Csőben sült töltött paprika
2019. augusztus 20. írta: motoroskonyhaja

Csőben sült töltött paprika

Itt a nyár, a könnyedebb, szezonális fogások ilyenkor jobban előtérbe kerülnek. Az utóbbi években nagyon rákaptam a töltött paprikára (ahogy írtam is anno: gyerekkoromban utáltam), a paradicsomos alapú tésztát pedig alapból szeretem. Nnnnna, most ezt a kettőt kombináltam össze, mindezt úgy, hogy ez a két étel a sütőben teljesedett ki.
Lehet elsőre szokatlannak tűnik, de nem az, nagyszerűen kiegészítik egymást, hiszen a töltött paprikát alapból paradicsomos mártással szokás készíteni, ha pedig egy kis tésztával sül össze, az csak turbózza az élvezeteket :) A másik jó dolog a receptben pedig az, hogy alig kell valamennyi időt a konyhában tölteni :)

img_20190608_1832077.jpg

Csőben sült töltött paprika

Hozzávalók:
1 kg finom, napérelelte paradicsom
10-12 db érett tv paprika (gyengébbek kedvéért: tv= tölteni való)
40 dkg darált sertéshús
10 dkg főtt rizs (én kizárólag basmatit eszek, ehhez is azt használtam)
2 fej vöröshagyma
10 dkg sima füstölt szalonna (én háztáji, szabadtartású mangalicát használtam hozzá)
1 tojás
1 evőkanál zsír (igen, zsír. Sznobék használjanak olívaolajat hozzá, ami nem illik az ételhez, ellenben nagyon trendi(nek gondolják ők)
Fél csokor friss petrezselyem
4 gerezd fokhagyma
1 teáskanál egész kömény
1 mokkáskanál majoránna
csipetnyi cukor (kb. fél teáskanálnyi)
2-3 babérlevél
Oregánó (azaz magyarul szurokfű)
Bors


30 dkg jó minőségű száraztészta

Elkészítése:
Saját, régebbi receptemet alakítottam át azért, hogy még teljesebb ízvilágot hozzak létre. Tehát: a rizst feltesszük főni. Azaz minimális olajat hevítünk, amire rászórjuk a rizst, Fehéredésig keverjük, majd felöntjük annyi vízzel, amennyi majd' kétszeresen ellepi. Forraljuk fel, majd vegyük vissza a hőt közepesre, keverjük át az egészet, fedjük le, és 10 percig pároljuk. 10 perc után szűrjük le, öblítsük le hideg vízzel (hogy ne főjön tovább) majd tegyük félre. Tegyük fel a felaprított szalonnát egy előmelegített serpenyőbe, hadd olvadjon a zsírja. Ha kell -és miért ne kellene- az edénybe először dobjunk egy darabka finom sertészsírt, amivel a szalonnának is megágyazunk, így nem fog megégni. Tegyük hozzá a finomra vágott vöröshagyma felét is. Mehet az egészhez a kömény. A kömény ugyanis (csak ezerszer írtam le eddig) zsírban oldja ki az íz- és illatanyagait.
dscf3448.jpgMiközben ezek a fenséges dolgok összepirulnak csumázzuk ki a paprikákat, majd öblítsük alaposan le őket. A hagymás szalonna már kész, húzzuk is le a tűzről. Adjuk a tálba tett darált húshoz, tegyük hozzá a finomra metélt petrezselyemzöldet, a tojást, és az időközben lehűlt rizst. Sózzuk, borsozzuk, majd keverjük át.

A paprikákat töltsük meg ezzel a finom töltelékkel. Nem kell spórolni, alaposan tömködjük meg őkelméket. Ha marad a töltelékből az sem gond, azt majd önálló gombócokként fogjuk elkészíteni.
Tegyük az így megtöltött paprikákat egy magasabb falú edénybe,
dscf3454.jpg
majd öntsük fel annyi forró vízzel, amennyi éppen ellepi. Fedő alatt főzzük puhára.
dscf3457.jpg
Közben jöhet a jó "öreg" paradicsomszósz elkészítése! Egy serpenyőbe tesszük a másik fél felaprított vöröshagymát, majd üvegesre pirítjuk. Hozzáadjuk a passzírozott paradicsomot, amit szintén sózunk, borsozunk. Megszórjuk majorannával, beletesszük a babérleveleket, oregánót, zúzott fokhagymát is. Tegyük hozzá a cukrot is. Keverjük el, kóstoljuk, ha kell még ízesítsük cukorral.
dscf3455.jpg
Ha a szósz túl sűrű (és mindig túl sűrű), akkor tegyünk a paprika főzőlevéből a mártáshoz, és folyamatosan keverjük. Így már hígabb, de ugyanolyan finom mártást fogunk kapni. Kicsit hígabb mártás kell, hiszen ebben fog a tészta megpuhulni a sütőben! És itt kezd elválni a hagyományos töltött paprika a csőben sült verziótól.
Kapcsoljuk be a sütőt 180 fokra. A megfőtt töltött paprikákat vegyük ki a vízből, és hagyjuk hűlni. Én porciókra adagoltam a tésztát külön edényekbe, de nyugodtan tehetjük bármilyen nagyobb hőálló tálba is, akkor egyben fog elkészülni, nem adagonként. Kanalazzuk rá a mártást úgy, hogy elfedje a tésztákat a fűszeresen pikáns szósz. Erre helyezzük az időközben felkarikázott töltött paprikát, majd az egészet takarjuk le alufóliával, és mehet is a sütőbe 30 percre. Ennyi idő bőven elég arra, hogy a tészta magába szívja a finom mártást, és kellőképpen megpuhuljon, a paprika pedig enyhén megpiruljon. 
Egyszerűen vegyük ki a sütőből az alkészült ételt, és már tálalhatjuk is! Én kevés Asiago sajtkockával adtam az asztalra, ami a fórró szószba olvadt, és még krémesebb állagúvá tette az ételt.img_20190608_1832077.jpg
Jó étvágyat!

Csatlakoztál már a Motoros konyhája facebook csoporthoz? Pedig érdemes!

A bejegyzés trackback címe:

https://motoroskonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr7915014678

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szivar 2019.08.21. 19:16:11

A rizshez csak annyit fűznék hozzá, amit megsúgott nekem a kolléganőm - s azóta nincs kulimajsz a főtt rizs helyett. Egy bögre rizs, két bögre víz. Megfőtt, kész és örül. :)