Erdei gombaleves pirított kenyérkockával
2014. május 22. írta: motoroskonyhaja

Erdei gombaleves pirított kenyérkockával

Itt az igazi tavasz végre, a sok eső után az erdők is felélednek. Illetve nem is az erdők, hanem inkább a gombák; de mennyire! Egy-egy kirándulás alkalmával rengeteget gyűjthetünk belőlük, persze MINDEN ESETBEN mutassuk meg hivatalos gombaszakértőnek a zsákmányt (ingyenes!!!). Cserébe viszont olyan illatos, ízes gombákat tudunk enni, hogy a bolti csiperke és laska a nyomukba sem ér. Aki szeret kirándulni kösse össze a kellemest a hasznossal, tartsa be az alapvető szabályokat (minden fajtát külön szedünk és tárolunk a gombavizsgálatig) és eszméletlen ízélményben lesz része! Azt már nem is kell ecsetelnem mennyire fantasztikus a magunk szedte erdei gombákból ebben a melegben egy tál finom leves.

DSCF4099.JPG

Erdei gombaleves pirított kenyérkockával

Hozzávalók:
1 kg erdei gomba vegyesen
1,5 l húsleves (a marhacsontból készült a leginomabb hozzá, de a többi is megteszi)
1 fej vöröshagyma
1 szál póréhagyma
4 gerezd fokhagyma
1 csokor petrezselyem
1 teáskanál szárított gombapor (opcionális)
4 szelet szikkadt kenyér
Bors


Elkészítése:
Semmi extrára ne gondoljunk, egyszerű ez a kaja is, mint a faék! A gombákat daraboljuk nagyobb részekre, a vöröshagymát félfőre, a pórét karikára és a fokhagymát szeletekre. Serpenyőben hevítsünk kevés zsiradékot, tegyük bele a felszeletelt hozzávalókat (gombát, vöröshagymát, pórét és fokhagymát). Én mondjuk kevés Tabasco Chipotle szószt is csempésztem hozzá, de ez nem kötelező :)

DSCF4078.JPG

Sózzuk, borsozzuk, majd süssük zsírjára az egészet (miközben azért párszor keverjük át).

DSCF4081.JPG

Amint ez kész öntsük át az egészet egy fazékba, löttyintsük fel a húslevessel és rotyogtassuk 10 percen keresztül. Addig a felkockázott kenyeret simán meg tudjuk pirítani az előző serpenyőben, persze kevés zsiradékot ez alá is kell tenni. Ha a kenyérkockák virgonc-pirosak lettek szedjük ki a serpenyőből és tegyük félre (ilyenkor én meg szoktam szórni őket fokhagymaporral (NEM fokhagymás sóval!!!). A levesbe viszont most mehet a titkos favorit, azaz a szárított erdei gombapor is. Ha nincs hát nincs, de nagyon tudja gazdagítani az ételt!

DSCF4082.JPG

Keverjük át a levest, és további 5 perc főzés után szedjünk ki belőle egy merőkanálnyi gombát. Nem kell semmi csodára gondolni, merjünk bele a levesbe, majd csurgassuk ki a kanálból a levet, hogy csak a hagymás gomba maradjon meg. Ezt az adag gombát tegyük félre, a levest pedig turmixoljuk át, azaz pépesítsük, mert pépesíteni jóóó. Kóstoljuk, ha kell tovább sózzuk-borsozzuk. Alakul már a leves, ugye? :) 

DSCF4087.JPG

Most mehet vissza az egészbe az előbb kivett gomba és most szórhatjuk meg az aprított petrezselyemmel is. Csupán felrottyantjuk az egészet és már tálalhatunk is. Leves a tányérba, rá a pirított kenyérkocka. Aki igényli (naná!) annak adjunk mellé egy üveg Tabasco Chipotle szószt is. És egy lehűtött Cserszegi fűszerest se sajnáljunk a néptől, mindenképpen jó kiegészítő lesz a leves mellé.

Plusz ötlet: nagyon jól illik ehhez a leveshez kevés NORMÁLIS mustárral elkevert gazdag (hab)tejszín, amibe kicsi tárkonyt is keverünk. A normális mustár az én olvasatomban MINIMUM azt jelenti, hogy orosz, de inkább kozák. A magyar "mustárok", vagy a dijoni-angol tengely meg sem közelítik a keleti mustárok aromáját, azok csak amolyan generál-szószok az ételhez (persze van normális angol és dijoni mustár is, de az nem egyenlő azokkal, amiket általában itthon kínálnak a fenti nevek alatt...) Keressünk pl. Kozacska-t (Arbat), nnnnna ott kezdődik az ott kezdődik az ott kezdődik a -nem tánc- hanem a MUSTÁR. Egy ilyen mustárt pl. egy eredeti debrecenihez, vagy igazi házi -jó fűszeres- sültkolbászhoz kóstolva egy pofa jóféle sörrel és puha friss kenyérrel..... De most maradjunk az erdei gombalevesnél inkább, mert a poszt erről szól :)

DSCF4099.JPG

Jó étvágyat!

A bejegyzés trackback címe:

https://motoroskonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr796194622

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

objekt678 2014.06.12. 21:53:45

Egyszerűen pompásak , amit leírtál.
Nem tévesztettél Te pályát ?

motoroskonyhaja 2014.06.13. 16:41:48

@objekt678: Nahát! Az Úr azért néha még letekint reám :)

Már hiányoltalak, jó pár hónapja nem jelentkeztél (azóta született ám rengeteg poszt, csak győzd végigolvasni).
Örülök neki, ha tetszik amit látsz, és nagyon köszönöm! Továbbra is ilyen habitussal fogok dolgozni itthon, és hasonlóképpen meg is fogom osztani az élményeimet-ötleteimet.

Pályát téveszteni? Lehet, de eddig senki nem keresett meg, hogy lenne-e kedvem, esetleg ötleteljünk picit, pedig jó pár hónapig a munkanélküliek kenyerét faltam :)

motoroskonyhaja 2014.06.14. 16:54:34

@motoroskonyhaja: Pedig imádom a gasztronómiát és mindent, ami azzal összefügg (hülyén hangzik, de még egy étlap-összeállítást is nagyon élvezek (persze csak képzeletben egy-egy vendéglőhöz társítva - plusz már pl. a "saját" éttermem étlapja is elkészült...), ahogy a főzést, vagy annak prezentálását is szeretem - de fényképésznek sokszor béna vagyok - ez van). Eddig főztem már 2 embertől 90 emberig, mindenki meg volt elégedve és időben elkészültem mindennel (nem, nem bográcsos kajákra kell gondolni, hanem menüsorra). Továbbra is kutatom az autentikus -és az igazi vidéki házi- recepteket (bárhol a világon), az agyam pedig egyfolytában kattog az új ötleteken és fúziókon. Szeretettel kell nyúlni a minőségi zöldséghez, húshoz, halhoz (mindenhez), megérezni a belőlük áramló harmóniát, és akkor csak a főzés szabadsága marad, amivel mosolyt csalhatok az elégedett arcokra, ennyi az én filozófiám :)

objekt678 2014.06.14. 21:30:06

motoroskonyhaja 2014.06.14. 16:54:34

A tehetséged/érzéked meg van hozzá.vizsgáztató hozzáálással is ételkészítésből öt, vagy több csillagosra jelölnélek.
De ez sajnos Magyarországon kevés. Itt nincs fizetőképes kereslet, nincs minőségi alapanyag ( a hungarikum sajnos csak egy lázári lázálom)
A kajáid nagyon jók, szinte csak rosszindulattal lehet beléjük kötni
Tanácsolom, hogy mint matekhoz értő ember vágj bele: állandó költségek, várható forgalom, üzemeltetési költségek...és nem lebeszélni akarlak!
Lenne-e üzleti terved ?

motoroskonyhaja 2014.06.16. 11:31:31

@objekt678: Kedves objekt678! Tegnap este írtam egy litániát, de mára kitöröltem és megpróbálom rövidebben :) Tehát:
Nem gondolkodok étteremben itthon, számításaim -és az elvárásaim- alapján tiszta csőd lenne. A magyar embereknek a megszokott (elavult) éttermi színvonal kell (SAJNOS!!!), amit az éttermek 95-97%-a teljesít is. Olvastam egy tanulmányt, miszerint ekkora százalékban azonosak a hazai éttermekben kínált ételek. Semmi változatosság, semmi szezonalitás, semmi szezonális étlap nincs. Sorolhatnám azokat az ételeket amiket kínálnak ezek a helyek, de felesleges: Te is pontosan tudod az összeset! A magyar ember (bárhogy próbálja álcázni vagy másítani -esetleg abszolút kikéri magának) egyáltalán nem kísérletező és nem keresi az újat. Olyan ételeket választanak a legtöbbször a hazai éttermekben, amiket saját maguk is rendszeresen készítenek otthon. Én viszont pont azért járok étterembe, kiskocsmába, kifőzdébe (stb.) mert újdonságokra vadászok, de minimum azért, hogy olyan ételeket tudjak enni, amit otthon nem készítek, nota bene nem is ismerek. Ilyen feltételek mellett abszolút nem rentábilis az elképzelésem (ITTHON!) így -ahogy az összeállított étlap- ez is csak vágyálom marad, mint paraszt gyereknek az űrhajózás.

A lázári lázalmok engem is csak hergelnek: "világhírű" magyar konyha (ami az itthoniakon kívül senkit sem érdekel, mert közel sem olyan jó -ahogy a posztjaimban is írni szoktam- mint a propaganda által sulykolt szöveg...), cserébe szürreálisan drága és -MAXIMUM - és az már jónak számít- középszerű alapanyagokkal lehet dolgozni - pedig ezek is "világhírűek" -elvileg..... :)

De a gasztronómia a lételemem: ahogy írtam is, hogy mit szeretek csinálni, mire vágyok.

Rengeteg ötletem volt/van pl. gasztro-tv sorozatokhoz, könyvekhez, majálisokhoz, piknikekhez, éttermekhez stb. (egyikre sem volt vevő senki itthon). A baj az, hogy nem csak a vendég nem mer kísérletezni, hanem az étterem se. "Nálunk a legtöbb ember húslevest kér cérnametélttel, aztán egy jó rántott húst hasábbal (vagy csirke/sertéspörköltet nokedlivel), mellé pedig uborkasalátát. Az ínyencebbek Cordon bleut esznek, vagy velővel töltött karajt, esetleg a bátrabbak megpróbálkoznak a pacallal (de csak azért, mert anyuka ilyen büdös dolgokat nem készít otthon. Miért is készítene, hiszen azt sem tudja hogy kell). A zöldséges ételeket általában kerülik, bár van kímélő és vegetáriánus menünk is". (Kímélő menü: rántott sajt tartárral és hasábbal, vegetáriánus menü rántott gomba tartárral és hasábbal....) Ehhez nem is teszek többet hozzá mint azt, hogy egyiknek sincs köze a fenti kifejezésekhez.
Hal sosem kell, mert azt nem szeretik az emberek (a jó "balatoni" hekken kívül) és különben is: macerásak a szálkák (magyarán azt sem tudják hogy kell enni a halat, hiszen a legtöbb hazai ember évente egyszer eszik egy -jobb esetben- felejthető halászlét karácsonykor (ínyencebbek nyúzott afrikai harcsát majonézes krumplival, vagy rántott halat), amit szintúgy nem tudnak normálisan elkészíteni (a dömpingáras karácsonyi halak minőségét már nem is ecsetelem.
Nnnnnno, egy ilyen környezetbe szezonális dolgokat beilleszteni egy étlapba, több friss alapanyagot, finom zamatos zöldségeket vagy gyümölcsöket, halat, tengeri herkenytűt vagy vadat kínálni lehetetlen. A "támogassuk a helyi gazdákat és recepteket" szlogenről most nem is beszélek. De nem kell ennyire messzire menni: egy egyszerű -házi, kézzel gyúrt- tészta is a lehetetlenség határait súrolja a legtöbb helyen.
Most nemhogy rövidebb, talán még hosszabb is lettem, mint tegnap :)
Az egész lényege gyakorlatilag egy mondatban: ezért nem lesz éttermem :)

motoroskonyhaja 2014.06.16. 11:36:54

@objekt678: Volt egy haverom Thaiföldön. Semmi mást nem csinált, mint az egyik bangkoki piacon minden egyes nap főzött egy bográcsnyi pörköltet, majd eladta a helyieknek; ebből élt. Egy időben kacérkodtam a gondolattal, hogy ha más nincs, akkor én is valami hasonlót fogok csinálni, legalább az ottani közönségnek legyen valami újdonsága :)

motoroskonyhaja 2014.06.19. 15:50:18

@objekt678: Csupán még egy (a harmadik, de befejező) gondolat az eszmefuttatáshoz:
A közelünkben van egy étterem (Noszlopon), ami helyi ételeket is hirdet. Elmentünk, én -a többi között- egy szarvassültet kértem (elvégre a Bakonyban vagyunk, és az ember nyilván azt gondolhatja, hogy ha vad, akkor a bakonyi erdők közepén már csak el tudják rendesen készíteni).

Kihozták a szarvassültet, hozzáláttam, aztán hívtam a pincért. Kérdezi: valami baj van talán? Mondom neki: semmi, csupán arra szeretném megkérni, hogy próbálja meg ön felvágni a húst, mert annyira kemény, hogy nekem nem sikerült.... Becsületükre legyen mondva szó nélkül visszavitte sűrű elnézések közepette, és felajánlotta, hogy hoz helyette másikat, de én inkább mást választottam, hiszen ha nem sikerül ezt rutinból elkészíteni, akkor hiába sütnek másikat az is cipőtalp marad.
Másik hely (ez már Ajkán a Parkerdőben). Főznek egy vadragulevest a hússzeletek felhasználásával, majd azt sütik ki "pecsenyének" és úgy kínálják. Persze így már omlósabb, de nem pecsenye.
Amire ki akartam lyukadni: még a hazai éttermek legnagyobb része sem tud az alap készételek, levesek vagy frissensültek készítésén túllépni, de még egy normális salátát sem tud prezentálni. Hiába, ez a jelenlegi szakácsképzés és az "ezeréves" megszokás - itthon.

objekt678 2014.06.20. 20:20:33

Persze: sok évtizede ugyanabból tanítanak Pető Gyula: Ételkészítési ismeretek. Azóta az amerikikaiak már voltak Holdon is....
Ülök a szakácsolimpiai tag ismerősömnél, megszólal a csengő, megjött a pizza.
Szakoktató barátom meséli: az x-i szakácsiskolában gyakorlaton nyolc (8) főnek adtak egy (1) csirkecombot.
Vendéglátóipari Főiskolán mentőkérdésem vizsgázóhoz ( nem buktatunk, volt az eligazításon ): mondjon néhány kabakost. Gondolkodik, elkerekedik a szeme: Kobakost ?!-kérdez vissza. ( Azóta sokat fejlődött: a TV Paprikán főz, jól.)
Főiskolai végzettséggel rendelkező banquet managernek mondom, hogy elfogyott az angol paraj.
Jó lesz a magyar is, hangzott a válasz. ( Neked nem kell tudni, neki álmából fölkeltve is igen: az angol paraj készítési módot s nem származási helyet jelent. )
Magyar "sztárszakács" leadja a rendelést: 50 kg burgonya. Bazdmeg Lapaj, az EU-ban 2700 féle krumpliféle van bejegyezve, milyet kérsz ? Sárgát.

Plobsheim Strasbourg alvófalvacskája. Laknak benne valamivel több, mint kétezren. Van egy "új" francia hypermarket láncolat, a Super-U ( ejtsd : szüper-ü ) Akkora az üzlet, hogy a falu teljes lakossága elférne benne. Egy méretes hypermarché.
A bejáratnál a helyi tejesgazda nyers tején kell átesned.
Most jön a lényeg: májusban huszonegy féle hagyma volt. Megszámoltam és könnycsepp csordult ki a szememből, pedig a feleségemnek, gyerekeimnek én vagyok a nagy hím, a falkavezér.
süti beállítások módosítása