Ahogy az előző részben írtam is, sosem tudtuk előre mi lesz a másnapi program, hol és kivel fogunk forgatni, mit fogunk megnézni. Most is csak annyit mondott a producer asszony, hogy délelőtt 10-re legyünk a lobbyban menetkészen, csomagokkal. A 36 órás ébrenlét viszont jót tett a jetleg leküzdésében, úgy zuhantunk ágyba, hogy öröm volt nézni. Figyelem! Ahogy ígértem is: hosszú poszt lesz :)
A Senso-ji templom - avagy imádkozás shoppingolás közben
A bőröndök a szállóban maradtak, arra majd csak délután lesz szükség - mondták. Elindultunk a metróhoz, és 40 perces úttal megérkeztünk Asakusába, Tokyo egyik régi bordély negyedébe :) Persze aki 18+-os tartalomra számít ki kell ábrándítsam, mert olyan ez, mint Pesten a Rákóczi tér. Csak volt bordélynegyed, régen bezáratták már. Mára inkább bevásárló negyed (no nem akkora, mint Shibuya), és itt található a világhírű Kappabashi is. Felmentünk az Asakusa kulturális központ kilátóteraszára, és gyorsan körülnéztünk.. Egyik oldalon a Tokyo Skytree magasodott a maga 634 méterével (ez Japán legmagasabb épülete),
míg a másik oldalon a gyönyörű Senjo-ji templom (ami mellett egy 5 emeletes pagoda áll) és a régi bevásárlóutca fogadott minket. A templomhoz és a pagodához a Kaminarimon (Mennydörgés) kapun át vezet az út. Érdekessége a több, mint 3 méteres papírlampion, ami élénk vörös színével elűzi a viharokat.
Papír. Rengeteg helyen láttunk papírlámpákat kint az utcán. Megkérdeztük, és ezek mindig kint vannak. Hóban, esőben, mindig. És nem áznak el, mert olyan papírból vannak...
Akit taszít a tömeg most csukja be a szemét, ezen a kis helyen ugyanis évente több, mint 30 millió turista fordul meg. Megérkeztünk a Nakamise Dori-hoz, az egyik legrégebbi bevásárlóutcáhozi:
A bevásárló utácban mindent lehet kapni (a kimonótól az édességeken át a kardokig), és mindenféle minőségben. Mivel minket Japán kollégák kísértek nem volt probléma a minőség megtalálásával. Olyan evőpálcikákat tudtunk venni, amivel azóta is örömmel eszünk itthon, és több más apróság is a táskánkba került. Végigfurakodtuk magunkat a rengeteg látogatón, és végre megérkeztünk a templom elé. Már csak egyetlen kapun kellett átmenni.
Itt két nagyon érdekes dologgal találkoztunk, egy hatalmas füstölővel, amit gyógyító erejűnek hisznek, és arra a testrészükre irányítják, legyezik a füstöt, amit gyógyítani akarnak,
és egy tisztálkodó kúttal, aminek a használata elengedhetetlen ahhoz, hogy bemehess imádkozni.
Mi is megtanultuk ezt a szertartást, így nem volt más hátra, mint bemenni. Sajnos maga a templom nem látogatható (egy üvegfalon keresztül csodálható meg), de ki van alakítva egy istentiszteleti csarnok, ahol imádkozni lehet. A tisztálkodási szertartás után megtanultuk az imádkozást is, és annyit elárulhatok, hogy amit ott kértem, annak egy része mára már teljesült...
A legtutibb étterem! - csak éppen most zárva van...
Az idő haladt, így kísérőink javasoltak egy szuperjó éttermet, ami nincs is messze. Hurrá, akkor ebédre fel! Csupán egyetlen apró bibi volt vele: éppen zárva volt. No para, gyorsan kitaláltak egy B tervet (biztos ez volt a legtutibb éterem 2), persze csak ha szeretjük a nyers halat. Hát hogy a viharba ne szeretnénk! Előételnek garnélatempura volt forró zöld teával (nem, ez a zöld tea nem olyan, mint amit itthon annak hívunk, ez valóban zöld tea - nézzétek csak meg a színét a jobb felső sarokban, aztán gondoljatok arra, amit itthon zöld tea néven ismerünk), utána jött maga az étel: többféle friss nyers hal, rák, kaviár és többféle ikra rizságyon siszólevéllel, tofuval, szójaszósszal, leves és zöldségpuding. Nyami. 
Eszméletlen finom volt, és totál jól is laktunk vele. Kis pihenő után irány tovább, elvittek Tokyo legjobb Shichimi Togarashi (hétfűszer keverék) készítőjéhez, aki -annak, aki kéri- egyedi keveréket készít.
Hogy készítsem? - Hogy a fejem búbját is csípje!
A kis üzletben előre elkészített keverékek vásárolhatóak, amiket helyben készítenek.
Minden nap a tulaj készíti őket bent a boltban a Vásárlók előtt, mintha csak egy látványkonyha lenne.
Megkérdeztem tőle, hogy egyedi kéréseket is elkészít-e? Persze - mondta, de hogy készítsem, hogy szeretné? Hogy a fejem búbját is csípje (Matula bácsi után szabadon)! Hai-Hai, és már csinálta is.
Elmondott pár trükköt is a fűszer kezeléséről. Kaptam egy fémdobozt hozzá és azt az instrukciót, hogy a doboz maximum a harmadáig legyen töltve, mert így érvényesül legjobban az illata-íze, plusz a többit zárható edényben szigorúan hűtőben tároljam.
A Shinkansen, avagy miért nem tud fókuszálni ez a nyomorult fényképező?
Még rengeteget nézelődtünk, vásároltunk a környéken és Kappabashiban is, de amikor megláttam egyszerre három profi késboltot is azt mondtam: inkább menjünk, mert boltonként nekem erre minimum több óra kellene. (Kappabashiról tudni kell, hogy Kitchen street-ként is nevezik, világhírű séfek vásárolnak itt, és az a legenda járja, hogy amit itt nem lehet egy konyhába megkapni, az nem is létezik. Nyugi, Kappabashiba visszatértünk később :) )
Oké, mondták, amúgy is indulni kell vissza a szállodába, mert lekéssük a vonatot. Vonatot? Kérdeztem gyanakodva, és egyben reménykedve. Igen, a Shinkansent... Dobtam el kést és mindent, szinte toltam a metrót a szállodáig, hogy előbb odaérjünk, bőröndök taxiba, a fehér kesztyűs sofőrnek csendben rimánkodtam, hogy a fene ezt a nagy szabálykövetést menjen már gyorsabban, mert vár A VONAT.
Már az állomás környéke sem volt semmi,
de amikor ezt a feliratot láttam, mer rendesen vert a szívem:
A jegy a kezemben. Kérdeztem hová megyünk? Titok, mondták. De -mint tudjuk- Google a mi barátunk, én meg felvérteztem a gyönyörű KeyOne-omat Japán-Magyar fordítóval, ami fényképről is lefordítja a kért mondatokat.
Mire idáig jutottam éreztem egy finom széllökést, majd megláttam A vonatot, ahogy elegánsan és méltóságteljesen besiklik az állomásra.
Hátra arc! - avagy hogy is megyünk Nagoyába?
A vonaton az ülések előre néztek, menetirány szerint. Akkor hátrafelé fogunk utazni? Egy frászt! Nézzétek csak mit csinálnak a kedves munkások (amellett, hogy kicserélik a fejeknél található ki fehér koszfogót):
Megfordítják az üléseket!!!!
A Google fordító segítségével rájöttem hová is megyünk. Pedig ha nem bambultam volna magamtól is rájövök, mert a felirat bizony változott :)
Elindultunk, és mintha csak egy normálisabb repülőn lettünk volna úgy siklottunk (kivétel a dohányzó kapszula, ami sem a vonatokon, sem a repülőn nem szokás). A gyorsulásból és a sebességből mi semmit nem érzékeltünk, mintha csak egy szokásos, koszos-büdos itthoni vonaton lettünk volna. Kivétel az, hogy se koszos, se büdös nem volt. USB, konnektor, giga kijelző az volt, no és dohányzókapszula, ami nekünk nagyon jól jött :)
A kapszulába egyszerre három ember fér el, és nem kell elnyomni a csikket, csak bedobni egy fém lyukba.
Ahogy közeledtünk a Fujihoz, Japán szent hegyéhez, egyre jobban morogni kezdtem. Mi a franc van a géppel, nem tud egyetlen normális képet sem csinálni, miért nem tud fókuszálni? Aztán rájöttem: ilyen sebességnél örülök, ha a Fujit le fogom tudni kapni, minden más elmosódott lesz....
Amikor egy ehhez hasonló képet (mivel minimum százat készítettem a Fujiról) feltettem a facebook oldalamra, érkezett egy nagyon jó és frappáns komment: "Nagyon jó a kép! Eszembe juttatja, hogy ha a természetet nézzük, akkor az ember és minden alkotása, csak a pillanatnak szól." Teljes mértékben egyetértek József!
Az első cseresznyevirágok, avagy bulizzunk fiatalok!
Olyan gyorsan értünk Nagoyába, hogy csak pislogtam mi van. Persze tudhattam volna, hogy a Shinkansen nem véletlenül világhírű.... Amikor kiszálltunk a gépből már korom sötét volt. A rendező megnyugtatott, olyan közel van a szállodánk, hogy a vasútállomásról gyalog megyünk oda, és tényleg közel volt (a kék feliratos szállodába mentünk).
Gyors becsekkolás, majd 10 perc múlva találka lent, az egész stáb vacsorázni megy. Vacsorázni? Ha tudtuk volna mi vár ránk nem eszünk ebédet...
Kis sétával értük el az éttermet, közben megláttuk az első cseresznyevirágokat Japánban. 
Gyönyörködtünk kicsit, bár mondták, ezek még NEM azok a cseresznyevirágok, amiről a Sakura híres, de attól még cseresznyevirágok.
Szeretnétek még valamit megkóstolni?
Az étteremben külön "terem" volt foglalva nekünk. Az idézőjel annak szól, hogy a papírfalak között szeparálva voltunk ugyan, de minden szó áthallatszott a többi helyiségbe. Rendeltünk italt (krumplipálinkát és sört), megtöröltük a kezünket a minden étteremben megtalálható és kikészített nedves kendővel, aztán elkezdték hordani az ételeket. Polipot wasabival
Rakott padlizsánt hússal és retekkel
Tintahalat Simeji, Shitakee és még egy fajta gombával (aminek elfelejtettem a nevét :)
Zöldségtálat édesburgonyával
Paradicsomot Japán majonézzel. Nnnnna, itt néztem egyet. A majonéz habkönnyű és ezerszer finomabb, mint az itthon megszokott, ez eddig oké. De egy darab nyamvadt paradicsom felszeletelve? Ez mi? Ma már tudom -és a következő posztomban el is árulom- miért volt ez is egy önálló fogás. 
Csirkenyakat gombákkal és retekkel
Hússal és rizzsel töltött tésztát tojással (nekem rétestészta jellegűnek tűnt)
Édes szósszal sütött osztrigát pok choy ágyon
Szarvasgombás rizst aprított shiszóval
És a marhasteak korongokról még kép sem készült.... Úgy jól laktunk, mint a duda, már csak a szállodába kellett visszamásznunk valahogy, de sikerült.
A stábból annyit sikerült kihúznunk, hogy másnap reggel még délebbre megyünk Aicsi prefektúrába, Tahara településre, a Csendes óceán partjára, egy paraszt családhoz, akiknek én fogok főzni Japán és Magyar ételeket is. Amúgy pedig jó pihenést kívánnak. Ahhhha, ezek után elhihetitek, hogy megvolt... Én főzök majd ismeretlen embereknek, ismeretlen helyen, ismeretlen eszközökkel. És tényleg így lett! Tartsatok velem legközelebb is!
