Lecsó? Együk arabul!
2016. augusztus 14. írta: motoroskonyhaja

Lecsó? Együk arabul!

Itt a lecsószezon, én is imádom: friss, zamatos, eszméletlen finom, egyszerűen: NYÁR. Már most rengetegen készítik ezt az ételt, hiszen igazi nyár végi finomság, de eltenni majd csak szeptember elején-közepén érdemes, addig mindenki élvezze a frissen készítettet.

Én is elcsábultam, de rendesen. Szerettem volna igazán másként is kóstolni, mint amit eddig megszoktam, pedig általában én is többfélét szoktam készíteni.

dscf3415.JPG

Rengeteg lecsó receptet ismerünk, és mindenki a sajátjára esküszik (joggal). Van aki tojással készíti és van, aki anélkül. Van, aki rizst is tesz bele, másnak ez az eretnekséggel ér fel. Vannak akik kolbásszal dúsítják, megint mások a virslire esküsznek. És ha még azt is hozzáteszem, hogy a világ sok részén  készítenek a mi lecsónkhoz hasonló ételt, tovább fokozható az izgalom és a változatosság. A franciák ratatouille-nak nevezik, az olaszok Peperonatanak,  törökök Menemennek, az arabok pedig Saksuka néven eszik ezt reggelente kétpofára.

Saksuka és hozzá házi naan

Hozzávalók:
5-7 szem napérlelte paradicsom
4 tojás (tanyasi)
1 szép nagy tv paprika
1/2 fej vöröshagyma
1 gerezd fokhagyma
1 teáskanál római kömény
1 teáskanál cukor
1 kávéskanál fűszerpaprika (bogyiszlai nagyon jó!)
1 kávéskanál szárított chili pehely
friss petrezselyem vagy friss koriander

2 evőkanál olivaolaj vagy repceolaj (én a repcét részesítem előnyben)

Elkészítése:
Ahogy írtam is az arabok ezt reggelire tolják, de tökéletes vacsorának is. Az elkészítése sem bonyolult, ellenben olyan illatokkal és ízekkel találkozhatunk, hogy másnap is azt akarjuk majd készíteni. Vigyázat, ez az étel függőséget okoz! :)

Tehát hevítsünk egy serpenyőt. Amíg az edény melegszik a hagymát apró kockákra vágjuk, a tv paprikát pedig felcsíkozzuk. A serpenyőbe löttyintsünk a kedvenc olajunkból, majd szórjuk bele a hagymát és a tv paprikát. Mehetnek hozzá a fűszerek is, azaz a római kömény, chili, fűszerpaprika, zúzott fokhagyma, cukor. Keverjük el,

dscf3393.JPG

majd hagyjuk rotyogni addig, míg a tv paprika kissé megroppan. Most jöhet a darabolt paradicsom. Én az erkélyemről származó koktélparadicsomot használtam hozzá, de ilyenkor már bátran lehet venni a boltban is, mindegyik finom. Ha nem elég lédús lenne a termék minimális vizet is tehetünk a szószhoz.

dscf3395.JPG

Ahogy a paradicsomok bekerültek a serpenyőbe sózzuk is meg az ételt. Kis keverés most sem árt. Nem kell több neki, mint maximum 6-8 perc rotyogás és jöhet is a korona az ételre, azaz a tojások. Vegyük vissza közepesre a hőt és üssük rá a 4 tojást a saksuka tetejére. Amikor mindet ráütöttük kapcsoljuk ki a főzőlapot, mert a tojás sárgájának nem szabad megkeményednie. Pár perc után -ha a tojások fehérje már megdermedt, a sárgájuk pedig éppen folyós- le is húzhatjuk a tűzről, mert elkészültünk. Szórjunk a finomságra kevés friss petrezselymet vagy koriandert, ha akarjuk borsozzuk meg és együk amíg még meleg.

dscf3419.JPG

Én imádom ezt az ételt mártogatóssal enni, ehhez pedig a legjobb dolog a naan (nan-e taftun), azaz perzsa lepénykenyér. Ahogy az ember letör belőle egy darabot, beleszúrja a lágy tojássárgába, majd kanálként használva merít hozzá a saksukából....az valami mennyei tud lenni.

Ha kell a házi naan recept csak sikítsatok, és már írom is :)

Ha pedig másféle lecsókat is megkóstolnátok kattintsatok IDE

Én így szoktam eltenni a lecsót: katt IDE
Télen pedig így használom fel az eltett lecsót: katt IDE

Jó étvágyat.

A bejegyzés trackback címe:

https://motoroskonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr310117316

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Attilajukkaja 2016.08.15. 09:07:13

"1 kávéskanál fűszerpaprika (bogyiszlai nagyon jó!)"
Ilyen fuszerpaprikat hol lehet kapni?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2016.08.15. 10:07:36

@Attilajukkaja: az araboknal
egyek is ok
lecso tukortojassal...
hat kosz

2016.08.15. 11:15:11

@hagyma: ennek amit ideírtál semmi értelme

elemes 2016.08.15. 11:30:00

a tv-paprika évek óta rejtély.
megtanultam, mi az, hogy néz ki.
de miért pont tv?
van rádió-paprika és mozi-paprika is?

Hassan0926 2016.08.15. 11:59:15

@Attilajukkaja: Helyesebben bogyiszlói, de bármelyik megbízható forrásból beszerzett megteszi.

Hassan0926 2016.08.15. 12:00:36

@elemes: Tölteni való. És TV miért pont Paprika? Ki érti?? :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2016.08.15. 12:40:10

@Torghelle AIR Sándor: jo, akkor segitek
a bogyiszloi nem kifejezetten fuszerpaprika
de lehet az araboknal az
valasz volt egy kerdesre
nem utok tukortojast lecsora "egyek Ok" marmint az arabok

szoval a lenyeg,
koszonom nem kivanok petrezselymes bogyiszloi fuszerpaprikas lecsot koktelparadicsombol

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2016.08.15. 12:51:59

+tukortojassal
es akkor meg ki sem fejtettem a velemenyemet
a "martogatossal" kifejezessel kapcsolatban
tehat kifejezetten uriember vagyok igy hetfo reggel

2016.08.15. 12:55:59

@hagyma: király, csak a központozás nélkül nem annyira van értelme a mondataidnak :)

egyébként pedig biztosan nagyon érdekli a blogbejegyzést szerkesztőt, hogy te nem akarsz ilyet enni.. :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2016.08.15. 13:06:43

@Torghelle AIR Sándor: tudok kozpontozni, de nem mindig akarok
feltelezem, a hozzaszolasomat levagja az olvaso annelkul is /meg ekezet nagybetu stb/
biztos erdekli /szerkesztot?:)/ a blogolot, ha hagy kommentelni
namost en cask azt mondtam, akartam mondani, ezt egyek az arabok, maradok a Magyar lecsonal
itt persze eljutnank egy olyan pontig -ami elvezetne a nagy lecsohaboruhoz, hogy tudniillik paradicsommal vagy paprikaval kezdjuk el, mibol mennyi stb. - ami szelesre tarna a lecso vitat, de en cask megjegyeztem szerenyen /a bloggert nem bantva/, nekem ez nem tetszik, bar attol meg lehet jo, sot sokaknak kedvenceve is valhatna - amit ketlek- ha lenne valaki aki erlbaszna igy a lecsojat:)
have nice day

elemes 2016.08.15. 13:07:38

@Hassan0926:

ENNYI AZ EGÉSZ?

számomra több éves rejtvényről azt hittem volna, bonyolultabb a megoldása... nagy pofon ez az önértékelésemnek :-)))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2016.08.15. 13:21:38

@elemes: hat igen a tv paprika az tolteni valo paprika, persze az kulon pikans, hogy javareszt lecsonak fozik/sutik/ nem toltik, de en szeretem a toltott paprikat is
es meg ugye jatszik a savanyukaposztaval toltott tv paprika savanyusagnak
az nagyon jatszik nalam

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2016.08.15. 13:26:00

a fenebe, megkivantam a lecsot
mehetek a piacra

nál 2016.08.15. 13:30:02

Beszállok a lecsóháborúba: Soha nem csinálnék lecsót t.v. paprikából, kizárólag jó húsos kaliforniai paprikából. Néha koktélparadicsommal. Tojást az elsô újramelegítésnél ütök bele néhányat.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2016.08.15. 13:35:27

@nál: hat nekem nincs is eselyem masra
1 zold 2 sarga es 2 piros a bevalt
paradicsom az legyen jo farmi nagy
tojas detto, frissen soha, masodik /eslso/ melegitesnel dobok ra/ egyet max kettot/
de kevertet nem tukort
nekem fontos meg az igazan jo kenyer,/tunkolni, nem martogatni/ jo fustoltkolbasz zodpaprika es eleg tetemes mennyisegu hagyma

Attilajukkaja 2016.08.15. 14:05:21

@Hassan0926:
" Helyesebben bogyiszlói, de bármelyik megbízható forrásból beszerzett megteszi."
Nem az elirassal van a bajom, hanem azzal, hogy meg sohasem lattam bogyiszloit orolve!

@hagyma:
"az araboknal egyek is ok lecso tukortojassal... hat kosz"
Ezt nem egeszen ertem, miert irtad nekem, de a lecsot magyarok is eszik tojasosan. Miert lenne ez a recept annyira rossz? En ki fogom igy is probalni.
(Amugy te lenni magyar?)

Hassan0926 2016.08.15. 14:12:11

@Attilajukkaja: Szerintem azt nem is őrlik, csak savanyúságba megy. Klasszikus itthoni őröltek a szegedi és kalocsai, amik ma már inkább szerbek.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2016.08.15. 14:12:58

@Attilajukkaja: hat arra utaltam volna, hogy a bogyiszloi nem igazan fuszerpaprika, amit te is pedzegettel, es erre mondtam ha naluk van , akkor egyek OK
tojasosan en is eszem /masnap/ de nem tukortojassal
en nem mondtam, hogy a recept rossz, sot kedvet kaptam a lecsohoz, es ma az less - mindjart megyek a piacra -, de de nem kivanom arabusul/petrezselyem tukortojas/
en teljsen Magyar vagyok
hat amerikai is de nem felejtettem el magyarul
igy irok en
ha kiprobalod az arab lecsot leghyszi szamolj be
thx

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2016.08.15. 14:15:40

ja meg annyit, fent van az angol helyesirasellenorzom es nagyon kuzd a Magyar szavakkal:)
amit tud javit
les z, less stb
de ez reszletkerdes

Attilajukkaja 2016.08.15. 14:59:50

@Hassan0926:
"Szerintem azt nem is őrlik"
Szerintem sem. :o) Ezert nem volt vilagos a posztban az "1 kávéskanál fűszerpaprika (bogyiszlai nagyon jó!)".

@hagyma:
"erre mondtam ha naluk van , akkor egyek OK"
Ketlem, hogy az araboknal lenne orolt bogyiszloi paprika. :o))

" ha kiprobalod az arab lecsot leghyszi szamolj be thx"
Rendben!
En amugy nem szeretem a magyar tojasos lecsot, csak a simat, de azert kiprobalom, hatha tukortojassal jobb. Ennek az arab lecsonak a paradicsom/paprika aranya amugy is nagyon elter a magyartol. Szoval en saksukakent fogom megkostolni, nem lecsokent.

motoroskonyhaja 2016.08.15. 19:14:25

@Attilajukkaja: Háznál. Én nem használok boltit.

motoroskonyhaja 2016.08.15. 19:15:22

@Hassan0926: Így van, de Bogyiszló környékén bogyiszlainak mondják.

motoroskonyhaja 2016.08.15. 19:19:30

@hagyma: Csak olvastad, vagy értelmezted is azt, amit írtam? :) A hozzávalóknál normál paradicsomot írtam. A posztban pedig -ahogy írtam is benne- azért használtam koktélparadicsomot, mert az terem az erkélyemen. Panelpatkányként nem tudok normál paradicsomot termeszteni, de 8 tő koktélparadicsom elfér :)

motoroskonyhaja 2016.08.15. 19:20:58

@hagyma: Miért is mártogatós? Mert az étel állaga lágy, szaftos, a naan pedig pirult, ropogós, azzal nem tudsz tunkolni, mint egy friss fehérkenyérrel.

motoroskonyhaja 2016.08.15. 19:23:19

@hagyma: És egy finom, igazi körözöttel töltött paprika? :)

motoroskonyhaja 2016.08.15. 19:34:14

@Attilajukkaja: Nem elírás volt a "bogyiszlai", hiszen Bogyiszló környékén így nevezik :)
De lényeg: a posztban ezt írtam: "1 kávéskanál fűszerpaprika (bogyiszlai nagyon jó!)"
Azaz fűszerpaprika, és én ebből a bogyiszlón termesztett, szárított és őrölt paprikát kedvelem. (Bogyiszló és Kalocsa hasonló térséget alkot, de nekem mégis finomabb, jobban ízlik). Amit Te írtál, az az almapaprika, amit máshogy bogyiszlói paprikaként szoktak emlegetni, és általában savanyítva tartósítják.
Remélem tudtam segíteni.

motoroskonyhaja 2016.08.15. 19:35:37

@Hassan0926: Az almapaprika valóban savanyúságként ismert (ezt nevezik bogyiszlói paprikának). Amit én írtam, az a termőhelye annak a fűszerpaprikának amit szeretek és használok: Bogyiszló ;)

motoroskonyhaja 2016.08.15. 19:37:58

@hagyma: Olvasd el a fenti válaszaimat, abból már érteni fogod miért is bogyiszlai a bogyiszlai fűszerpaprika. ÉS nem, nem a tojástól és a petrezselyemtől arab, hanem a római köménytől és a chilitől :) A keleti emberek sokkal fűszeresebben esznek, mint mi (pedig sokan nálunk is azt hiszik mennyire fűszeresen eszünk). Egyetlen oka van ennek a nagyfokú fűszerezésnek: fertőtlenít.

motoroskonyhaja 2016.08.15. 19:40:21

@Attilajukkaja: Így van, a paradicsom-paprika aránya majdhogynem a fordítottja a nálunk megszokottnál. Ráadásul nem a tükörtojástól és petrezselyemtől arab, hanem a római köménytől és a chilitől. A bogyiszlai fűszerpaprikára már többeknek adtam választ :)

Attilajukkaja 2016.08.16. 12:54:53

@motoroskonyhaja:
"Nem elírás volt a "bogyiszlai", hiszen Bogyiszló környékén így nevezik :)"
Ertem.

"Azaz fűszerpaprika, és én ebből a bogyiszlón termesztett, szárított és őrölt paprikát kedvelem."
Most mar ezt is tudjuk. De ugye nem csodalkozol azon, hogy rajtad kivul ezt nagyon kevesen tudjak. Szinte senki. A tobbseg szamara a bogyiszloi egy kopcos kis sarga tv paprika, amely nagy valoszinuseggel eros is. Az almapaprika szamomra szinten egy gyengen csipos paprika, aminek inkabb pritamin alakja van, vagyis kerek, csak kisebb es sarga. Nalunk azt savanyitjak. Lehet, hogy a bogyiszloit is savanyitjak (?), nem figyeltem.

"Remélem tudtam segíteni."
Igen, termeszetesen. :o) Koszonom!

"Ráadásul nem a tükörtojástól és petrezselyemtől arab, hanem a római köménytől és a chilitől."
Igen, eszrevettem. Mindkettot gyakran hasznalom. Azt hiszem, en egy kis baberlevelet is dobok bele. Ha megcsinaltam, jelzem, milyenek voltak a reakciok. :o)
süti beállítások módosítása