Baconös csirkemell-édesburgonya egytál
2021. június 05. írta: motoroskonyhaja

Baconös csirkemell-édesburgonya egytál

kaprival, kukoricás sajtmártással

Van az úgy, hogy az egyszeri motoros csak belebambul a hűtőbe, majd válogat azokaból az alapanyagokból, amit épp' a hűtőben talál. Ráadásul annyira lusta is - több végigdolgozott éjszaka után -, hogy nem akarja a mosogatógépbe dobálni a szennyes dolgokat, így egyetlen edényben készíti el a szombati ebédet. Persze Dórinak azért - jogosan! - megvannak az elvárásai egy európai Yeti felé: nem lehet átlag, nem lehet gagyi alapanyagokból (ezt én sem tűrném, és ilyenek nincsenek is itthon), de legyen finom, laktató, egyedi. dscn6013.JPGNézzük mit is válogattam a hűtőből a lustaságom világnapján: megmaradt baconbe göngyölt csirkemell nyársakat, kevés olvasztott kenyérszalonnazsírt, normálisabb füstölt sajtot, kevés Asiagót, (taleggio, parmigiano reggiiano, provolone és több más sajt is csücsül a hűtőben, de őket most békén hagytam), kis füstölt házisonkát, 25%-os tejfölt, kinyitott 1,5 dl habtejszínt, bio tojást, felbontott kapribogyót, félig megevett kukoricakonzervet. Ehhez vettem a kamrából pár szem édesburgonyát, paradicsomot, glassát és fűszereket. A fentiekből olyan finom egytálétel kerekedett, hogy még most is megnyalom mindegyik ujjamat :) 

Baconös csirkemell-édesburgonya egytál kaprival, kukoricás sajtmártással

Hozzávalók:
60 dkg édesburgonya
12 db baconbe göngyölt csirkemell
1 nagy pohár normális tejföl (25% zsírtartalmú)
1,5 dl habtejszín (NEM főzőtejszín)
10 dkg finomabb, olvadékony sajt (pl. Asiago)
10 dkg füstölt sajt (Scamorza)
2 szem érett paradicsom (ha nincs, akkor ennek megfelelő koktélparadicsom)
10-15 dkg édes kukorica
10 dkg füstölt házi sonka
2 tojás
2 evőkanál kapribogyó
Chipotle - azaz füstölt jalapeno (opcionális, de mindenképpen jót tesz neki)
Bors

Glassa (normális balzsamecetkrém)

Elkészítése:
Ahogy írtam is: egyetlen tepsiben készül az egész, azaz majdnem nulla mosogatnivaló marad (a vágáshoz, pucoláshoz és szeleteléshez használt három dolgon kívül). És no para, egyszerű, mint a faék! Szóval:
Fogunk egy tepsit, kikenjük kevés olvasztott zsírral. A meghámozott édesburgonya felét rákarikázzuk, megszórjuk sóval, borssal, meglocsoljuk glassával, rátesszük a felcsíkozott házi füsölt sonkát, és a megmaradt kukoricát.
dscn5952.JPGRáreszeljük a normális füstölt sajt és az Asiago felét,,dscn5955.JPGmajd jöhet az édesburgonya másik része.
dscn5957.JPGŐket is sózzuk, borsozzuk, és erre az alapra ültetjük a nyársakról lehúzott maradék, baconbe tekert csirkemelleket.
dscn5962.JPGEddig nem nehéz, ugye? Én megmondtam :) Közben a két tojásból, a maradék sajtokból sóval borssal, tejföllel és tejszínnel jóféle keveréket készítünk,
dscn5966.JPGamit finomra őrölt chipotléval teszünk gazdagabbá.
dscn5968.JPGEzt a keveréket szépen rálocsoljuk a tepsis egytálételünkre, majd jöhet a befejezés!  Fogjuk az időközben felszeletelt paradicsomokat, és szépen elrendezzük az étel tetején, amit megszórunk a kapribogyóval. 
dscn5974.JPGMehet is az egész tepsi lefedve a 180 fokra előmelegített sütőbe kb. 50-55 percre, addig ne is foglalkozzunk főzéssel! ;)
Tűpróbával tudjuk ellenőrizni, hogy valóban megpuhult-e minden. Az édesburgonya sokkal gyorsabban elkészül, mint a sima, a csirkemellnek sem kell sok idő, az 50-55 perc azért kell, hogy minden alkotórész tökéletesen összeérjen.
Amint elkészültünk az étellel vegyük ki a sütőből, és már csak tálalnunk kell .Vigyázzunk majd, amikor a sütőből frissen kivett ételről levesszük az alufóliát, mert nagyon forró lesz a gőz!
dscn5979.JPGHagyjuk kicsit hűlni, majd porciózzuk. 
Omlós, szaftos, ízgazdag, egyedi. Eteti magát. Egy üde száraz rozé nagyszerűen passzol hozzá, ahogy a marinált répasaláta kevés jalapenóval, és friss, paradicsomos kígyóuborkával.
dscn6006.JPGJó étágyat!

Várunk Titeket nagyon a következő posztban is, üdv: Dóri és Gyuri.
Csatlakoztál már a Motoros konyhája facebook csoporthoz? Pedig érdemes! Olyan fényképeket, ötleteket és recepteket láthatsz és olvashatsz, amik  nincsenek fent a blogon. Csupán egyetlen LIKE a motoros konyhája oldalra (ne a követésre kattints, hanem a kedvelésre...;) ), és máris részese lehetsz!

A posztokban szereplő képeket és videókat 4K UHD felbontású gépeken érdemes megnézni, mert úgy adják vissza az igazi élményt és a színeket! A videókat megtalálhatjátok a youtube-on, ha feliratkoztok a motoros konyhája csatornára).

A bejegyzés trackback címe:

https://motoroskonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr1116582928

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bridge over troubled water 2021.06.07. 12:55:43

A glassa az a szalonnazsír volna?

motoroskonyhaja 2021.06.07. 21:37:09

@bridge over troubled water: Nem :) A kisült szalonnazsír= normális kenyérszalonna pirítva, az abból kisült zsír a kisült szalonnazsír. A glassa pedig glassa, azaz egyfajta érlelt balzsamecet különlegesség (modena IDP). Több boltban is kapható, Ne olyan ecetre gondolj, mint a normál, ez sokkal sűrűbb, édes-savanyú ízvilágú. JEllemző, hogy pl. eperrel is nagyon finom.
Remélem tudtam segíteni.

A fickó 2021.06.09. 11:26:17

Így, hogy glassa, azért elég pongyola .... Abból, hogy csak annyit írsz, hogy glassa én sem tudom, hogy miről van szó. Nekem pl. a cukormáz ugrott be. :) A cucc neve balzsamecetkrém, ami keményítővel sűrített balzsamecet. Használható egyfajta bevonóként is. Ez az, amivel a tányérra rajzolnak, de ez a tányérra "rajzolás" ma már nem menő, inkább a gagyi kategória.
A balzsamecetkrém, nem balzsamecet különlegesség, hanem egy balzsamecet készítmény pl. bevonási glasszírozási célokra - mindenképp egy butított változata az igazán jó balzsamecetnek.
Mostanság már nem írhatják rá az üvegre a balzsamecet korát, de pl. egy 5-6 éves Leonardi balzsamecet, már jó választás alap balzsamecetnek, különlegesség akkor lenne, ha legalább 30-50 éves lenne.
Az oltalom alatt álló földrajzi jelzés olasz rövidítése IGP.

motoroskonyhaja 2021.06.09. 14:03:52

@A fickó: Vááááóóóó, hát Te még prosperálsz, ennek nagyon örülök! Ahogy a hozzászólásodnak, pontosításodnak is!
Teljesen jól leírtad a glassa fogalmát, köszönöm szépen! Az IGP-t én b*sztam el, és írtam IDP-t helyette, köszönöm a helyesbítést! (és NAGYON örülök, hogy újfent aktív vagy, végre!!!!!!!!!!!! ;) Szép napot Neked, és újfent köszönöm a helyesbítést, kiegészítést.

bridge over troubled water 2021.06.10. 16:28:12

@motoroskonyhaja: Cukormázat dobott ki a Google, azt pedig furának gondoltam volna az ételben, ezért tippeltem a szalonnazsírra. A balzsamecetet ilyen néven még nem hallottam emlegetni, de persze ismerem.

motoroskonyhaja 2021.06.10. 17:03:10

@bridge over troubled water: Nem sima balzsamecet, olvasd el a Fickó kommentjét, Ő nagyon jól leírja, nem úgy, mint én ;) Idézek tőle: "A cucc neve balzsamecetkrém, ami keményítővel sűrített balzsamecet. Használható egyfajta bevonóként is. "

motoroskonyhaja 2021.06.13. 19:26:22

@A fickó: Amúgy köszi a kiegészítő infót, javítottam a posztot! ;)

A fickó 2021.06.13. 22:50:18

@motoroskonyhaja: Szívesen, máskor is - találtam már nálad máskor is egy két helyesbítendő dolgot, konyhatechnológia stb. Majd legközelebb akkor megint szólok. Sajnos a legtöbben személyük elleni súlyos támadásnak veszik az ilyet. :)
Olyan szerencsés helyzetben vagyok, hogy sok profi szakembertől kérdezhetek, ha valamit nem tudok. De olyan is előfordul, hogy én tudok nekik újat mondani, vagy mutatni . :)
Amúgy, most még talán többet foglalkozom a gasztronómiával, mint régen MGE tagként teszteken veszek részt stb. Biokertelek, különleges zöldségeket termelek, zöldség (pl. paradicsom, paprika készítményeket készítek). Nem kizárt, hogy hamarosan piacra lépek velük. "Tesztüzemben" vagyunk pl. különleges krumplikkal, Espelette paprikával, Japán kamo padlizsánnal, shishito paprikával és chilikkel.
Az igazság az, hogy finoman szólva is krva nehéz igazán jó zöldséghez, gyümölcshöz jutni - egy két kivétel persze van, de én inkább megtermelem, azt ami nincs. :)
Csak érdekességként ezidáig legalább 50 féle paradicsomot próbáltam ki, idén is van 10 újfajta. Volt olyan év, 5 féle színű paradicsomlevem volt ....

motoroskonyhaja 2021.06.17. 14:12:11

@A fickó: Tudom milyen precíz vagy (évek óta "beszélgetünk" a gasztronómiáról), és a tudás csiszolása - szerintem - sosem árt :)
Örülök, hogy ennyire belemerültél a kertészkedésbe, termelésbe. Még anno beszéltünk róla, hogy sokáig nem szeretted a céklát, mindaddig, míg Te magad nem kezdted el termeszteni, mert egészen más íze van úgy :)
A finoman szólva is.... bekezdésre. Itt, vidéken azt hinné az ember, hogy pikk-pakk kirázzák a kisujjukból az emberek a jobbnál-jobb zöldségeket, hát frászkarikát. Szó szerint vadászni kell rájuk, vagy - amit Te is csinálsz - magunknak megtermelni .
süti beállítások módosítása