Befőzés: DONE!
2012. szeptember 19. írta: motoroskonyhaja

Befőzés: DONE!

Nakéremszépen, hát ez is megvolt :) Nem mintha olyan fárasztó lenne (hisz' az egész procedúra nem volt több, mint egy szép kora őszi délelőtt) mégis az ember szeretne túlesni rajta. Persze ez csak részben igaz, mert egy-két üvegnyi boldogság tartósítása még hátra van. Nem szoktam rengeteg félét eltenni, csak ami feltétlenül szükséges, és ár-érték arányban is megállja a helyét. Idén a következőkre került sör....illetve sor:

- Lecsó (naná, ez kötelező darab)
- Savanyított paprika saláta (ropogós nyári zamat húsokhoz télen)
- Ecetes szilva (húsos, vagy kolbászos pecsenyékhez, sültekhez)
- Savanyított chili (Jalapeno, Serrrano)

A fentiekből most a lecsóeltevésem osztom, meg, de igény szerint a többit is szívesen leírom.

Lecsó, ahogy én főzöm be

Hozzávalók:
5 kg jó minőségű tv paprika
1 kg kápia paprika
2,5 kg zamatos paradicsom
1 kg sertészsír
5 db vöröshagyma
kömény, só, bors, fokhagyma ízlés szerint

Elkészítése:
A lecsó eltevés számomra kötelező minden évben (ahogy fent is írtam), hiszen hiába vesz az ember februárban paprikát-paradicsomot, annak egy igazi napérlelte nyár terméshez köze nincs. Így viszont egész évben élvezhető e remek csemege.

A paprikákat NEM mossuk meg:) Majd fogjuk, de most még felesleges. Ellenben szépen kicsumázzuk őket (Ken Hom mestertől tanultam anno egy nagyon jó csumázási módszert, mindenki keressen rá a neten, nekem 10 perc volt a 6 kg paprika). A kicsumázott paprikákat szépen hajigáljuk be a (tiszta) mosogatóba, majd alaposan zuhanyozzuk le őket, így a maradék paprikamag is eltávozik, a paprikák pedig szép tiszták lesznek. Utána szépen szeleteljük fel a paprikát, paradicsomot és a vöröshagymát. Ezzel én előnyben vagyok, mert nekem van egy jó kis konyhai robotgépem (igaz, már 23 éves, de jól működik). Fazékba tesszük a zsírt, és felolvasztjuk.

le01.jpg

Én két fazékban végeztem a főzést, hogy kényelmesen elférjek. Amikor lehet kapni akkor mindig próbálok vagy pecsenye-, vagy házi zsírt venni (van amikor sikerül) ilyenkor még zamatosabb lesz a lecsó. A képen is látszik, hogy a zsír egy része (a barnásabb) jóféle házi zsír. Ebbe tesszük bele a köményt (lehet egész, vagy őrölt), majd -ha a zsír teljesen felolvadt- mehet hozzá a szeletelt vöröshagyma.

le02.jpg

Amikor a hagyma kezd üvegessé válni (ne pirítsuk!!!!), adjuk rá a paprikákat. Sózzuk, borsozzuk, fokhagymával ízesítjük, és kevés vízzel felengedjük (a fenti mennyiséghez összesen 5 dl kell)

le03.jpg

Alaposan átkeverjük, és kb. 10 percig rotyogtatjuk, ekkorra a paprika kicsit kezd megroppanni. Most mehet bele a paradicsom, amivel szintén 10 percig főzzük, közben többször átkeverjük.

le04.jpg

A paprika és a paradicsom is levet fog engedni. El is készült az eltevésre szánt lecsó, jöhetnek az üvegek. A még forró ételt szépen üvegekbe töltjük, figyelve rá, hogy a léből is jusson minden üvegbe, hiszen nem használunk tartósítót, így a zsír lesz az, amitől el fog állni! Az üvegeket kupakkal lezárjuk, és papírba csomagoljuk. A becsomagolt üvegeket plédre tesszük, egy másik pléddel alaposan bebugyoláljuk és türelmesen várunk 3-4 napot, amíg ebben a dunsztban minden üveg kihűl.

le05.jpg

Kicsomaljuk az üvegeket, és szépen elhelyezzük a kamrába/szekrénybe, ki hova szeretné. Lehet látni, hogy a zsír egy "dugót" képez az étel tetején, ezzel akadályozva meg a levegő bejutását és a kórokozók elterjedését.

le06.jpg

Fogyasztáskor kinyitjuk az üveget, és egy kanállal egyszerűen alányúlunk a zsírdugónak, amit egyetlen mozdulattal ki tudunk emelni az üvegből és kidobhatunk. Semmi zsír nem fog maradni az ételben!!! A zamatos zöldség máris felhasználható a hosszú téli napokon.

Ha valaki azt gondolná, hogy jó-jó, de egy távfűtéses panel lakásban télen fel fog olvadni a zsír azt ki kell ábrándítsam. Én is panelben lakom, és 26 fok alatt meg akarok fagyni télen, mégsem olvadt fel még soha egyetlen üveg lecsóm sem :)

Íme az Ecetes szilva, Savanyított chili, hátul a Lecsó és a Savanyított paprika sali elkészülve. A chilinek mindig bent hagyom a magját, hiszen az a lelke (ha a hús a szíve;)

le07.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://motoroskonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr544787239

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása