Ahogy az előző részben megígértük, februárban visszatértünk a szigetre, és elcsöveztünk ott újabb két hetet. Rengeteg élménnyel gazdagodtunk megint, pedig a sziget még mindig ugyanaz, mint eddig :) Ebben a részben is sok kaland, túra és kilátópont lesz a banánültetvény mellett. Éééés.... a végén talán még egy kis meglepetéssel is szolgálhatunk. Tartsatok velünk!
Újra Farol do Arnel - de hogy lehet onnan feljönni?
Természetesen - ahogy ígértük is az előző posztban - visszalátogattunk a Farol do Arnelhez, hogy ne csak fényképek legyenek.

Már többször is kacérkodtunk a gondolattal, hogy nem gyalog megyünk le (ahogy javasolják),
(Veszélyes út, gyalogosan ajánlott)
hanem merünk nagyot álmodni (igaz Gabi? :), és kocsival tesszük meg azt a nyamvadt pár métert. Hiszen mi az nekünk! Sőőőőt: nem csak a toronyhoz mentünk le, hanem a még (jóval) alatta található halászfaluhoz is. A világítótoronyhoz lefelé nem volt semmi extra, "csupán" a 35%-os lejtő, így annyira felbátorodtam, hogy úgy döntöttem a halászfaluba is tovább gurulunk. Hiba volt. A faluban a második kanyar után megkérdeztem Dórit, hogy szerinte visszaforduljunk-e. Fénysebességgel jött a válasz: igen. Csakhogy hiába tettem a kocsit hátramenetbe, a "kis" lejtőcske hatására előre ment, egyenest egy betonfal felé. Nagyon szűk, kanyargós út volt (egyik oldalon házak, másik oldalon betonkerítés), így nem volt más választás: tovább kellett gurulnunk lefelé...
Lent csodaszép volt a látvány és a halászfalu is.
De vissza is kellett jutnunk valahogy. Több, 20-25%-os emelkedőn mentem már fel autóval (a szigeten is akad vagy "ezer" ilyen), rutinos sofőrnek tartom magam az évi átlag 90.000 megtett kilométeremmel, plusz bakonyi betyár vagyok, ergo a hegyek-völgyek nem jelentenek akadályt, de a kocsi már a faluban felfelé háromszor fulladt le az irgalmatlan emelkedőn, még a világítótorony felé. A képen a torony a falu felett látható, nagyon kicsiben, fent (a jobb oldali fehér házak felett látszik a csúcsa)...
Elindultunk. A videó nem tudja teljesen visszaadni azt a látványt és élményt, de talán valamennyire érzékelteti, hogy mit éltünk át. A harmadik lefulladás előtt már csúszkált (!!!) a száraz betonon az autó gumija (a filmen lehet is látni annál a résznél, amikor egy munkás zsákot cipel), és olyan égett szagot árasztott az egész kocsi, hogy "öröm" volt szagolni. De ekkor még nemhogy a kiinduló-pontra, hanem még a világítótoronyhoz sem értünk fel.
Még jó, hogy munkások voltak a közelben, ők mondták, hogy állítsuk le a motort, mert irgalmatlan büdös az autó. Ha továbbra is így próbálunk felmenni, akkor a kocsit kidobhatjuk útközben, mert nem fogja megérni azt, hogy felér. Szívjunk el egy cigit inkább. Még jó, hogy dohányzunk, különben gondban lettünk volna :). A munkás elmondta azt is, hogy hogyan kell felmenni, hogyan kell vezetni ezen az emelkedőn, nem szabad erőből tolni neki, majd meg is mutatta, mi meg csak ámultunk. Jelentjük sikeresen felértünk, majd kb. további 30 percen keresztül - felnyitott motorháztetővel - szellőztettük az autót, közben élveztük az erotikus gyomorgörcsöket az izgalomtól... A hazafelé úton már egyre kisebb mértékben lehetett érezni az égett szagot, és reméljük a kuplungot sem amortizáltuk le 80%-nál jobban.
Este már csak egy egyszerű levesre volt erőnk az óceán parti teraszunkon. Mi Mariska levesnek hívtuk (az eredeti neve Creme de Marisco, azaz egyszerű rákkrémleves), amit Dóri Sumollal (kötelező megkóstolni mindenkinek mind az ananászos, mind a maracujás változatot), én pedig helyi száraz vörösborral toltam az arcomba. Erről jut eszünkbe két dolog is: 1: Itthon miért nincs helyi gyümölcsökből (alma, körte, barack, szilva stb.) rostos-szénsavas üdítő? Vannak az ízesített vizek, és van narancs üdítő meg cola. A többi hol marad??? 2: Dóri rábeszélt a Continentében egy csokor friss piri-pirire, én meg imádom a friss chilit, bár általában Jalapenot, Habanerót (amit H nélkül kell ejteni, kedves médiumok!) és hasonlókat eszek és szeretek. Hát most kipróbáltam ezt is. Nem volt nagy, így belekarikáztam a levesbe kettőt, plusz egyet haraptam az ételhez. Hát ilyen rosszul (szó szerint!!!) chilitől még sosem voltam, mint ettől a pár darabtól, ne akarjátok tudni...
Vacsora közben egy újabb élmény ért minket, ugyanis egyszer csak megjelent egy siklóernyős. Először csak a templom körül,
majd megnézte mit is eszünk vacsira...
A terasz amúgy negyszerű hely volt, pl. egy délutáni uzsira is, amikor az ember szemét (és mindenét) már rommá süti a nap az óceán partján, így inkább egy egyszerű délutáni nasira vágyik (Dóri eperből, papayából, ananászból és sárgadinnyéből kért gyümölcssalátát, én pedig helyi kaviárral, és szintén helyi érlelt sonkával gazdagított sárgadinnyét faltam be). Ilyen volt a kilátás a konyhánkból a teraszunkra, ahol a terasz egy része látszik csak a napágyakkal (amit pár nap múlva kicseréltek vadi új krómozottakra), és kb. 8 m2 volt a területe.
Lagoa do Congro - ahol ingyen kardioedzést kapsz!
Van egy nagyon kedves imserősöm és követőnk, aki a mennyekben érezné magát egy-egy ilyen úttól (bár a tó felé vezető erdei úton futni nem lehet, vagy csak nehézkesen), ugyanis a tó mintegy 60 méter szintkülönbséggel érhető el lefelé. De mind az oda vezető úton az erdőben, mind lent a tónál olyan békesség árasztja el az egyszeri utazót, hogy csak ül, bámul, feltöltődik és kikapcsolódik. Élvezni, harapni lehet a csendet, nyugalmat, békét. Hallgassátok csak:Banánültetvények ezerrel, majd uzsonna egy névtelen óceánparti piknikhelyen
Sokan nem tudják (ahogy az itthoni fórumokat olvastam sehol sem esik szó róluk), de Sao Miguelen rengeteg banánültetvény is van. Persze a helyben termesztett ananász és a tea viszi a prímet a turisták körében (akik egyszer, vagy max kétszer látogatják meg a szigetet), de szerintünk több a banánültetvény a szigeten, mint az ananász. Sajnos nem mindegyikbe lehet bemenni látogatóba - ahogy az ananászültetvények egy része sem végigjárható - ennek ellenére - ha Ponta Delgadából indulunk - Vila Franca do Campo után már az út mindkét oldalán látszódnak az ültetvények. Ha pedig Riberia Seca-nál le is fordulunk az útról, hát ott már testközelből csodálhatók meg.
A banánültetvények után úgy meghéheztünk, hogy a hűtéssel rendelkező hátizsákunk tartalmát rendesen kiraboltuk. Megettük az előre elkészített - kizárólag friss, helyi alapanyagokból készült - szendvicseinket a szintén bekészített almákkal, és az elmaradhatatlan Maracujás Sumolból is rendesen vedeltünk. Nem kilátóponton ettünk, hanem egy sima piknikező helyen (ahol azért szintén volt grillezőhely kialakítva), óceánra nyíló kilátással, szarvashmarhák felügylete alatt :)
Szarvasmarhák - amik még nincsenek megsütve
Ahogy írtuk is anno, a sziget minden lakosára 3 szarvasmarha jut. Olyanok ezek az állatok, hogy a kőszáli kecskéket is megszégyenítik: a dombok-hegyek legmagasabb és legmeredekebb pontjára is felmásznak, és ott legelnek. A képen a hegy tetején középen is ott vannak... (Miradouro do Pico dos Bodes).
Ha éppen nem szembe jönnek, vagy előttünk mennek az úton, mint itt:
Kilátók, avagy a Miradourók csodás intézménye
A szigeten minimum "ezer" kilátópont van, amit Miradourónak neveznek. Olyan helyekre építették őket, ahonnan csodálatos a kilátás, plusz enni is lehet egy jót. A (z ingyenes) parkolók után gyönyörű, parkosított területen vannak kialakítva az előre elkészített grillező helyek, amik mindennel rendelkeznek (grillrács, faszén, fa odakészítve, a szigeten max. a turisták lopnak), és a legtöbb helyen van WC is, szintén ingyen, folyékony szappannal, klotyópapírral stb. Persze vannak olyan kilátópontok, ahol nincs WC, vagy csap nincs épp' a mellékhelyiségben, de akkor még mindig ott vannak a grillező helyek közötti csapok, ahol kezet lehet mosni.
A kilátópontokon mi is rengeteg fényképet készítettünk, ízelítőül pár darab Nektek:
Huhh, hát szerintünk most elég sokat írtunk, pedig még egy csomó gyönyörű hely visszavan! A következő részben mindazt elolvashatjátok/megnézhetitek, ami eddig kimaradt. Plusz - ahogy ígértük is  a poszt elején - lesz egy "kis" meglepetés, amiből egyelőre csupán egy fényképet teszünk fel, egy szavazással egyetemben:

A következő részben - meglepő módon - újabb vízesések, halászkikötő, túra, jelenleg is működő katonai erőd, lávabarlangban barlangászás és egy csomó nagyszerű élmény fog ránk várni!

Várunk Titeket nagyon a következő posztban is, üdv: Dóri és Gyuri.
Csatlakoztál már a Motoros konyhája facebook csoporthoz? Pedig érdemes! Olyan fényképeket láthatsz, ami nincs fent a blogon. Csupán egyetlen LIKE a motoros konyhája oldalra, és máris részese lehetsz!

A posztokban szereplő képeket és videókat 4K UHD felbontású gépeken érdemes megnézni, mert úgy adják vissza az igazi élményt és a színeket! A videókat megtalálhatjátok a youtube-on (csupán a videó címére kell rákeresni, bár egyszerűbb, ha a motoros konyhája oldalra kattintotoki).