el akarom készíteni hol vásároljak be hozzá?

Vásárlás, mert shoppingolni jó - és szükséges is
Akárhol száll is meg az ember, vásárolni mindig szokott. A mi tippünk a Continente. Jó a BK és a Meki mellett lévő kisebb is Ponta Delgadában, de a csúcsszuper szerintünk a Parque Atlanticóban lévő nagyobb, ott mindent megtalál még a legnagyobb ínyenc is. Az élelmiszerek mellett minden háztartási eszköz, vagy akár piknikezéshez/grillezéshez való dolgok is beszerezhetők itt. Mintha egy Auchan lenne, csak nem akkora.
google_place_photo.jpgHa kipróbálnánk mást, akkor ott a SolMar, de a választék nem nagyobb, az árak viszont magasabbak. Van több más áruházlánc is, de nem ajánljuk, hacsak nem akar valaki nosztalgiából visszarepülni vagy 20-25 évet az időben ;)
És hogy mit érdemes boltban venni? Huhh, hosszú lesz a lista, mert tudjátok gasztroblog is vagyunk... Nos, ha valaki szeret főzni, és esténként maga dob össze egy kaját akár a vakáció alatt is (mert mekkora élmény - és milyen romantikus már - pl. az óceánparton grillezni naplementekor), akkor rengeteg friss hal és tenger gyümölcsei közül választhat (ezek persze fagyasztva is kaphatóak, de a friss az igazi). Ráadásul a szigeten télen-nyáron egyforma minőségben olyan zöldségeket, gyümölcsöket és friss salátákat/zöldfűszereket talál, hogy csak tátja a száját. Alapvető az extra minőségű tejtermékek (joghurt, vaj, sajt, fagyi) beszerzése,
gelados1.jpgahogy a friss marha- és borjúhúsok is kihagyhatatlanok. Rengeteg speciális dologba is bele lehet botlani, a helyi - űberjó - kaviártól kezdve (nem, nem az a vacak kis mákszem, amit itthon kapni lehet a legtöbb helyen "kaviár" néven), a különböző sütni való kolbászokon keresztül, a szalámikon át a péksüteményekig, kenyerekig, A péksüteményeknél azonban figyelni kell, mert rengeteg az édes ízvilágú (pl. bolo levedo). És ha már édes, nagyszerű süteményeik is vannak, akár frissen kínálva, akár csomagolva vagy hűtve. A kenyereik isteni finomak, és kérésre szeletelik is. Amihez nagyon jól megy az olívaolaj, ami szintén jó minőségű, és nem drága.
De ha az utazó betéved egy Continentébe, ott amúgy is rá fog jönni a lényegre, hiszen már a bejárat után minimum 500 féle bort, sajtot és kolbászt fog látni, mert azzal kezdődnek az áruházak (lehet meg keveset is írtunk...)
Inni is kéne már, hiszen szabin vagyunk! Nos, jó hírünk van ebben is :) Olyan üdítőik vannak, amikről egy egyszerű ember csak álmodhat. A mi kedvencünk a Sumol márkanevű (egyszerre rostos és szénsavas) üdítő.
sumol-compal-shareholders-seek-to-delist-company.pngKötelező kipróbálni az ananászos, a maracujás, és a narancsos (Laranja) fajtát (vigyázat, függőséget fog okozni annyira finom!). Persze vannak márkás cuccok is hasonló ízvilággal, de a közelébe sem érnek a Sumolnak. Aztán ott a személyes favorit, a Horta szigetéről származó Compal paradicsomlé. Csak egyszer kóstoljátok meg, utána azt fogjátok kérdezni, hogy eddig mi a francot ittam itthon paradicsomlé néven? 
compal-1024x549.jpgHelyi és portugál borok százai kínálják magukat, de ha valami ütősebbet szeretnénk, akkor nyugodtan válogassunk a különböző sao migueli likőrök, vagy a helyi ginek között. Nagyon jó szívvel ajánljuk a Goshawk Azores ananászos gint, mindent visz, mint a piros hetes (és az ára csak 9,90 eur/ 7 dl)...
Ha pedig szeretne haza is hozni valami finomságot az utazó, amit a vakáció után is majszolhat, akkor mi a különböző csokoládékat, tonhal- vagy tengeri herkentyű konzerveket (csak egyszer kell megkóstolni, aztán mázsaszámra fogjátok venni és hazahozni), pástétomokat, helyi sajtokat, különböző szószokat és sao migueli teákat ajánljuk.
dscn3425_01.JPGNem lehet kihagyni (és őket is simán haza lehet hozni) a helyi ananászt, banánt és annonát. A boltokban persze a papayától kezdve a Piel de Sapo dinnyén át minden gyümölcs képviselteti magát. Az ananász a Sajthercegnél (Principe dos Queijos) a legolcsóbb mindig, az ott árult sajtokat pedig végig lehet kóstolni vásárlás előtt. Ráadásul ők is forgalmaznak helyi likőröket. Mi a Graciosán készített sajtokért rajongunk, most is van a hűtőnkben még pár guriga :)
dscn3554.JPGDe mennyibe kerül, nem lesz drága? És hogy tudok majd fizetni?
Nem, nem lesz drága! Általánosságban elmondható, hogy az ottani árak hasonlóak az itthonihoz. Friss tonhalat pl. 2000-2500 Ft/kg áron vettünk (itthon mennyi is? 10-12 ropi/kg?), friss borjúmedált pedig átlag 2500 Ft/kg-ért. Persze van, ami kicsit drágább, és van, ami kicsit olcsóbb, de jellemzően úgy lehet kalkulálni, minta itthon mennénk vásárolni. Csak a választék és a minőség nem ugyanaz. Ha fogalmazhatunk úgy, akkor ég és föld a különbség az itthoni választékhoz, és főleg a minőséghez képest...
Egy dolog van a szigeten, amit nehéz jó áron beszerezni, az pedig a napszemüveg. Persze, tudjuk, mindenkinek van. De én pl. egy koreai étteremben hagytam el (nem Sao Miguelen, hülye lennék ott koreai étterembe menni ;), Dóri viszont Ponta Delgadában, amikor az óceán ereje szedte le róla fürdés közben. Nnnna, ezt kevés helyen lehet kapni, és elég drága. Egy hely azért mégis van, a ponta delgadai piac, ahol be tudunk szerezni egy újat, ráadásul itthoni viszonylatban is jó áron :) 
Ha az ételeken/alapanyagokon kívül pedig mást is szeretnénk vásárolni, arra nagyon jó hely a Parque Atlantico.
dscn1993_01.JPGRuhát, alsóneműt, parfümöket, gyakorlatilag bármit meg tudunk venni (napszemüveget is, de azt drágán), plusz nagyon jó kis kajáldák is vannak benne.
Fizetni 95%-ban bankkártyával lehet mindenhol. Még a helyi piacon a kofáknál is.... Készpénz gyakorlatilag minimális kell, ha esetleg parkolási díjat fizetnénk (mondjuk azon a pár helyen, ahol fizetni kell a parkolásért), streetfoodra-kávéra (ha valahol az út szélén megkívánnánk valamit, de ilyenekből nagyon kevés van a szigeten) vagy egy-egy belépőre, de a belépős helyeken is nagyrészt tudjuk használni a kártyát. Tehát sokkal jobban járunk a kártyánkkal.

Nem érdekel az ottani főzés! Ha szabin vagyok, akkor étterembe akarok járni!
dscn0731_2_1.JPG
Ha enni kell, hát enni kell, nincs mese :) Nekünk az abszolút favorit a Restaurante de Associacao Agricola de Sao Miguel (a fenti kép is ott készült), ahol a legjobb steaket lehet megrendelni (ha igazi kulináris élményre vágytok, akkor nem jöhet más szóba az elkészítésnél, mint rare, aki eddig nem így kérte csak egyszer kóstolja meg, utána nem fogja máshogy rendelni...). Erről a helyről ebben a posztban írtunk részletesen. Ha pedig a legjobb halételeket kívánjuk megkóstolni, arra ott a Restaurante Farol, Ponta Delgadában. Alapvető viszont, hogy bárhová beülhetünk, mindenhol nagyon jó ételeket fogunk kapni (kivétel persze a ponta delgadai kikötő és környéke, plusz az amelletti főúton található éttermek, bár azon a környéken ott van a Tasca is, ami szintén erősen ajánlott).
Ha igazi, helyi csemegéket szeretnénk megkóstolni, akkor a Cozido das Furnas az, amit mindenki ajánl. Minket abszolút nem hatott meg, de attól még nyugodtan kipróbálhatja bárki. Ez az az étel, amit eredetileg Furnasban, a másodlagos vulkáni tevékenyég hőjében (és bűzében...) főznek kb. 6-7 órán keresztül a kialakított gödrökben; a furnasi posztban erről is írtunk. Amit viszont - mint ismert helyi étel - ajánlunk, az az ananász véreshurkával - Morcela com Ananás (a Restaurante de Associacao Agricola de Sao Miguel éttermében is választható előételként), vagy a helyi Creme de Marisco, azaz egyszerű rákkrémleves. Nyami! ;)

A legjobb helyek
Most biztos mindenki arra számít, hogy készítünk egy listát, hogy milyen látnivalókat ajánlunk. Hát egy nagy túróst! Vannak az ismertebb helyek, és vannak az ismeretlenebbek. Mi mindenkinek azt javasoljuk, hogy először ismerjék meg azt az úticélt, ahová menni szeretnének (azaz ismerkedjenek meg legalább térképen a szigettel). Ahogy mondani szokás google a mi barátunk, tessék megnézni a szigetet. Mi sokszor indultunk el úgy, hogy végigböngésztük a kinézett hely környékét a térképen. Rengeteg kilátó (miradouro), grillezőhely, park, tó, vízesés van lépten-nyomon, ha pedig fürdeni szeretnénk figyeljük a praia (strand) szavakat a kijelölt területen. De előre is tervezhetünk, akkor készítsünk egy olyan térképet Sao Miguelről, ami annyi POI-t tartalmaz, ahány helyet szeretnénk felkeresni, vagy érdekesnek találunk. Ez lehet természeti látványosság, múzeum, barlang vagy étterem is. A mienk pl. "csupán" ennyi POI-t tartalmazott, de már azóta is rendesen bővült ;) 
poijpg.jpgDe inkább olvassátok el az előző 11 részt a szigeten töltött utazásainkról a blogon, minden részben megtalálható az összes információ, ami a meglátogatott helyekről szól. Ráadásul minden posztot sok fényképpel és videóval is gazdagítottunk, érdmeses végigolvasni, nézni. Ha pedig pár percben szeretnétek átérezni azt a hangulatot, látványt és érzést, ami Sao Miguelt jellemzi, nézzétek meg az összefoglaló videónkat a szigetről.
Reméljük tudtunk segíteni, támpontot, fogódzót adni ahhoz, hogy elindulhassatok, és a sziget minden csücskére eljuthassatok! Köszönjük, hogy ennyi részen át velünk voltatok, és megoszthattuk az élményeinket. Ha bárkinek bármi kérdése lenne még, nyugodtan írja meg kommentben, vagy keressen minket emailen vagy a facebookon.

(Végül egy újabb titokról gyorsan: megint megkerestek minket a Japánok, hétvégén már forgatás :)

Várunk Titeket nagyon a következő posztban is, üdv: Dóri és Gyuri.
Csatlakoztál már a Motoros konyhája facebook csoporthoz? Pedig érdemes! Olyan fényképeket láthatsz, ami nincs fent a blogon. Csupán egyetlen LIKE a motoros konyhája oldalra, és máris részese lehetsz!

A posztokban szereplő képeket és videókat 4K UHD felbontású gépeken érdemes megnézni, mert úgy adják vissza az igazi élményt és a színeket! A videókat megtalálhatjátok a youtube-on (csupán a videó címére kell rákeresni, bár egyszerűbb, ha feliratkoztok a motoros konyhája csatornára).

A bejegyzés trackback címe:

https://motoroskonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr7515661440

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

morph on deer 2020.05.28. 14:57:50

“Ezt csak azért írjuk le, mert volt olyan érdeklődő, aki megkérdezte, hogy magyar nyelven is elérhető-e a túra.....“
:)
Hát ha a túra nem is, de jónéhány évvel ezelőtt volt ott egy magyar tengerbiológus hölgy! Ez úgy derült ki, hogy a túra előtti tájékoztató után, amikor épp aláírásra került a sor, nejem, aki aggódott a hajókázás miatt, meglepetten felkiáltott, mikor meglátta, hogy mivel megyünk bálnalesre, mondván: “b+, ez nem aza hajó!!” (Mármint nem az, ami a brosúrán szerepelt.)
Mire az egyenruhás hölgy: “jó napot kívánok, ne aggódjon..!”
A nejem épp csak, hogy nem süllyedt el, de legalább tényleg megnyugodott. :)
Azóta is vissza-vissza járunk.

Egyébként tényleg fantasztikus élmény, minden szóval egyetértek!

motoroskonyhaja 2020.05.28. 16:28:13

@morph on deer: Ez de mekkora sztori, köszönjük, hogy megosztottad! Hasonló nálunk is megtörtént, amikor tavaly Tokyóba utaztunk: (finoman szólva) anyáztam, hogy előttünk lévő sorban hogy be vannak rúgva páran a repülőn, erre megáll mellettünk a styuvi és mondja, hogy semmi baj, legalább hamar el fognak aludni - mindezt persze magyarul.... ;)
süti beállítások módosítása