Nemrég írtam, hogy megkeresett a Tokyo TV Japánból, hogy szeretnének velem egy filmet forgatni, mint olyan csodabogárral, aki egy távoli kis ország még kisebb városkájában (a világhírű Ajkán :) él, szereti a Japán konyhát, ráadásul még a blogján is népszerűsíti azt. A forgatás azonban nem ért véget itthon, mert fogtak, és kivittek Japánba, ahol keresztül-kasul járva az országot -rengeteg kalandot és hatalmas élményt megtapasztalva- neves helyi Mesterektől tanulhattam, és leshettem el a Japán konyha fortélyait, praktikáit. Csodálatos emberekkel -és a családjukkal- ismerkedhettem meg, hiszen a tanulás mellett elhívtak magukhoz, beleshettem a családi életükbe, mindennapjaikba, és több alkalommal én főztem nekik - az otthonukban.
Ez -és a következő posztok- nem szokványos Motoros konyhája bejegyzések lesznek, hosszabbak egy átlag recept bemutatásánál, és inkább élménybeszámolóknak mondanám őket. Élménybeszámolók egy olyan kalandról és kihívásról, amire az egyszeri Motoros mindig is vágyott. Ezen a kalandon keresztül próbálom majd bemutatni a Japán gasztronómiát, kultúrát, életérzést és az ottani Mesterektől tanultakat  úgy, ahogy egy gajdzsin (külföldi ember) látta.

Nippon ni Ikitai! - azaz Japánba akarok menni!
Varsón keresztüli átszállással repültünk ki Dórival a szigetországba (mert természetesen Ő is eljött velem, a képek nagyobbik részét is Ő készítette a háttérből, amíg velem forgatott a stáb).
Amikor itt jártunk a Boeing Dreamlinerrel még több, mint 7,5 óra volt vissza a repülésből... Elrepültünk az Északi sarkkör felett, mentünk -a kijelző szerint- qrva gyorsan, hangsebességen. Kaja-pia korlátlanul rendelkezésre állt, magyar nyelvű filmek is voltak a szórakoztatásért a zenék, játékok mellett, kispárna-takaró már felszálláskor ki volt készítve az ülésekre, nem volt okunk panaszra :)Reggel 9:55-kor szálltunk fel Pestről, és másnap reggel 9:15-kor landolt a gépünk Naritán, Japán legnagyobb repülőterén.
Nem kicsit voltunk megviseltek, mikor odaértünk. Az instrukció az volt, hogy a vámnál hívjuk fel Eimi-t, az ottani tolmácsunkat. Ő mondta is, hogy jobbra menjünk, mert a stáb (élesített kamerákkal) már vár ránk.

Megérkeztünk! Pihenés helyett azonban vegyük fel a Japán ritmust!
A stáb ott is várt ahol mondták, a rendező az éles kamerák előtt már tolta is a kérdéseket, mikor a bőröndökkel kigurultunk a kijárati részre. Fáradtak vagytok? Igen - feleltem, 21 órája vagyunk talpon. Oké - akkor irány a forgatás - mondta Ő. Előtte szeretnétek pihenni? Nem, csak egy fogmosás és egy cigi férjen bele, aztán tolhatjuk a műsort ezerrel :)

Tokyo - Shinjuku, Takadanobaba - avagy ki ez a deltás csávó? Nem dzsúdóztál te?
Fukushima Mester ( 福島さん) -az étterme neve Shinuchi Mikasa (azaz 真打み)- az egyik legjobb tésztakészítő Tokyóban. 15 éves kora óta minden (mondom MINDEN!) reggel 5-kor már az éttermében van. A kumamotóban élő családját támogatja az étterme bevételével.
Maga készíti a friss tésztát, maga készíti a szószt, maga vágja minden reggel a segédjével a zöldségeket az ételek kiegészítéséhez, gazdagításához. Hozzá érkeztem meg, hogy megtanuljam a speciális szósz és a normális tészta készítésének módját. Tésztakészítés? Bakfitty! Hiszen én tudok tésztát készíteni! Ahogy Móricka gondolja... Azóta már tudom, hogy jó hülye voltam :) Amikor lépésről-lépésre bemutatta a tésztakészítést, csak néztem, mint Rozi a moziban. Mert mi itthon hogy készítjük a tésztát? Liszt, tojás, víz, só összegyúr, kiszaggat, kifőz, kész. Lószart! Ő három napig készít egy normális tésztát, addig gyúrja (ennek is más technikája van, mint nálunk), pihenteti (15 fokos hűtőben), edzi (sodrófával),
majd megint pihenteti, megint edzi, és egy utolsó pihenetetés után alakítja. A tészta napról napra máshogy viselkedik, a harmadik napon pedig olyan lesz, amit úgy tudunk alakítani, ahogy csak akarunk. Biztos mindenki látott már különböző videókat keleti tésztakészítőkről, akik úgy "játszanak" a tésztával, ahogy csak akarnak. Nnnnna, Ő is ilyen, és most már én is tudom hogyan kell. Persze jelenleg még ezerszer bénább vagyok, de lelkesen gyakorolok :)
A Mester egy speckó szerkezetet használ, amivel olyan vastagságúra tudja vágni a kész tésztát, amilyenre akarja. Megmutatta nekem hogy kell a Soba, a Yakisoba és az Udon vastagságot vágni, és mi a különbség közöttük.
A saját készítésű szószok külön "tanfolyamot" igényeltek. A szószait szintén maga készíti, majd szigorúan cserépedényekben tárolja, hiszen azokban változik legkevésbé a hőmérséklet, azaz a cserépedények tartják a legegyenletesebben a hőt.
A nap -és a tanulás- nagyon későre nyúlt, sötét volt már, mikor búcsúztunk. És tudjátok mit kaptam Tőle ajándékba? Egy olyan tésztaszeletelő és készítő szerkezetet, amit Ő is használ!!!!
Fenomenális! A gép akkora, hogy kellett egy plusz bőröndöt venni Tokyóban :)
Nem maradt más hátra, elvittek a stáb-busszal a szállodánkba, ahol végre -36 óra után- le tudtunk pihenni. Vagy mégsem?

"Ha itt a pihenés ideje, eljön a Suntory ideje"
Leugrottunk boltba egy "kis" csoki adagért, és mit látok ott, na mit? Suntory whiskyt! Egyik kedvenc filmem az Elveszett jelentés (Bill Murray főszereplésével), abban reklámozza Ő ezt a fajta whiskyt. Eddig teljesen abban a hitben voltam, hogy ez egy fiktív márkanév, amit a film miatt találtak ki. Hát egy nagy túróst, ez Japán egyik vezető italgyártó vállalata! Besza-behu, vettem egy üveggel, pedig a whisky nem barátom.A vásárlás után -mikor a szobánkba értünk- csupán csak egyetlen kérdés maradt: hogy a francba kell lehúzni a WC-t???? :)
Mivel minden forgatási nap programját titkolták, ezért nem tudtuk mi is vár ránk másnap. Most már tudom, ezért Nektek elárulom: másnap Sintó szentély, Kappabasi, Shinkansen, Fuji, Nagoya, buli, és kaja-kaja-kaja ezerrel :) De ez már a következő rész lesz, tartsatok velem akkor is!