Balkán fanatic - Szófia 1.
2012. október 27. írta: motoroskonyhaja

Balkán fanatic - Szófia 1.

Balkán fanatic, igen. Szeretjük a Balkánt, a Kelet-európai embereket, kultúrát, mindent. Úgy alakult, hogy nemrég Szófiában töltöttünk majd' egy hetet, így természetes -és adott- volt, hogy pár részen keresztül beszámolok a városról, szokásokról, kultúráról, mentalitásról, emberekről, és persze nem fogom kihagyni a saját szubjektív élménydömpinget sem. Mindezt persze rengeteg fotóval, ahogy azt már megszokhatta mindenki.


Általános benyomások

Megérkezés:

Leszállásnál feltűnt, hogy mennyi sötét foltot látunk Szófiában, ami azért egy fővárostól "kissé" szokatlan. Az rendben lenne, hogy parkosított, no de ennyire??? Este érkeztünk meg, a reptér nem tett nagy benyomást ránk. Próbáltunk volna vásárolni (hiszen késő volt már, a kicheckolás után 23:00) egyetlen üzlet volt csak nyitva, de számunkra ehetőt ez sem árult. Kár, hogy nem vodkán élünk, akkor lett volna rendes vacsoránk :) Előrelátóan tettünk be a csomagunkba vizet és szendvicset, így első este ezzel kellett beérnünk. Hazafelé már világosban érkeztünk a reptérre, de mintha Ferihegy 1-et láttuk volna - a 80-as években. Kevés üzlet, egyetlen duty free shop, semmi vehető termék....

Szófia maga egy nagy olvasztótégely, ennek összes előnyével és hátrányával. Kultúrájára, építészetére és konyhájára egyaránt hatottak a török, görög, orosz behatások, no és persze a coccializmus is rendesen oda tette magát.

Kis apartmant béreltünk, a booking.com segítségével. Általában itt szoktuk lefoglalni a szállásainkat. Egyszerű, gyors, praktikus. A szállás is olyan volt, mint amilyenre számítottunk, egyetlen kivétellel: mikró nuku. Mint az apartman tulajától, Andrótól megtudtuk az ottani emberek nem tartják egészségesnek a mikrohullámú sütőt, így nagyrészt mindenki hanyagolja.... Az apartman szép, parkosított udvarral és tiszta belső térrel, modern, nemrég épült Szófia Rózsadombján. Ja, Rózsadomb: sajnos az ottani emberek a keletiek mantelitását követik (ami azért a magyaroknál is meglévő dolog, de nem ekkora mértékkel) látszatemberek, a látszatra adnak. Jellemző, hogy nincs betonút egy utcában, de 6 db Prosche ott áll a házak előtt, hogy lássák: nekik ilyenre is telik...

ap01.jpg

ap02.jpg

ap_03.jpg

ap_04.jpg

Az apartmanhoz -furcsa módon- reggeli is járt. Na ja. Egy kávé vagy tea, és egy -kapaszkodjon meg mindenki- 7days croissant. Kivéve egyetlen vasárnapot, amikoris Banicát kaptunk reggelire. A Banica hasonló a mi rétesünkhöz, túróval van töltve, egy serpenyőbe kör alakban felcsavarva és így megsütve.

banica.jpg

Sajnos elmondható, hogy mindenük a nyugat-majolás, ami nagyon nem jó. Pár éve Ukrajnában tapasztaltam hasonlót: a helyi űberfinom cuccok lenézettek, helyettük a nyugati világ -sokkal szarabb- termékei a menők.


Közlekedjünk a helyiekkel!

A közelekedés -az itthonihoz képest- nagyságrendekkel fejlettebb, modernebb, hatékonyabb, szervezettebb, éééééés TISZTÁBB. A buszok sűrűn érkeznek, pontosak, metróból csak egy van, de azt -a pénz függvényében- folyamatosan bővítik. Ja, és ÓCSÓ!!!!! Egy jegy 1 leva, azaz 150 Ft. Nem semmi. PR és marketing viszont nagyon nincs, a túristákkal egyelőre nem tudnak mit kezdeni. Nincs hétvégi bérlet, 1 hetes sincs, csak normál jegy, napi bérlet (4 leva, 600 Ft) és havi. De nem baj, hiszen max. 2 utazással a központban lehet az ember, azaz 300 Ft-ból be tud jutni a Citybe.

És ha már a központban van, akkor mindenképpen érdemes -a rengeteg más stílusú épület mellett- bemenni és megismerni a Nagycsarnokot! Teljesen olyan, mint a miénk Pesten, csak kisebb :)

csar_01.JPG

csar_02.JPG

csar_03.JPG

Van ott minden: lehúzós "matyó" boltok, szuvenír-árusok, de kajáldák, pecsenyések, sajtboltok és olajbogyó standok, gyönyörű -és nálunk elfeledett módon előkészített- húspultok, halas a tenger minden kicsével együtt. És ingyen WC :) Jó, ha az ember tudja :))))

csar_04.JPG

csar_05.JPG

csar_06.JPG

Az érkezés után itt tud kicsit aklimatizálódni egy frissen érkezett. Ha pedig innen kilép az ember, akkor veszi körbe az igazi Szófia, akkor kezdi felfogni hová is jött. Gyönyörű épületek garmadája veszi körül a mecsetektől a zsinagógán át az orosz ortodox templomokig, a zsibvásáron keresztül a mézárusok standján át az ingyen fürdési lehetőséget biztosító gyógyvíz-forrásig mindent meg fog találni.

De ez már a következő rész lesz....

Következő rész ITT

A bejegyzés trackback címe:

https://motoroskonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr194872701

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása