Az Azori szigetekről a legtöbb ember azt hiszi, hogy egy távoli helyen lévő, egzotikus szigetcsoport valahol a nagyvilágban, ahol mind a flóra, mind a fauna fantasztikus és sokrétű. Nos, erre én csak azt tudom mondani, hogy ezeknek az embereknek igaza van! :)
Tartsatok velünk egy újabb, sok poszton át tartó kalandra, ahol Dórival együtt -a Japán úthoz hasonlóan- most is bejárjuk a legnagyobb sziget, Sao Miguel minden zegét-zúgát, rengeteg tippet, és -reméljük- hasznos tanácsot is kaptok arra az esetre, ha Ti is szeretnétek átélni ennek a szigetnek minden csodáját. Mindezt nagyfelbontású képekkel, videókkal, és -ahogy ígértük is- drónfelvételekkel gazdagítjuk, hogy még élvezetesebb legyen.

Sao Miguel - avagy visszatérés a Paradicsomba
Hogy miért visszatérés? Mert idén februárban már voltunk kint, és annyira beleszerettünk ebbe a helybe, hogy szeptemberben egy újabb utat tettünk meg a szigetre.
Nagyon sok emberke, akikkel beszéltem azt sem tudja hol van ez a 9 szigetből álló szigetcsoport, ezért egy picuri földrajz. Az Azori szigetek -tádáááám- az Európai Unióban található, Portugáliához tartozó Autonóm körzet az Atlanti óceán közepén (1500 km-re Lisszabontól, és 3900 km-re Amerikától). Tehát ott csücsülnek a szigetek az Atlanti óceán közepén, a legnagyobb sziget Sao Miguel, és itt is laknak a legtöbben. A sziget maga akkora, mint a Balaton, talán még az alakja is hasonlít picit.
Hülye vagy? Mivan? Akkor mi a frászt lehet ott annyi mindent csinálni? Jogos a kérdés, és erre csak az a válaszom: ez nem a Balaton... :)

Odaút - avagy pénztárca nélkül nehéz utazni...
A repülőtéren a szokásos becsekkolás, bőröndök felad, mondom a hölgynek, hogy nem akarom látni, majd csak Ponta Delgadában (Sao Miguel fővárosa). Ezt csak azért írom, mert több olyan blogot is olvastam, ahol kijelentik, hogy átszálláskor mindig megkapod a bőröndöket, és újra fel kell adni. Hát ez nagyon nem így van. Az egészben az a lényeg, hogy ha egy társasággal mész végig, akkor megkíméled magad az ilyen jellegű procedúráktól...

Bódottá indul, jöhet a glasszálás a reptéren. Az egyik helyen meglátjuk Dóri nagy kedvencét, az Old Jamaica gyömbérsört (nyugi, ez egy alkoholmentes üdítő). Nagy lendülettel nyúlnék is a pénztárcámhoz, de nincs a helyén! Ajajajajaj, hol hagytam? Megvan! Hát a kocsi kesztyűtartójában! Qrvajó, a kocsi ugyanis nem Ferihegyen van, hanem egy vecsési őrzött parkolóban! De sebaj -vígasztalom magam-, mert Dórinál ott a másik bankkártya. Mondom is neki büszkén, mire csak néz, és megkérdezi: az oké, hogy nála van a másik bankkártya, és az előre elosztott készpénzt is tudjuk pótolni, na de mi lesz a jogsimmal? Bakkerbakkerbakker, kibéreltünk egy autót, és tuti kérni fogják hozzá a jogsit. Autó nélkül viszont megdöglünk, mert a szigeten gyakorlatilag nulla a tömegközlekedés. Oké, gyorsan parkoló felhív. A pénztárca a kocsiban, igen, és extrajófejek (amúgy mindig azok!), mert kihozzák utánunk a reptérre. A kérdés csak az, hogy ha az egyszeri Motoros már átment a biztonsági kapukon, akkor hogy fog újra kijutni a reptér elé? Nézek körbe kétségbeesetten (ebben is nagyon jó tudok lenni) majd meglátok egy feliratot: Szolgálunk és Védünk. Nnnno, nekem most a szolgálunk-ra van hatalmas szükségem! Elmesélem a rendőrnek mi a szitu, szegény megértően bólogat és néz rám, hogy ki lehet ez a hülye, aki otthagyja a pénztárcáját utazás előtt az autójában, de segít (vagy megszán. Vagy mindkettő). Kijuttat! Parkoló hív, 15 perc múlva itt lesznek, addig jussak ki valahogy. A percek alig vánszorognak, de végre eljön az én időm. Szólok a rendőrnek, hogy ITT AZ IDŐ! Kijuttat az őrzött kapukon át (azt csak halkan teszem hozzá, hogy milyen látvány lehet a többi utasnak, hogy egy rendőr kísér VISSZAFELÉ egy faszit a bejárathoz...), kirohanok az indulási oldal bejáratához és -láss csodát- pont akkor jön a parkolóház kisbusza, ahol a sofőr nem bírja ki röhögés nélkül, mikor átnyújtja a pénztárcámat.

Vérnyomás lecsökken, de még nem teljesen, hiszen végig kell mennem újra a beléptetési procedúrán. És aki már volt hasonló helyzetben az tudja, hogy a beszállókártyát másodszorra már nem fogadja el a beléptető rendszer, ezért a szitut el kell magyarázni az ottlévő ügyintézőnek. Újabb lesajnáló mosoly és egy halk megjegyzés után már újra a biztonsági kapuknál vagyok, majd 10 perccel a gép kapuzárása előtt át is jutok minden ellenőrzésen. Rendőrnek megköszön, gyors klotyó és már rohanhatunk is a beszállókapuhoz. Ezen a ponton szeretném megköszönni -nagyon-nagyon megköszönni- a Parkoljcsendesen teljes csapatának a hihetetlen nagy rugalmasságot és az azonnali együttműködést! Évek óta náluk hagyjuk az autónkat, és azt hiszem ezután sem teszünk másként!

Megérkezés - avagy kerítés mögül minden kutya bátrabban ugat
Lisszabonban átszállás. A gép megáll, mi pedig összekapjuk a cuccainkat. Ahogy állok és turkálok a felső  tárolóban, egy fincsi kis ütést érzek a felkaromon. Semmi probléma - mondom hangosan. Az előttünk lévő ülésekról felugró trendi fiúcska megszólal (aki a kézipoggyásza lepakolása közben gyalulta le a tököm a karom): ez én voltam? Nem bmeg, a Dalai Láma (mondom magamban)! Akkor elnézést, mondja. Semmi probléma, ismétlem meg, szintén hangosan. Elindulunk a repülő kijáratához, és kb. 5 méterre lehetünk már tőle és a párjától, mikor a srác hirtelen utánam kiált: vissza kellene fogni a beszólásokat, itt sok a magyar! Így van, mondom megintcsak hangosan, aztán magamban hozzáteszem: ezért megyünk innen még távolabb... "Imádom" az ilyen, magukat ultra trendinek gondoló embereket, akik nagyon bátran mernek beszólni a biztos távolból, hogy a lovaginájuk (lóvaginát mégsem írhatok) előtt még pozitívabb színben tűnjenek fel. Ahogy a gyávább kutyák, ők is a kerítés mögül, biztos távolból ugatnak csak...

Whalecome to Azores! - avagy végre újra álmaink szigetén!
Leszálltunk, végre újra itt! A plakát mit sem változott február óta:
Tudom, hogy a kép eléggé balfaszra szerencsétlenre sikerült, de a szlogen annyira üt, hogy most is csak kamillázok...  Ha valaki nem értené, vagy nem tudna angolul: a Welcome (üdvözlet, üdvözöljük) lett egy kicsit azoriasítva, ugyanis a whale (bálna) szót csempészték bele Mekiék. Nekem nagyon ütős, nagyon eltalált. 
Az autókölcsönzős srác már kis táblával várt minket, és mit kért először tőlem, na mit? Hát azt a qrva jogosítványt, amit majdnem otthon hagytam! Autót átvettük (majd' 5 perc volt, azaz giga hosszúsági idő), aztán kocsiba be, és irány a szállás.
A szálló (illetve aparthotel, de majd azt is le fogom írni, hogy miért is aparthotel) minden apartmanja az óceánra néz.. Becsekkolás, fizetés, majd a tulajjal előzőleg leegyeztetett szobában a megérdemelt pihenés. Végre újra itthon - mondtuk egymásnak még éjjel a teraszon, egy pohár kóla kíséretében (Nem igaz! én vettem a recepción egy 2 dl-es sört is!) Ahogy békésen ejtőztünk a csillagok, és a Hold nyújtotta ezüsthíd alatt, közvetlenül az óceán partján. ("Kell egy háááááz, lent az óceán partján, majd ha végleg visszavonultam").
Összeraktuk a másnapi programot (a program minden napra megvolt, a kérdés csak annyi, hogy az adott körzetekben éppen milyen idő lesz, de erről is majd részletesen). Erről majd teszek fel egy képet, mert nagyon beszédes :) 
Reggel felébredtünk, és kinéztünk az immár ismerős, tágas teraszunkról.
Abrakolás az étteremben, majd le a lépcsőn, hogy megkóstoljuk újra az óceánt (ez egyfajta perverzió nálunk, mert szó szerint megkóstoljuk fürdés közben a vizét...), és persze körbe is nézzünk megint.
Utána Continente, "nagybevásárlás"-nak szántuk, majd jöhet A SZIGET megint! Elképzeltem így is::

Aztán így is:

Érdemes megfigyelni a sziget egyik jelképét, a hatalmas Hortenziákat, amiről majd később fogunk részletesen szólni. Akkora egy-egy virág, mint egy ember feje, nem vicc!
Az elképzelésünk nagyobbik része valóra vált, csak nem úgy, mint eredetileg elképzeltük, de egy utazás -nekünk- erről is szól! Elképzelés, újratervezés, és megintcsak újratervezés. Aki azt hiszi csak a hasunkat süttettük a napon az nagyon téved, de ez már a következő rész lesz, tartsatok velünk akkor is!
Reméljük tetszett az első rész, és velünk jöttök a következőn is, ahol Ponta Delgadát, Sao Miguel fővárosát fogjuk bebarangolni és megismerni. Ilyen helyeken leszünk a következő részben, és ezt csak étvágygerjesztőnek szánjuk! Kalandozzatok velünk a következő posztban is!

Várunk Titeket, üdv: Dóri és Gyuri.