London –az Olimpián kívül is „ehető” város 1.
2012. augusztus 12. írta: motoroskonyhaja

London –az Olimpián kívül is „ehető” város 1.

avagy: London gastro fanatic 1.

„Óh, mikor róhatom már a csodás London utcáit”
Drakula.

E morbid idézet nem véletlen, hiszen a világon milliók vannak, akik vagy készülnek, vagy újra indulnak felfedezni Londont, a világ egyik turisztikai központját. Azt a helyet, amelyet méltán nevezhetünk a népek olvasztótégelyének, egy olyan közösségnek, ahol nációtól függetlenül jól megférnek az emberek egymással, egymás mellett. És aki már eljutott ebbe a gyönyörű városba, az enni is szeretne: helyit, finomat, háziasat.

A hazai turista általában Lutonban száll le, a fapados járaton pedig nincs étkezés. Ahogy az Airport Shuttle Crickle Wood felé száguld, már éhes az utazó gyomra. A belvárosba eljutni a helyi metró Jubilee vonalán lehet, az átszállásra várva hastájékon már igencsak harapós hangulat uralkodik. Ezen a környéken azonban arabok laknak, és mit is ehet itt valaki, aki Londont kívánja felfedezni? Az ember mindenféle különlegességre gondol, talán az ezeregy éjszaka meséiből, de csalódnia kell – a szó kellemes értelmében. Ezen a környéken alapvetően kétféle étek közül választhatunk: vagy a világon mindenütt megszokott gyorséttermek, vagy a helyi kifőzdék kínálatából csillapíthatjuk éhségünk. A gyorséttermek előnye, hogy a világ nagy részén ugyanazt a kínálatot, színvonalat találjuk. Amíg viszont itthon ezen intézmények látogatása menő –és drága- dolognak számít, addig a világ tőlünk fejlettebb részén az idősebbek, diákok, olcsóbb ételek iránt fogékony közönség látogatja ezeket a helyeket.

meki01.JPG

Tudni kell, hogy a gyorséttermek árszínvonala a világon egyforma. A különbség az adott országok átlagbérében keresendő… A helyi kifőzdék látszólag csábítóbb alternatívák, de betérve az utazó csak ámul: Ali baba étkei helyett Fish & Chipset, Marharaguval töltött Yorkshire puddingot gravy mártással, azaz hagyományos brit ételeket talál. Ezek a helyek vonzó alternatívái az arab kultúra és az angol konyha találkozásának: nemcsak hatalmas és ízletes adagok kerülnek az asztalra (nézzük csak meg a betekert kés-villa méretét az adaghoz...), de áraik is a gyorséttermek alatt vannak.

fish&chips yorkshire pudding.jpg

Ha éppen hétvégén érkezünk a városba kihagyhatatlan a híres Portobello road-on végigkígyózó zöldség- virág- és használtcikk piac.

port01.JPG

Maga a környék is nagyszerű hangulatú, ám az utcai árusok kavalkádja között zenészekkel, pantomimesekkel és vidám társaságokkal találkozhatunk. Az árusok saját termelésű vagy készítésű portékájukat árulják, legyenek azok péksütemények,

Port02.JPG töltött lepények, kenyerek,

Port03.jpg

 házi túró, sajtok, levendula, vagy saját pácolású olajbogyó.

port04.JPG

A nagy kavalkád közepette érdemes betérni egy-egy hangulatos angol pubba, a jazz-standok melletti kiskocsmákba, vagy az itt nagy népszerűségnek örvendő, az utcafrontról nyíló apró családi kávézók egyikébe. A világ egyik legismertebb fűszerboltja „véletlenül” éppen a környéken található, az a hír járja, hogy az a fűszer, vagy fűszerkeverék, ami ott nem kapható, az nem is létezik. Ha bárki is utánajár tapasztalhatja: a venezuelai házi fűszerkeverékektől az orosz hmeli-szunelin át egészen a kisebb afrikai országok kedvencei mind-mind megtalálhatók a boltocskában.

Port05.JPG És ha már piac: a városban járva minden turista végig sétál az Oxford streeten, egészen a Hyde parkig, ezek találkozásánál mindenképpen érdemes meglátogatni a Food Hall-t, ami egyesíti az exkluzív halpiacot és a futószalagos sushibárokat, a steakhouse pedig békésen megfér a pizzériák, és a már-már „angolnak” számító indiai éttermek mellett.

bar01.jpg

Ami viszont már igazán piac a szó legszebb értelmében az a Temze másik oldalán található, csak át kell sétálnunk a London bridge-n. Pár lépés, miközben a Tower bridge, a vízen pihenő és látogatható Belfast csatahajó, vagy a Tower látványában gyönyörködünk, és máris a Southwark katedrális lábánál találjuk magunkat. A katedrális tövében pedig felfedezhetjük London legrégebbi (működő) élelmiszerpiacát, ami 1756-ban nyitotta meg kapuit. Az itthon is megszokott, csábító pecsenyeillat a belépő, csak Londonban a lacikonyhák nem a nálunk megszokott hurka-kolbász alapon kínálják ízletes étkeiket. Kolbász és hurka természetesen ott is megtalálható, csak ott nem zsírban/olajban sütik, hanem faszénen grillezve kínálják.

bor01.JPG

Csakúgy, mint a nagy népszerűségnek örvendő házi hamburgereket. A legnépszerűbbekért –lemértük – 20 percig is sorba kell állni. De nem érdemes rögtön itt leragadnunk, először sétáljuk végig a piacot, keressünk valami finom, helyi előételt.

bor02.JPG 
A piac túloldalán, virágárusok gyűrűjében található egy családi vállalkozás standja, ők többféle csoda friss osztrigát árulnak, mindenképpen kóstoljuk meg valamilyen módon elkészítve.

Most már jöhet a sorban állás, mondjuk Zingynél, és az áhított hamburgert harapva a katedrálisban, vagy a piaci forgatagban gyönyörködhetünk. Egy ilyen kiadós étel után jólesik egy-egy falatka sajt a házi termelőktől, akik gyönyörű, érlelt sajtjaik mellett szívesen elmesélik azok készítését, természetesen mindenhol akad minimum egy titkos mozzanat, vagy hozzávaló, egy bocsánatkérő mosoly: ezt sajnos nem oszthatják meg velünk.

 Zin01.JPG

Ebéd után mindenképpen egy alapos séta dukál, megnézhetjük a Christmas Shop, az egész évben nyitva tartó karácsonyi bolt kínálatát, táncolhatunk a Navigator szobra mellett a Temze partján a világ minden tájáról összegyűlt turistákkal,

nav01.JPG

vagy megcsodálhatjuk a Tower bridge piazzán kezdődő régi vaj és fűszerraktárakat, amik ma luxuslakásokként funkcionálnak.

Vaj01.JPG

 

Vaj02.JPG

De a Picadillyn lévő japán áruház meglátogatása is nagyszerű gasztronómiai élményt ígér, hiszen a boltban kapható alapanyagokból ott helyben készítik a japán konyha remekeit.

A Temzén átsétálva azonban egy ínyenc utazó mindenképpen felkeresi a Trafalgar tér és a Soho szomszédságában lévő kínai negyedet, a mediterrán ízek vándorai pedig a Soho kapujaként nyilvántartott latin utcácskákat. A kínai negyedben minden csoda megtalálható, amire az utazó csak vágyik: kapható itt jackfruit, a messziről is erős illatú durian, de rambutan, mangosteen, long kong, vagy bármilyen egzotikus távol-keleti gyümölcs beszerezhető.

kinai01.JPG

A kínai negyedben kihagyhatatlan kaland a pekingi kacsa megkóstolása, a kacsát –természetesen- magunk választhatjuk ki az előkészített, és fellógatott állatok közül. Utána pedig megkoronázhatjuk az étkezést valamelyik tortacsoda elköltésével, amelyeket a kirakatban is megcsodálhatunk.

tor01.JPG

A Sohoban pedig –megerősítve a latin negyed létjogosultságát, bárok, színházak, trattoriák sora vár arra, hogy beüljünk, és egy finom szicíliai bor mellett költsük el vacsoránkat.

soh01.JPG E nyüzsgő forgatag után választásunk egy kis, családi vendéglőre esik, ahol a pincérek –a személyes kontaktus erősítése céljából- guggolva veszik fel a rendelést, ezzel is erősítve a bizalmat irántuk.

port06.JPG

A vacsora –mi lehetne más- báránygerinc menta szósszal, egy pint finom házi szénsavas almaborral, azaz ciderrel. A cider anglia egyik nemzeti itala, évszázadok óta készítik, és finomabbnál finomabb helyi főzeteket kóstolhatunk.

Egy ilyen utazás mindenki számára fárasztó, de London magához öleli azt, aki felfedezi, bebarangolja. Vezessen az út akár a Regent’s park gyönyörű rózsaültetvényein keresztül, borzongjunk a belváros horror kiállításán, vagy nézzük meg a British Múzeumban a Rozette-i követ,

ros01.JPG

vagy magát a Táncoló Sívát,

siva01.JPG

a Sherlock Holmes étterem teraszán elfogyasztott tea méltó befejezése egy ilyen útnak.

sherlock01.JPG

Mivel eddig nem írtam le, most teszem meg a fenti receptek bemutatását:

Receptek:

Zingy burger

Hozzávalók:

4 db hamburger zsemle, 2 szép paradicsom, 1 kis fej vöröshagyma, 2 teáskanál ketchup, 2 teáskanál mustár

A pogácsához:
50 dkg sovány darált marhahús (pl. comb), 1 tojás, 1 fej finomra vágott vöröshagyma, 2 gerezd reszelt fokhagyma, 1 teáskanál olaj, 1 csipet currypor, Só, Bors

A szószhoz:
1 kis fej reszelt vöröshagyma, 2 gerezd reszelt fokhagyma, 3 evőkanál főtt zöldség püré (petrezselyemgyökér, sárgarépa, burgonya, zeller), 2 evőkanál tejföl, 1/2 kávéskanál cukor, 1 kávéskanál római kömény, ½ kávéskanál kakukkfű, ½ kávéskanál menta, chili ízlés szerint, bors, só

Elkészítés:

A marhahúst összekeverjük a finomra vágott vöröshagymával, fokhagymával, olajjal, curryvel és a tojással, sózzuk, borsozzuk. Négy egyforma pogácsa formát készítünk. Magas hőmérsékletre hevített teflon edényben a pogácsák mindkét oldalát 1-1 percig sütjük, majd félrerakjuk.

A szószoz valókat összekeverjük, ha kell turmixoljuk.

A félbevágott hamburgerzsemléket a serpenyőben megpirítjuk, egyik felüket megkenjük ketchuppal, a másikat mustárral, majd a zsemlék alsó felére helyezzük a húspogácsákat. A pogácsákat megkenjük a szósszal, majd paradicsom karikákat helyezünk rájuk, erre vöröshagyma karikákat rakunk. Az egészet letakarjuk a hamburger zsemle másik felével, majd azon módon tálaljuk.

Marhahússal töltött Yorkshire pudding

Hozzávalók:
A yorkshire pudding tésztájához: 10 dkg finomliszt, 2,5 dl tej, 3 egész tojás, só, csipet fehér bors

A töltelékhez:
40 dkg darált marhahús, 1 kis fej reszelt vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, ½  kávéskanál római kömény, ½ kávéskanál petrezselyem, ízlés szerint chili, só, bors

Elkészítés:

A tésztához valókat összekeverjük, majd pihentessük 30 percig. Egy muffinfomrát kenjünk ki olajjal, majd a tészta 80%-át töltsük bele, a sütőforma ¾-ig legyen tele. 250 C-ra előmelegített sütőbe téve süssük 20 percig. Ha megsült vegyük ki és hagyjuk szobahőmérsékletre hűlni.

Közben készítsük el a marhahúsos tölteléket: a vöröshagymát futtassuk meg egy serpenyőben. Dobjuk hozzá a zúzott fokhagymát, a római köményt, a chilit, sózzuk, borsozzuk. Tegyük hozzá a darált húst, és barnulásig pirítsuk. Amikor a hús megpirult keverjük bele a petrezselymet, majd húzzuk le a tűzről.

Ekkor vágjuk le a puddingok kalapját, kicsit nyomkodjuk le a tészta belsejét, hogy a marharagu beleférjen, és töltsük bele a ragut. A ragu tetejére csurgassuk a maradék tésztát, és a sütőbe visszatolva süssük  további 10 percig. Amint kihűlt tálalható. Mindenképpen gravy mártással meglocsolva, sült burgonyával körítve tálaljuk.

Fish & Chips

Hozzávalók:
1,2 kg tengeri halfilé (lehetőleg fekete tőkehal), 20 dkg finomliszt, 1 tasak sütőpor, 5 dkg kukoricakeményítő, 2 tojás fehérje, 2 dl higeg sör (Guiness), só, fehér borssör

Elkészítés:
A lisztet összekeverjük a sütőporral és a kukoricakeményítővel. Ráöntjük a tojásfehérjéket. A sört –folyamatos keverés mellett- a liszthez keverjük, sózzuk, borsozzuk. A cél, hogy hígabb palacsinta tésztát kapjunk. A halfiléket a tésztába mártjuk, majd forró olajban kisütjük. Ebben az olajban sült burgonyával tálaljuk.

Osztriga Wright módra

Hozzávalók: 
Személyenként 10-12 db osztriga, négy személyre számolva: 1 fej finomra vágott vöröshagyma, 1 fej finomra vágott lilahagyma, 2 evőkanál vörösborecet, 1 kávéskanál cukor, 1 lime leve, bors, só, zöld Tabasco szósz

Elkészítés:
A finomra vágott hagymákat összekeverjük a borecettel, a cukorral és a lime levével. Borsozzuk, ha kell picit sózzuk. A felnyitott, héjában lévő osztrigára merjük a szószt, meglocsoljuk ízlés szerint zöld Tabascóval, és beszürcsöljük. Íze a ruszlihoz hasonló, de intenzívebb, „tengeribb”.

Báránygerinc mentaszósszal

Hozzávalók: 
12 db báránygerinc szelet, 1 db lime leve, chili ízlés szerint, 2 gerezd fokhagyma, 1 dl olaj, só, bors,

A mentaszószhoz: 
16 evőkanálnyi mentalevél, 2 dl natúr joghurt, 1 evőkanál vörösborecet, 0,5 dl olivaolaj, csipetnyi cukor, só, bors

Elkészítés: 
Mentaszósz: a mentalevelekhez tesszük az összes többi hozzávalót, leturmixoljuk, majd ízlés szerint sózzuk, borsozzuk.
Hús: Az olajba keverjük bele a zúzott chilit és fokhagymát, öntsük hozzá a lime levét, sózzuk, borsozzuk. Ezzel a páccal a húst tegyük hűtőbe egy éjszakára. Másnap csöpögtessük le, majd forró serpenyőben mindkét oldalát 3-3 percig süssük. Mentaszósszal és burgonyapürével tálaljuk.

A bejegyzés trackback címe:

https://motoroskonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr1004708445

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása