Uborkás-szalonnás töltött karaj
2017. január 07. írta: motoroskonyhaja

Uborkás-szalonnás töltött karaj

Jó kis hidegek vannak a napokban, jól esik ilyenkor egy kiadósabb sült, és hozzá forró szósz. Arról nem is beszélve, hogy a konyha melegében mennyivel jobb is kitekinteni az ablakon a zord tájra, és a hidegtől didergő fákra.

dscf4004.JPG

Szalonnával és savanyú uborkával töltött sült karaj forró zöldségpürével

Hozzávalók:
4 db karaj
4 dl húsleves
2 savanyú uborka
12 dkg húsos szalonna
2 szál sárgarépa
1 szál petrezselyemgyökér
1 karalábé
1 szem krumpli
4 dkg vaj
5-6 babérlevél
Bors

Elkészítése:
Olyan egyszerű, hogy egyszerűbb már nem is lehetne. A karajszeleteket alaposan kiverjük, majd sózzuk, borsozzuk. Mindegyikre rakunk egy fél savanyú uborkát (én hosszában vágtam fel több darabra, így jobban el tudtam rendezni a húson). Ugyanezt tesszük a húsos szalonnával is Ha megvan a töltelék már csak fel kell göngyölni a húst. Én körbe kötöttem még cérnával, hogy ne essenek szét sütés közben. Egy serpenyőt forrósítunk, majd a húsok minden oldalát aranybarnára pirítjuk. Kivesszük a serpenyőből a húsokat és félretesszük. Előmelegítjük a sütőt 180 fokra. Amíg a sütő felfűt megpucoljuk és daraboljuk a zöldségeket, majd egy tepsibe tesszük az egészet. Sózzuk, borsozzuk, és hozzáadjuk a babérlevelet. Ráöntjük a levest, és jöhet a zöldségek tetejére a pirított hús is. A húsokról természetesen távolítsuk el a cérnát, mielőtt a zöldségekre tesszük. Mindegyik húsra egy kisebb darabka vaj is kerül.

dscf3995.JPG

Fedjük le az egészet, és toljuk be a forró sütőbe. Süssük mindvégig lefedve, amíg a zöldségek meg nem puhulnak. Ha a zöldségek puhák vegyük ki az ételt a sütőből, tegyük külön a húsokat pihenni. A zöldségekről öntsük le a levet, de ne kidobjuk, hanem rakjuk félre. Tegyük a zöldségeket egy mélyebb tálba és kezdjük el összeturmixolni. Turmixolás közben lassan adjunk hozzá a félretett léből, mindig csak annyit, amennyit a püré felvesz, így elkerülhetjük, hogy túl híg legyen.

Nem marad más hátra, mint a tálalás. Tegyünk minden tányérba egy jó adag forró pürét, helyezzük rá a karikára vágott húsokat, és adjunk mellé valami finom köretet. Én most pirított nudlival kínáltam.

dscf4007.JPG

A forró szósz nagyszerű kiegészítője a savanyú uborkás, szalonnás húsnak.

Jó étvágyat!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://motoroskonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr2112106447

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

EsGyé 2017.01.07. 21:34:40

Tok Jol nez ki, viszont engem a nudli ragadott meg leginkabb. Meg a pure.
Az utobbi a vadas martas szerusege miatt, a nudli meg csak ugy. Tok Jol le van piritva, nagyon Jol nez ki! Sima nudli/gomboc tesztabol vannak? Vagy ez inkab dodolle? Vagy a ketto ugyan az lenne?

motoroskonyhaja 2017.01.08. 19:16:37

@EsGyé: A püré hasonló, mint a vadas, de azért jóval kevesebb a répa benne, és nincs bene se mustár se semmi olyan, amitől vadas a vadas, viszont van benne krumpli. Egy sima zöldségpüré, amit én nagyon szeretek :)
A nudli az sima nudli. Annyi a csavar benne, hogy van benne ledarált füstölt szalonna.
süti beállítások módosítása