Pünkösd környékén felkerekedtünk, és motorral elindultunk országunk északi része felé. Az első uticél az egyik éves szokásos VFR találkozónk volt a Dédestapolcsány melletti erdei kempingben, ahol olajozottan ment minden :) Topi és Big Jacomo, mint VFR V4 fogadó bizottság ;) 380 km után, széllel és esővel is megspékelt utat magunk után hagyva ChiliRevivel végre megérkeztünk, és nagyon jól éreztük magunkat, öröm volt újra együtt tölteni egy hétvégét a barátainkkal!
Utána pedig tovább kalandoztunk a környéken. Törzshelyünknek Aggteleket választottuk, és nagyon jól tettük!
Egy tündéri kis házat néztünk ki magunknak és nem csalódtunk. A Szakal vendégház egy igazi kis "ékszerdoboz" volt. Kívülről persze semmi extra -egy normál házacska- de ami bent fogadott, az nekünk a pihenés és feltöltődés netovábbja volt.
Félreértés ne essék: nem jacuzzis, wellnes szolgáltatásokkal és fehér kesztűs pincérekkel telezsúfolt helyet kell elképzelni. Aki ilyenre vágyik fizessen éjszakánként pár tízezret, és máris áztathatja magát. Maga a hangulat volt olyan, amire vágytunk. Egyszerű, családias ház, normális szobák, hangulatos nappali-étkező,
kis kandalló, és az elmúlt évtizedek családi értékei -amikben sokszor a saját családi emlékeimre ismertem - mind megtalálhatók voltak ott. Nem beszélve a háziakról. Végtelenül kedves, szeretni való emberek, közvetlenek, aranyosak, ami a beszélgetéseink alatt egyre csak fokozódott. Bátran állíthatom, hogy közel kerültünk egymáshoz! Mind világnézetben, mind gondolkodásmódban "egy húron pendültünk". Jó tudni, hogy vannak "rokonaink" más vidékeken is....
A reggeleinket és estéinket jellemzően a teraszon töltöttük (ahogy Irma mondta: "na mi van, terasz bajnokok?"), ahonnan csodás kilátás nyílt az aggteleki domboldalra és a tóra, miközben a madárcsicsergésen kívül semmi más zaj nem volt.
Felfedeztük, hogy hatalmas árvalányhaj-mezők is tarkítják a dombot
és még őzek is kalandoznak arra.
Imádtuk az udvart. Volt csirkeól, gyönyörűen ápolt kert virágokkal és minden mással, és volt csűr is! Amúgy Aggteleken rengeteg csűrt láttunk, a közkutak és itatók mellett. Itt tényleg használják ezeket, nem turista-csalogató. A szállás mellé reggelit és vacsorát is kértünk. Azt ettük, amit ők, és nem csalódtunk! Volt, amikor bográcsgulyás várt minket este
limonádéval és friss kenyérrel, és volt, amikor a vacsora után még házi fánkot is kaptunk (ők pampuskának hívják) egy egész üveg házi baracklekvárral! Ez -remélem- látszik az első képen, ami a nappalit ábrázolja. Több olyan étel is volt, amin csak csodálkoztunk: egy egyszerű rántott máj, vagy a mindenki által "jól ismert" házi fasírt mind-mind más elkészítési móddal, más fűszerezéssel került az asztalunkra. Jó érzés volt felfedezni a helyiek ízeit, olyan zamatokat, amiket nem ehet ez ember bármikor és bárhol.
Ide még biztosan vissza fogunk térni, kevés ilyen lelkiismeretes, kedves és jólelkű vendéglátót tudnék itthon felsorolni.
És ha már a bázis Aggteleken volt természetesen megnéztük a barlangokat, bebarangoltuk a környéket, hiszen -ahogy a mondás is tartja- Szakácsból nem lesz szalonna....
Tudtátok, hogy itt található a világ legnagyobb könyve?
Ráadásul a környezete is mesés...
plusz a nemzeti park szimbóluma hatalmas méretben is megtalálható a domboldalon.
Jó érzés volt ezeken a tájakon sétálni és robogni, bebarangolni a környéket és pihenni, feltöltődni. Jut eszembe egyik gurulásunknál rendőrmotorosok intettek le minket (persze minden rendben volt). Nagyon jót beszélgettünk velük, jó fejek voltak. Pár napra rá hazafelé az M3 egyik pihenőjében ejtőztünk éppen, amikor rendőrségi sziréna kapcsolt be, és begurultak mellénk ismét. "Aggteleken nem volt elég?" kérdezték kajánul. Újabb jóízű beszélgetés és búcsú. Nekünk még volt 300 km hazáig, így mi is felkerekedtünk, hogy időben hazaérjünk.
Széles utat!
