Végre egy olyan szálloda, ahol nem csupán egy éjszakát töltünk! Dupláztuk a tétet, így kemény kettő éjszakát maradtunk az APA Ueno-Ekimae hotelben, de ez sem volt esemény-szegény... :)
Az eljegyzés után a Producer asszony felajánlotta, hogy -mivel nincs több forgatási nap- menjünk el, és üljünk be valahová, ahol méltóképpen meghünnepelhetjük ezt a csodás estét. Szerintetek mit csináltunk? :)
Hát ezt:
Vettünk egy üveg rozé Alpaca pezsgőt, amit megfejeltünk 2 doboz HD fagyival, és valóban megünnepeltük az eljegyzésünket :)
A pezsgő amúgy rendesen ránk is fért, hiszen -ezt az előző részben nem mondtam- sikerült olyan jól lefejelnem több kilépő kapu tetejét is a parkban (az eljegyzésünk színhelyén), hogy pezsgő nélkül is csillagokat láttam.... Hiába, egy Yeti jobban is figyelhetne...

Nyüzsögni szeretnénk - akkor irány Shibuya!
Másnap (a pezsgő utáni nagyon másnap) egy finom reggelit követően hova máshova mehettünk volna kettesben, mint Shibuyába, Tokyo fő bevásárló negyedébe. Előzőleg megkérdeztek minket, hogy szükségünk van-e a forgatás után is Eimire (a tolmácsra). Nem kell nekünk  tolmács, szeretünk veszélyesen élni, és mit nekünk egy Tokyo! Ha Ajkán (a világvárosban) is elboldogulunk naponta, akkor Tokyót megesszük reggelire :) És meg is ettük. A reggelit is, aztán simán Tokyót is :)
Irány a metró, ahol -csodák csodájára- tényleg elboldogultunk (hiszen az eddigi utakon már kilestük a praktikákat).
A szállodából -kis séta után- a Ginza metróval egyenesen Shibuyába tudtunk vonatozni.
A védelmi kapuk mellett érdemes megnézni, hogy milyen aranyos matricákkal látják el a városban a kapukat (itt cseresznyevirágok és pandák díszítették őket)
A metro (is) egy érdekes dolog, ha Japánba utazik valaki. A megállókban fehér kesztyűs alakok, akik egy emelvényen állnak, és mutatják, hogy honnan érkezik a szerelvény, és merre fog tovább menni. Plusz -ha nagy tömeg van- segítenek a kedves utasokat betuszkolni a metrókocsikba...
A metrókocsik pedig? A hatalmas kijelzőkön minden infó ott van: merre megyünk, mi a következő állomás, melyik kocsiban helyezkedünk el, és mennyi idő van még vissza a következő megállóig. Besza-behu...

Shibuya a legnagyobb bevásárló negyed Tokyóban, és Ő büszkélkedhet a világ legforgalmasabb gyalogátkeléjővel is, amit a lehető legtöbb filmben be is mutatnak. Hoppá, hát ebben a kereszteződésben éppen senki sincs....
Persze, mert a lámpák jelenleg pirosat mutatnak. De ha a lámpák zöldre váltanak, akkor.....
megindul a tömeg rendesen. A bevásárló negyedben minden van.

Hová szeretnél menni? - Menj a Francba!
Olyan üzletek és üzletláncok képviseltetik magukat itt, amik a világon mindenütt ismertek, pár kivételtől eltekintve:
Róluk még nem hallottam, ellenben Londonban mindig szívesen vásárolunk a Bershkában, és örömmel vettük tudomásul, hogy Tokyóban is stabil helyük van. Kár hogy ez a márka itthon nem ismert (helyette van Tommy Hilfiger, Mango és társai, amit itthon qrva menőnek hisznek, bár a világ többi részén a kutya sem ismeri őket...)
És persze itt is megtalálhatóak a világ vezető gyorséttermei, a Meki és a BK:
A választék hasonló, és az árak is. A BK finom volt itt is, mint mindenhol :)
A hely amúgy tipikus Japán: nyüzsgő, lüktető világvárosi.
Rengeteget sétáltunk és nézelődtünk Shibuyában, és persze vásároltunk is a 100 Yenes boltban (olyan, mint nálunk az Euro Family). Rengeteg dolgot vettünk, ezeket majd a Japán érdekességek posztban fogom leírni.
Lassan estére járt az idő, ideje volt visszaindulni a szállásra. Éhesek is voltunk, így betértünk egy környékbeli étterembe.
Nem meglepő módon ez is egy családi vállalkozás volt, és a tulajdonos lánya volt a felszolgáló. Japánul köszöntünk, és elmondtuk, hogy szeretnénk kettesben vacsorázni. Szegény kislány úgy felvillanyozódott attól, hogy egy külföldi Japánul tolja neki a mondókáját, hogy megállás nélkül nyomta visszafelé az igét nekünk, amiből csak halvány foszlányokat értettünk, de azért sikerült kiválasztanunk az ételt és italt, amit jóízűen be is falatoztunk. Ez a lótuszgyökeres fogás is nagyon finom volt (és természetesen gyozát is adtunk a pocinknak).
Az étterem teljesen barátságos volt.
Vissza, a szálloda felé sétálva még megcsodálhattuk a Tokyo Skytree mozgó fényeit a sötét éjszakában, ahogy vízszintesen köröztek a torony több pontján,
és több gyönyörű épületetre is rácsodálkozhattunk:
Már erősen hűlt a levegő, valami forró kávét kívántunk volna. Automata (mint mindenütt) kb. 3 méterenként volt, de hogy a francba tudjuk az egyforma kávék közül kiválasztani azt, amelyik nem jeges, hanem forró? 
Négyet vettünk, mire rájöttünk, hogy hogyan is írják a forrót.... :)
Este fáradtan értünk a szállodába, és amikor békésen leültem a WC-re mi történt? Na mi?

Ha emlékeztek, a beszámoló elején írtam az Elveszett jelentés c. filmről. Remélem azóta már mindenki megnézte, kötelező darab! Ott -az első beszámolóban- a Suntory whiskyt taglaltam, de a mi utazásunk annyira harmonizált a filmmel, hogy csak nézek most is, és sokszor el sem hiszem. Mert mi is történt az utolsó este, amikor békésen ejtőztem a klotyón? Hát.... 

Tűzriadó - kérem fáradjanak a szálloda elé
Ahogy békésen kuksoltam a fürdőben eszement sípolás és szirénahang töltötte meg az egész szállót! Aztán Japánul (majd később angolul) jött a szöveg is: Tűzriadó! Kérem fáradjanak a szálloda előtti részre. Figyelmeztetés! Tűzriadó van, kérem fáradjanak a szálloda elé!
Mit volt mit tenni, klotyóról fel (pedig olyan jó meleg volt a deszka), és irány a szálloda előtti rész. A filmben pizsomában voltak a szereplők, mi viszont még nem tartottunk ott, így utcai ruhában vonultunk le.

Szerencsére csak gyakorlat volt, de ennek ellenére eléggé ijesztő.

Integet a Fuji - avagy búcsú Japántól
Reggel Mori-Mori (az asszisztens) jött értünk, hogy kikísérjen a repülőtérre, Naritára. Ahogy a vonatra felszálltunk -és elfoglaltuk a helyünket- Mori-Mori felpattant, és elrohant. Hova a frászba tűnt? - tanakodtunk, de nem kellett sokáig, mert amikor visszatért két "üveg" kóla volt a kezében. Ti ezt szeretitek, így hoztam Nektek - mondta. 
A kóla mérete látszik Dóri kezében, de az ízével semmi baj nem volt. Mori-Mori kihúzta a listájáról (!!!!) a reggeli két adag kólát, miközben a vonat elindult, és száguldott velünk a reptérre.
Naritán már a jövő évi Olimpia lázában égnek (Tokyo 2020), így a kabala figurkák is jelen voltak. Sőt (és megint a Japán precizitás) le volt rajzolva hova kell állni és honnan kell fényképezni ahhoz, hogy a figurákkal  (kabalákkal) együtt látszódjon a fotózott személy.
Elköszöntünk Mori-Moritól, és felszálltunk a Dreamlinerre.
A reptéren hatalmas volt a forgalom, gyakorlatilag egymást érték a gépek a felszállási engedélyre várva, mintha dugó lett volna.
Amikor felszálltunk még látszódott a Fuji a magasból. Mintha csak integetett volna azt üzenve, hogy várlak vissza titeket. De sajnos nem tette. Csak állt ott büszkén, ahogy évezredek óta teszi, kimagasodva a felhők közül.
Elhagytuk Hokkaidó szigetét, és a kapitány Európa felé irányította a gépet. Sayonara Nippon, örökre a szívembe zártalak!
Napfelkelte után érkeztünk az országba, és napfelkelte után hagytuk el ismét. Fájó szívvel nyomtam meg a gombot a kabinablak alatt, amivel elsötétítettem a kilátást. Immár a felkelő nap sugarai sem tudták a Dreamliner szárnyán megtörő csillogásukkal bevilágítani a kabint. Búcsúztunk Japántól, búcsúztunk a kalandoktól és életünk eddigi legnagyobb élményétől. Repültünk haza, egy álomból vissza, vissza a valóságba. 
Szentháromság - avagy mit tanultam Japánban?
Konklúzióként mit is mondhatnék? Hogy mit tanultam az ételekről Japánban? Rengeteget. Mindent. Mindent, ami ahhoz kell, hogy tökéletes ételt tehessek a szeretteim asztalára. És megtanultam azt, hogy a Japán ételek elkészítéséhez három dolog kell, de azok elengedhetetlenek.

1. Alázat
Tokyóban megtanultam, hogy mi is az igazi alázat, amivel az alapanyagokhoz nyúlunk, az ételeket készítjük, és ahogy a munkánkat, életünket szervezzük naponta..
2. Kitartás, szorgalom
Taharában megtanultam, hogy kitartással és szorgalommal elérhetjük a tökéletességet és a boldogságot, mégha rengeteg nehézséget kell is leküzdenünk
3. Szív
Yokotéban megtanultam, hogy a Család, a Szeretet és a Szív elengedhetetlen ahhoz, hogy a legjobbak legyünk, hogy a legjobbat készítsük, és ezek által még jobbakká válhassunk.
Alázat, Szorgalom, Szív. Mindössze ez a három összetevő kell, és tökéletes ételt tehetünk a családunk, szeretteink elé. És ez mindenhol megállja a helyét, nem csak Japánban, de itt teljesedik ki a legjobban, itt tapasztalható meg a legtökéletesebben.

("Egy Motoros kemény csávó, macsó és férfias" áll a blogom jellemzőinél. Amit még hozzátennék: sohasem könnyes a szeme, csak kivételes esetekben....)

(lesz még folytatás...)