Az Igazi kaland 6.
2019. június 10. írta: motoroskonyhaja

Az Igazi kaland 6.

avagy főzni tanulok Japánban, mesterfokon

Nagy büszkén keltem fel reggel, mert már nem normál turistának éreztem magam, hanem egy olyan embernek, aki rengeteget kapott mind a Mamitól, mind pedig Yokote városától. Ezzel a fene nagy büszkeséggel mentem fel Dórival a hotel panoráma éttermébe reggelizni. Nagyon büszke voltam. Egészen addig, míg Dóri el nem kezdett visszahúzni a süppedő szőnyegpadlóról, és mutatta, hogy ideje lenne lejjebb engedni az orromat, mert akkor talán észrevenném azt a sok cipőt, ami az étterem bejáratánál volt. Ebben az étteremben ugyanis (ahogy nagyon sok helyen Japánban) le kell venni a cipőt, mielőtt belépnél. Még jó, hogy nem szóltak ránk, és így elmaradt a bunkó külföldi "megtisztelő" megszólítás...
img_20190323_2011448.jpgYokotéban -minő meglepő- megint havazással indult a reggel.
img_20190323_0753581.jpgBuszba be, majd irány a Mami, hogy segíthessek neki.  Megérkezésünkkor jött az aznapi tésztaszállítmány, amit helyben készítenek, és minden nap frissen visznek az étterembe.
img_20190323_1027575.jpgÉn természetesen teljes harci díszben pompáztam, és minden előkészületben résztvettem, hogy mire nyitunk, már csak üdvözölnöm kelljen a vendégeket, majd kiszolgálni őket.
img_20190323_1105438.jpgMikor elkezdtek jönni a vendégek, és megláttak egy európai Yetit, aki tiszteletteljesen Japánul üdvözölte őket már akkor ledöbbentek, amikor pedig továbbra is Japánul kérdeztem őket, hogy mit hozhatok, vagy elvihetem-e a tányért, akkor ült ki az igazi D betű az arcukra. Az igazsághoz azonban az is hozzá tartozik, hogy amikor az egyik család belekérdezett, hogy két étel között mi a különbség és az orrom alá dugta az étlapot a leírással, akkor én kezdtem el a híres magyar tárogatóst, hiszen nem tudok japánul olvasni :) 
Az étterem zárásakor még a mosogatásba is besegítettem, majd elbúcsúztunk egymástól Mamival, hiszen el kellett érnünk a repülőt, előtte pedig enni is szerettünk volna valamit. Az előző posztban egy olyan fényképet tettem be, amin átöleljük egymást a búcsúzáskor. Tudni kell, hogy Japánban ez teljesen idegen, mondhatni rossz néven veszik a fizikai kontaktust (ezért is nincs kézfogás, csak nagyon ritka esetekben). De azt is tudni kell, hogy Mami annyira meghatódott a búcsúzáskor, hogy Ő bújt hozzám, ezzel végleg családtagnak választva engem. Ezért is könnyeztem meg -többek között- ezt a búcsúzást, mert tudtam mekkora nagy szó ez náluk. Ég veled imádott Mami, és köszönök mindent!
img_20190323_1400202.jpgSzürcsölésre fel! - avagy nézzünk be egy Japán gyorsétterembe.
Akitába menet (ahonnan visszarepültünk Tokyóba) megálltunk a Kurumaya Ramen étteremnél,
img_20190323_1337350.jpgimg_20190323_1257542.jpgimg_20190323_1239568.jpghogy a nagy hidegben az arcunkba toljunk valami tűzforrót. Sikerült. A pofám szám azóta is gyógyul... Japánban nagyon népszerűek a ramenezők, több okból is. Egyrészt qrva finomak a különböző változatok, másrészt nagyon gyorsan elkészítik és kihozzák a friss ételt, harmadrészt pedig röhejes áron tud az éhes vendég jóllakni. Az egész úgy működik, mint egy gyorsétterem, vagy látványkonyha. Vagy a kettő egyben :) A vendég leül, (jobb esetben) elolvassa az étlapot (rosszabb esetben tolmáccsal megy enni, ahogy mi is tettük)
img_20190323_1256262.jpgimg_20190323_1256312.jpgJapánban is arab számokkal operálnak, így azért mindenki ki tudja venni az árakat. 650-1120 Yen között mozognak a ramenek (ez kb. 1700-2900 Ft között van), de lehet választani gyozát is, mennyiségtől függően 240-350 Yen (620-910 Ft) áron. Ennyi pénzért itt Ajkán (a világvárosban) sem biztos, hogy mindenhol tudnánk egy rántott hús-hasábkrumpli kombót venni, mert egy eldugott itteni éttermben is átlag 1600-1800 Ft a hús, a hasáb  adagját pedig 450-500 Ft-ért mérik. A mennyiségi (és minőségi) különbségekről pedig még nem is szóltam.
A vendég leül az étteremben, kiválasztja az adott ételt, megrendeli és vár. Vár vagy 5 percet, amikor már elé is teszik az elkészült finomságot. Dóri san kukoricás rament választott, amit rengeteg mungóbab csírával és fűszeres rizzsel kapott:
img_20190323_1312348.jpgÉrdemes megnézni, hogy a kukoricás ételhez külön kukorica kanalat is adnak a pálcika mellé. Mikor kérdeztem a rendezőt hogy a rákban van az, hogy Japánban kukoricát is esznek az volt a válasz, hogy ez északon nagyon népszerű és hétköznapi. Akkor már ezt is tudom:) Én egy vegyes felvágottat, kimchi rament rendeltem.
img_20190323_1312215.jpgAzért vegyes felvágott, mert a kimchi hagyományos koreai étel (egyfajta savanyított káposzta chilivel és gyömbérrel), persze én is megkaptam hozzá a fűszeres rizs adagomat. De mivel egy Yeti -amellett, hogy mohó- még kíváncsi is, kértem a gyozából is egy kisebb adagot.
img_20190323_1312299.jpgMindegyik étel tűzforró volt, ahogy a látványkonyhából kihozták. A látványkonyhában állandó volt a sürgés-forgás, hogy minél előbb ki tudják szolgálni az éhes betérőket.
img_20190323_1301251.jpgimg_20190323_1301290.jpgAz étel olyan ízbombának bizonyult, hogy most is megnyalom a szám szélét. Forró, laktató és ezer íz robbant egyszerre a számban. Na meg a forrósága is robbant, nem is kicsit. Nem véletlenül szürcsölnek a Japánok evés közben, hiszen így hűtik is az ételt, amíg a szájukhoz ér. A gyógyír az volt, hogy mindenhol állt egy jeges vízzel töltött kancsó, így hamar hűteni tudtam az égést (és az egy liternyi jeges víz meg sem kottyant húzóra, bár lehet a fogorvosomnak itthon más lesz a vélemyénye az ételtől tűzforró fogzománc és a jeges víz találkozásáról...)
A gyoza pedig (ami a közhiedelemmel ellentétben nagyon egyszerűen és gyorsan elkészíthető főtt, sült töltött tésztabatyu) megkoronázta az egész étkezést. A kétféle mártogatósba tunkolva olyan ízkavalkádot eredményezett, hogy azt a mai napig emlegetem. Sőt! Nem csak emlegetem, hanem készítem is itthon. A két szósz közül a világos volt a kedvencem, ami nem volt más, mint fehér szójaszósz frissen őrölt borssal gazdagítva. A chiliolajos-világos szójaszószos mártogatós is nagyon ízlett, de a világos mindent vitt.
img_20190323_1314582.jpgÚgy jól laktunk, mint a duda. Mehetünk a repülőtérre, és indulhatunk vissza Tokyóba, ahol...

ANA - avagy repülés Japán módra
Az akitai repülőteret már ismerősként köszöntöttük, de egyben búcsúztunk is a fagyos északtól, megyünk vissza a finom melegbe. A repülön persze a szokásos biztonsági útmutató, ahol megmutatnak minden alapvető tudnivalót. Szokásos? Egy fenét! Nézzétek csak az ANA (All Nippon Airways) járatain hogyan mutatják be egy rendszeres utazó számára sík unalmas biztonsági instrukciókat:

A repülő -bár nagyobb volt a Nagoya-Akita járatnál- azért hozta a Japán formát (persze egy európai Yeti számára...) Mert mennyire is sikerült lehajtanom a kisasztalt az ülés háttámlájáról? Annyira, hogy a combommal  és a hasammal tartottam, és még így sem lett egyenes :) Szegény mellettem ülő Japán férfi csak nézett, hogy ki ez a benga, aki nem tudja teljesen lehajtani a tartót :)
img_20190323_1615514.jpgA felszállás meglepően sima volt, amit az előttem lévő ülés háttámláján kísérhettem figyelemmel. Az, hogy a normálisabb járatokon van egy monitor az ülésen, ahol filmeket nézhetek, játszhatok, zenét hallgathatok, USB és egyéb csatlakozókkal ellátott ez eddig is oké volt. De az, hogy a gép külső részei fel vannak szerelve kamerákkal, amiken keresztül a repülés minden részletét figyelemmel kísérhetem még nekem is új volt. Nézzétek csak milyen simán szálltunk fel:


Ennyi. Én azon csodálkoztam, hogy mit vánszorgunk ennyire, miért nem gyorsítunk rendesen. Gyorsultunk, csak nem lehetett észrevenni...

A meglepetés - avagy lánykérés extrákkal
Mikor Tokyóban a Haneda reptéren leszálltunk már sötétedni kezdett. Nekem meg kezdett egyre hevesebben verni a szívem, hiszen én tudtam mi fog következni, Dóri viszont semmit sem sejtett. A baj az volt -ahogy eddig is- a Japán TV stáb most sem árulta el a részleteket... Buszba be, és irány a város. A producer asszony még a reptéren félrehívta Dórit, és annyit mondott neki, hogy szeretné megköszönni a stáb nevében, hogy egy héten keresztül türelmes volt, és kibírta ezt a forgatási iramot. Tudja jól, hogy Dórinak nagyon tetszenek a Japán kimonók, és szeretné, ha Dóri egy autentikus Japán kimonóba öltözhetne fel. Én viszont tudtam, hogy ez nem csak erről szól, hanem sokkal, sokkal többről...
img_20190323_1740105.jpgimg_20190323_1802349.jpgJó órán keresztül küzdöttük át magunkat Tokyo különböző részein, majd a sofőr lassított. Egy újabb helyszín, újabb kaland, a szívem pedig a torkomban dobogott...

Tokyo - Shirokanedai park, 2019.03.23 19:00
Beálltunk a busszal a parkolóba, és a producer asszony elkísérte Dórit egy épületbe, ahol végre magára öltheti az annyira áhított autentikus Japán kimonót. Én egy darabig még ottmaradtam a stábbal a parkolóban, hogy megbeszéljük a részleteket a rendezővel. Dórit öt ember öltöztette és sminkelte, készítette a frizuráját, és ügyelt minden apró részletre több, mint egy órán keresztül.
received_350233052290283.jpegreceived_2297874123789210.jpegMindennek értelme volt: a cseresznyevirágos kimonónak, a kimonó színének, a szalagok és övek színének, a cseresznyevirágoknak a hajában. Minden harmonizált mindennel. Tökéletes precizitás, tökéletes végeredmény. Tökéletes menyasszony. Csak akkor Ő ezt még nem tudta.
img_20190323_2011337.jpgAmikor őt öltöztették én is felöltöztem. Persze most nagyzolok, hiszen nem én öltöztem fel, engem is öltöztettek, bár engem csak ketten. Nem is értem miért... :) 
Mikor kéz a kézben kiléptünk a csodálatos kertbe már teljesen sötét volt. Körülöttünk kivilágított virágzó cseresznyefák,
img_20190323_2012498.jpgkis tavak, szigetek, és ősöreg bonsai fák. Ősöreg? A bonsai lényege, hogy minden egyes nap foglalkozni kell vele, ápolni, nyesni a növényeket. Mindegyik fa földjébe volt szúrva egy kis tábla, ahol a többi infó mellett le volt írva, hogy mennyi idős a növény.
img_20190323_2014423.jpgEz eddig semmi nagy dolgot nem jelent, ugye? Hát akkor most figyeljetek:
img_20190323_2016259.jpgNézzétek csak a tábláját: Shinpaku 525 éves! És minden egyes nap foglalkoztak vele több, mint félezer éve!
img_20190323_2016167.jpgOlyan helyen kérhettem meg imádott Dórim kezét, amiről álmomban sem reménykedtem. Egy profi TV stáb rögzítette az eseményt, ami olyan volt, amiről csak fantáziál egy egyszeri motoros. Ahogy -immár jegyesekként- ott áltunk egy kicsiny szigeten, Tokyo szívében -mindketten autentikus Japán kimonóban- határtalan boldogság és békesség áradt szét bennem. Szerettem volna megállítani a pillanatot, szerettem volna megállítani az időt... Tökéletes este volt, és tökéletes eljegyzés. Ilyen harmóniára vágytam mindig, amit most végre sikerült elérni együtt, közösen. Köszönöm Neked Egyetlenem!
received_628101737630326.jpegSajnos azonban sem az idő, sem a pillanat nem állt meg, így nekünk is tovább kellett mennünk. Mennünk egy újabb szállodába, ahol ajándékul azt kaptuk, hogy nincs több forgatási nap, nincs több interjú, másfél napig azt csinálunk Tokyóban, amit csak akarunk. 
Mi pedig akartunk. Megünnepelni az eljegyzést, és kicsit kimozdulni a városba, hogy a még fennmaradó időben minél több mindent megnézhessünk. És meg is néztünk.

Tartsatok velünk legközelebb is, érdemes lesz ;)

A bejegyzés trackback címe:

https://motoroskonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr3214874558

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gáor 2019.06.13. 23:03:04

Az ANA repülő biztonsági útmutató filmje érdekes de nagyon látványos,azok a ramenek jól néznek ki

motoroskonyhaja 2019.06.14. 18:40:34

@Gáor: Lehet rosszul fogalmaztam amikor a posztot írtam, de én is arra gondoltam (és arra szerettem volna kilyukadni), hogy az eddig megszokott, unalmas biztonsági bemutatók helyett (akár élőben adják elő, akár monitorról megy) végre egy olyan, ami eredeti, stílusos, és még humora is van :)

LongLiveRocknRoll 2019.06.22. 15:00:44

Csak ennyi: Sok boldogságot!