Egyszerűen mennyei: a krumplis tészta
2014. augusztus 12. írta: motoroskonyhaja

Egyszerűen mennyei: a krumplis tészta

Imádom a krumplis tésztát, mégis olyan kevésszer készítem. Hogy miért? Mert egy sor másik kedvenc étel vár arra, hogy megfőzzem/megsüssem, aztán pedig befaljam. De a krumplis tészta igazán olcsó, finom, laktató és egyszerű is egyben. Egy fárasztó nap végén -ha tartalmas fogást szeretne valaki olcsón- nyugodtan készítse el, nem fog csalódni benne!

k01_2.JPG

Egyszerű krumplis tészta jéghideg kovászos uborkával

Hozzávalók:
1 kg hámozott főtt krumpli
50 dkg száraztészta (én fodros nagykockát használtam hozzá)
1 fej vöröshagyma
5 dkg sima füstölt kenyérszalonna
1 evőkanál fűszerpaprika (bogyiszlai, nem más!)
1 teáskanál őrölt kömény
Bors

Elkészítése:
Tényleg egyszerű lesz a recept! Tegyünk egy fazekat a tűzhelyre, amiben sós vizet forralunk. Amikor felforrt a víz szórjuk bele a száraztésztát és kezdjük el főzni. Ne felejtsük el időnként megkeverni! Amíg a tészta fő fogjuk a vöröshagymát és félfőre vágjuk. Az aprított kenyérszalonnát zsírjára sütjük egy felforrósított serpenyőben; ebbe dobjuk a hagymát. Beleszórjuk az őrölt köményt is, majd alaposan átkeverjük. Ugye azt már mindenki tudja, hogy a kömény zsírban oldódó, azaz így teljesedik ki az íze?!

k02_1.JPG
Amikor a vöröshagyma pirulni kezd mehet bele a fűszerpaprika is, amit szintén elkeverünk a hagymával. Ne felejtsük el a fűszerpaprika előtt lehúzni a serpenyőt a tűzről, különben meg fog égni az egész, és keserű lesz.

k03_1.JPG

Jöhet a férfias rész: az alapba tegyük bele az időközben felkockázott főtt krumplit is, amit sózunk, borsozunk is egyben,

k04_1.JPG
és tegyük az egészhez a kifőtt és leszűrt tésztát.

k05_1.JPG

Keverjük át az egészet, majd rotyogtassuk 4-5 percig, hogy az ízek valóban összeérjenek.

k06_1.JPG

Húzzuk le a tűzről, mert elkészültünk az étellel, csak a tálalás maradt hátra! Jóféle házi kovászos uborkával és friss paradicsommal adjuk az asztalra. Ha szeretnénk szórjunk a tetejére kevés oregánót és kakukkfüvet, meg fogja hálálni az étel!

k07_1.JPG

Jó étvágyat!
Most szereztem be nagyon finom marhahúst, legközelebb az egyben sült fasírtoké lesz a főszerep, három recepttel is készülök (lesz köztük normális hamburger is), remélem várni fogjátok!

A bejegyzés trackback címe:

https://motoroskonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr356597639

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Az amatőr hagyományörző · http://gasztropusztitas.blogspot.com/ 2014.08.12. 15:19:18

Nagyon finom étel -én ennek a borsos változatát szoktam készíteni , amelyik még a paprika előtti korból való . Javaslom azt is kipróbálásra :gasztropusztitas.blogspot.hu/search/label/krumplis%20haluska

objekt678 2014.08.12. 19:10:49

Vasserpenyőben dobva-rázva a legistenibb !
Szia motoros ! Megint megéheztem. Tényleg egy ék egyszerűségű étel, és mégis mennyei.
Nagy kaja, ehhez fűződő sztori:
Franciaországban dolgoztam még a Kádár rendszerben, magán munkavállalóként.
Szakácsember nagyon utál személyzeti kaját csinálni, mert hálátlan feladat. Rohadtul fáradt voltam, összedobtam nekik egy gyors krumplistésztát, jó keveset csináltam, úgysem fogják megenni.
Kiraktam (kibasztam) a kiadóablakba
és le is engedtem a kiadóablak zsaluját. ( Rangban , fizetésben a chef a tulaj után következik...)

Egyszer csak felvágódik a zsalu ( erre nagyjából fel voltam készülve ) és beszól az addig komoly ellenségként számontartott marseille-i csibész pincér: Uram ! Van még ?
Addig a chef szót sem volt hajlandó kiejteni a száján....
Így esett, hogy a krumpliistésztát, zöldbab főzeléket ( na erről ki gondolná ?), pláne a tökfőzeléket, de a karalábéfőzeléket, vagy a káposztás cvekkedlit mindig- mindenhol nyerő jolly-jokerként vehetem elő.

Van két osztrák katonai szakácskönyvem: egyik a nagy háború utánból, másik a hetvenes évekből való. Mindegyikben szerepel a granadiermarsch, rápillantok, hogy ott hogy néz ki.

motoroskonyhaja 2014.08.12. 19:57:30

@Az amatőr hagyományörző: megnéztem is ki is fogom próbálni! Nagyon jól hangzik, a borsot amúgy is jobban szeretem, mint a fűszerpaprikát. Érdekes, most jutott eszembe: bő 10 éve még egyedül benyomtam évente 2 kg fűszerpaprikát különféle ételekben, manapság ketten sem eszünk meg 50 dkg-t 2 év alatt, pedig ebben a bográcsos baráti bulik is benne vannak....

objekt678 2014.08.12. 20:09:41

Na, csak megtaláltam őket: a második osztrák könyv pontos címe Grenadiermarsch Isbn 3-8553-046-0.

Hát az osztrákok mindig is lenéztek minket.
Életemben háromszor cigányoztak le. Mind az osztrákoknál történt.

objekt678 2014.08.12. 20:35:29

Mindkét receptúrában só, bors szerepel. Ez nagy valószínűséggel tehát nem magyar eredetű. Az elkészítési mód is sok tekintettben más. Habár!
Ezerféle leírás lelhető, ilyen hússal, szalonnával, ezzel-azzal, de mindegyik úgy kezdi, hogy hagymát zsíron megpirítunk.
Na ez pedig biztosan magyar hozadék Európában !

objekt678 2014.08.12. 20:47:45

Megint beugrott valami, míg a blogodon elmélkedtem.
Köszönöm !

motoroskonyhaja 2014.08.12. 21:16:30

@objekt678: Nnnna, pont pár napja tettem szert két normális öntöttvas serpenyőre (ami nem fa- vagy műanyag nyelű, így sütőbe is tehető). Lehet ez intuíció volt? :)
A sztori hatalmas, és nagyon tanulságos! Mivel rajtunk (és a régi monarchián) kívül ezt az ételt -sem- ismeri a világ, így valóban egzotikumként hat a többi országban.
Az általad jelzett könyveket sajnos nem ismerem, de jellemző az osztrák konyhára, hogy nincs benne paprika, pedig -szerintem- ehhez az ételhez kell.
Mi az, ami beugrott a blogon történő elmélkedésed közben? ;)

A fickó 2014.08.13. 00:51:15

Előfőzött krumpli? Bóti tészta? Ne má' :) Meg mi ez a szárított oregánó, kakukkfű a tetejére szórva? A párom imádja, főleg ősszel készítem, mert akkor kapok olyan jó krumplit (pl. Mayan Twilight), amiből érdemes készíteni. Ez a krumpli iszonyat finom, gyorsan puhul, remekül bevonja a házi tésztát.

motoroskonyhaja 2014.08.13. 20:07:56

@A fickó: De má'! :D Az előfőzött krumplit úgy kell érteni, hogy megfőzöd, majd meghámozod a krumplit (én is így írtam a hozzávalóknál) :) A tészta az bolti volt -így van- ahogy a poszt elején írtam is: egy fárasztó nap végén, ha tartalmas fogást szeretne bla-bla-bla.
Az írással pont arra szerettem volna felhívni a figyelmet, hogy lehet tartalmas fogást készíteni hétköznap esténként is, ami ráadásul nem drága (ellenben finom) még ha nem úri mulatságnak is számít mostanság (pedig tényleg mennyei tud lenni :)

objekt678 2014.08.13. 20:46:32

@A fickó:
Sikerült (?)t látványosan beszólnod ennek az őstehetségű gasztroembernek.
Kegyed hol blogol jobban?
Szívesen olvasnék ettől is magasabb szintű őstehetségektől.
Az EU tagországaiban majd háromezer bejegyzett krumpliféle létezik.
Magyarországon BIZTOSAN nem forgalmazzák Mayan Twiligh-t.

Gyanítom, hogy te tudás nélkül trollkodsz errefelé.

objekt678 2014.08.13. 21:12:35

@motoroskonyhaja: Ezeken föl ne aka
dj:
A fodros tészta és rászórt szárított fűszer nekem is szemet szúrt.
Olasz barátaim szörnyűlködtek azon, hogy mikróban melegítem a tésztámat.

Ennél durvábbat is elkövettem már.
Ettől még ínyencnek tartom magam.

motoroskonyhaja 2014.08.13. 21:27:29

@A fickó: a következő posztomnál (ami már az egyben sült fasírtok sorozat előhírnöke lesz) már friss -saját- oregánóval van fényképezve az étel; remélem így már okésabb lesz az összkép :D
Ez a kaja amúgy a pár napja szedett vargányából készült, stefánia-jellegű étel sült. Semmi hókuszpókusz, semmi vörös- vagy fokhagyma, a són és borson kívül a vargánya határozza meg az étel ízét (a normál hozzávalókon -tej, tojás, zsemlemorzsa- kívül).
Nagyon finom lett, kár, hogy ide nem tudok képet tölteni... :D

objekt678 2014.08.13. 21:36:01

Szóval nagyon szuper ez a krumplistészta, de ígértél az olvasóidnak valamikor egy bodzaszörpöt is...
Rég nem aktuális, de az ígéretet teljesíteni illik!

A fickó 2014.08.13. 23:06:19

@motoroskonyhaja: Azt nem értem, hogy a krumplit minek előfőzni a "paprikáskrumplihoz", mert lényegében a krumplis tészta egyfajta paprikáskrumpli tésztával. :) Amúgy most pihentetem a blogom, de az nem azt jelenti, hogy nem főzök, csak rengeteget dolgozom és nincs időm lejegyezni. Fotóm van azóta rahedli, de már nem szezonálisak az étkek. Amúgy most készítettem könnyű nyári töltött kápit, paradicsommal, saját kovászolt káposztából, mangalicahusiból, ha már a darált dolgoknál tartunk. :)

A fickó 2014.08.14. 00:00:39

@objekt678: Szárított fűszernövényt tányérszélére, kész ételre nem szórunk. :) A "motoros" kolléga meg már ismer - nem veszi zokon. :) Maximalista ínyenc vagyok, évtizedek óta sütök, főzök, de csak nem régóta blogolok. afickofakanallal.blog.hu
A legtöbb mindent magam készítem, kenyeret nem, mert nem igen eszem. Kalácsot, süteményeket igen. Befőzök, lekvárokat, paradicsomot "ipari"mennyiségben. Tésztát magam készítem, kivételes esetekben olasz ételekhez vásárolok száraz kézműves tésztát, vagy frisset. A krumplistésztát, a káposztás cvekedlit, a túróscsuszát csak házi tésztával tudom elképzelni. Nagymamám is így készítette. Tésztagéppel 15 perceffektív munka.
Maja hajnal (rossz fordítás) néven 3 éve kapható a krumpli nálunk, itt is termesztik. Normál főzést nem bírja, de sous vide technológiával tökéletes főtt krumpli lesz belőle. Lehet sütni, a legkiválóbb nudlihoz, gombóchoz, alig kell hozzá liszt. Például ebben a levesben.
afickofakanallal.blog.hu/2013/12/19/teli_zoldborsoleves_krumpligomboccal#more5698986

objekt678 2014.08.14. 20:37:27

@A fickó: Szia!
(Jellemzően nem tegeződök. Így elfáradt ,felületes szemlélőként nekem tévesen úgy tünt, hogy szimplán trollkodsz. Motoros egy nekem nagyon szimpatikus ős-zseni konyhaművész.
Teljesen más a szakmája, mégis bámulatosan ráérez dolgokra.

Sajnos időhiányban szenvedek, nem tudtam továbbolvasni motoros írását sem.
Holnap lesz rá időm.
Sziasztok.

motoroskonyhaja 2014.08.15. 18:33:37

@objekt678: A bodzaszörp egyszerű, mint a faék :) 1 liter vízhez 1 kg cukor kell, plusz annyi bodza-virág, amennyit bele tud az ember tuszkolni a megfelelő üvegbe (én rengeteget tettem bele, az a lényeg, hogy minél több legyen. Sokan írják, hogy x vagy y darab v agy rózsányi (!!!) virágot tegyünk bele, szerintem az a lényeg, hogy minél intenzívebb legyen az ízvilág, így becsülettel tömködjük bele az üvegbe a virágokat, amennyit csak tudunk). A felforralt cukros vizet hagyjuk szobahőmérsékletűre hűlni, majd azzal öntsük fel a virágokat, és abban hagyjuk állni 3-4 napon keresztül. Tegyünk a felöntés előtt a virágokhoz 1-1 db citromot felkarikázva (2 literenként 1 db), és hetykén elrendezve. Ez pikánsabbá és finomabbá teszi a szörpöt. Ha nagyon vagizni szeretnénk (és miért ne szeretnénk) akkor literenkénti mennyiséghez 1 ujjnyi gyömbért is karikázzunk (persze megpucolva) az üvegekbe és utána öntsük rá a cukros vizet. Utána szűrjük le a levet, majd forraljuk fel újra az immár kész szörpöt és úgy megy a dunsztba addig, míg ki nem hűl. Semmi tartósító meg hókuszpókusz nem kell hozzá.

motoroskonyhaja 2014.08.15. 18:39:22

@objekt678: @A fickó: A Fickóhoz képest én a pincében sem vagyok. Ahogy magamban elneveztem, Ő a magyar Heston: a tökéletesség tökéletesítésére törekvő igazi ínyenc, aki semmilyen kompromisszumot nem ismer. És nem szólt be nekem, tudom milyen a stílusa (és kedvelem is azt :)

Zsuzsi Mekota 2014.08.16. 06:58:25

Szia Motoros ! :)
Én nyers krumplit teszek fel paprikás zsírban , vöröshagymával , sóval , őrölt borssal kevés vízben , inkább sütve , mint párolva , annak sokkal jobb az íze , mint a főtt krumplinak :) szerintem .... és persze magam gyúrom a tésztát is :) a házinak nincs párja :) egész jók a receptjeid :) szép hétvégét ! Zsu

motoroskonyhaja 2014.08.16. 17:21:58

@Zsuzsi Mekota: Szia Zsu!
A héjában főtt krumplit azért szeretem alapanyagként, mert akkor nem keményítőt főzünk, és -mivel főtt- sokkal kevesebb zsiradékot szív magába, mintha simán elősütnénk, ezért alkalmazom ezt a módszert ;) A folyamat végére ez is sülni fog, ergo főtt-sült krumpli lesz belőle, ami -hidd el- még finomabb :). A tésztát 99%-ban én is magamnak gyúrom (mint közös tésztagyúrók mindketten tudjuk mennyire egyszerű és kevés időt igényel - ellenben mennyivel, de mennyivel finomabb!!!) Ha kicsit körbenézel a blogomon magad is tapasztalni fogod a tésztáimat (is).

Neked is leírom azt az idézetet, amit már másnak is, a poszt első bekezdéséből való: "Egy fárasztó nap végén -ha tartalmas fogást szeretne valaki olcsón- nyugodtan készítse el, nem fog csalódni benne!" Ez a recept csupán arra vállalkozott, hogy egy hétköznapi ember a hétköznapokban is tudjon ilyet készíteni minél hamarabb :)
Üdv: Motoros

Zsuzsi Mekota 2014.08.16. 19:20:52

Szia Motoros !
Igen , majd körbenézek :) sok időm nem volt ilyesmire mostanság . Csak a cigánypecsenye igazi receptjét keresve jutottam el hozzád :) A krumplis tésztát elkészítettem úgy is , ahogy Te :) nekem nem jött be , jobban ízlik , ahogy én készítem el :) igazából az nem sül , mert ahogy fogy a zsír , vizet teszek alá , nem zsírt :) tudod a mondást biztosan :) ízlések és pofonok különböznek :) szép estét ! Zsu

A fickó 2014.08.17. 02:38:16

@motoroskonyhaja: A magyar Heston, hehe. :) Ha az nem is vagyok, de a telóm csengőhangja Blumenthal eme sorozatának a főcímzenéje.
Akkor itt a tökéletes krumplistésztám:

Jóféle magyar hagymát (pl. a billiárdgolyó keménységű makói bronz) finomra vágok, libazsírban türelmesen párolom, hogy színt kapjon. A krumplit (pl. Maja hajnal) 1 centis kockára vágom, hozzáteszem a hagymához és rövid ideig tovább pirítom. Sült kápia paprika és érett paradicsom héját lehúzom kockára (konkasszé) vágom és hozzáadom a krumplihoz. Télen házi paprikakrémet és sűrített paradicsomot teszek bele. Ezután rálöttyintek kevés vermutot (Noilly Prat), hagyom teljesen elpárologni, majd sózom és kevés vízzel felöntöm. Ha forr a víz hozzáadom a fűszerpaprikát. Bezdánit természetesen, Szél Tamás is ilyet használt a gulyáshoz a Bocuse d’Or-on. 2 éve használom ezt a paprikát, most már az összes ismerősöm is rákapott. Ajánlom mindenikek. A Laci! Konyha! étteremben veszek mindig friss őrlést és a következő szezonig kitart. Fedő alatt puhára főzöm a krumplit, megborsozom és rövid lére sütöm és villával összetöröm a krumpli egy részét és összekeverem, ez lesz majd az ízes bevonat a tésztán. A frissen gyúrt és kinyújtott tésztát nagy kockákra vágom, vagy tépkedem, kifőzöm, majd ráborítom a krumplira, alaposan összekeverem, majd nagy lángom kissé lepirítom, dobok egyet rajta és a másik felét is lepirítom. Azonnal tálalom, kevés frissen őrölt borssal még meghintem. Ropogós, házi kovászos uborkával a legjobb.

objekt678 2014.08.17. 20:51:47

A concasse az azért nem kockára vágást jelent. Az egy centis kocka az az egy centis kockát takarja, azt pedig cube (Nagyjából KÜB-nek ejtik). A concesse (konkásszé) az hámozott-magozott paradicsomot jelent.
Hát én is néha hajlok az extrenimitás felé, de ez a vermutos dolog ez nagyon szíven ütött...
De gustibus non est disputandum...ezt én is így gondolom, de egy fehérürmöt és rutát is tartalmazó amúgy szar ital a grenadírmarsban.. ez még nekem is sok egy picit.
Motoros jól főz, de ettől a te receptúrádtól teljesen kiakadtam, pedig csináltam én már marcipános sonkát is, sőt a következő tervem még ennél is őrültebb.
De vermutot a krumplistésztába ?

objekt678 2014.08.17. 21:11:36

A maja hajnalt sem tudom értelmezni. Maya goldra gondolsz?
Sokezer féle krumpli van.

A fickó 2014.08.17. 21:31:22

@objekt678: A hámozott magozott paradicsom még nem konkasszé, csak ha fél centis kockákra van vágva. Ezért tettem zárójelbe és a paradicsomra értettem. Benne van a reciben a vermut Noilly Prat. Csak fűszerességet visz bele, egyáltalán nem extrém a dolog. Sok mindenhez használom, levesek, alaplevek, mindenbe jó amibe a bor is jó. Sokkal nemesebb fűszeresebb ízt visz bele az ételbe. Méregdrága francia vermut egyébként. Csúcskonyhákban gyakran használják bor helyett. Halalaplébe is remek, jobb, mint a bor.
italshop.hu/termek/noilly_prat_vermouth_11.html

objekt678 2014.08.17. 21:49:39

@A fickó:
Bocs Motoros, hogy a jó ízű blogodon kellemetlenkedek ezzel a felszínes tudású emberrel: Nagyon jókat nyáladztam Nálad!(( A csuda ebbe a köcsögimádó világba. Még én érezzem magam kellemetlenül.

Tényleg jók az ételeid.

objekt678 2014.08.17. 22:07:25

@A fickó: Franciául én Önt megtanítani nem tudom Asszonyom /Uram.
Egyebekben pedig azt gondol a főzésről amit a szíve diktál.

objekt678 2014.08.17. 22:27:21

@A fickó: Hát komám /nővérem: neked sincs érzéked az ételhez.
" Benne van a reciben".
Oszt jössz egy magyar italshop címével.

Te aztán rajta tartod a világ gasztronómiai vénáján az ujjad.
Tőled aztán érdemes tanulni !
Király vagy ! Császár! Császárkirály!
Csúcsvagyapám !

objekt678 2014.08.17. 22:31:44

Kedves Motoros!
Szerintem tegyük azt, hogy kiöntjük a szójaszószainkat, eceteinket, különböző házilag eltett cuccainkat dobjuk ki és kövessük a kirély csávót.
Neki megvannakatutirecijei.

objekt678 2014.08.17. 22:42:09

@A fickó:
2014.08.17. 21:31:22
@objekt678: A hámozott magozott paradicsom még nem konkasszé, csak ha fél centis kockákra van vágva.

Én ennél többet segíteni sajnos nem tudok. Franciaországban, franciául vizsgáztam.

objekt678 2014.08.17. 22:47:18

Bocs, motoros, de a kreténséget soha ki nem állhattam.

A fickó 2014.08.18. 00:37:06

Kedves Objekt678, utálok bárkivel is konfrontálódni, ezért most sem foglak sértegetni, főleg nem itt Motorosnál. Ez egyszerűen nem illendő.
Nagyon szívesen elmondom Neked, hogy ősztől hol vásárolhatsz Maja hajnal krumplit.
A receptben benne volt hogy milyen vermutot használok, csak el kellet volna olvasni. "És milyen vermutot?" kérdésedre linkeltem be a italos cég honlapját, ahol még rövid leírás is van róla.
Azt meg végképp nem értem, minek kiönteni az ecetet, a házilag eltett cuccokat és követni engem. Ha jól értem a király csávót. :)
Király csávónak rengeteg fajta olaja, ecetje vannak, nem is beszélve a házilag eltett temérdek dolgairól. :S

en.wikipedia.org/wiki/Concasse

www.wisegeek.com/what-does-concasse-mean.htm

buvosszakacs.blog.hu/2007/07/13/nyers_apritott_paradicsom_concassee_crue

Ezen az oldalon ajánlom még az első kommentet is, az magyarul van.

objekt678 2014.08.18. 19:19:39

Nagyon kedvesen reagáltad le a Hozzád fűzött szavaimat. Köszönöm.
A kajában ez a jó: sokan szeretünk sokfélét.
Nálunk a családban is léteznek különbözőségek ízlés terén: ha én fózök, jön a menyem, az egyik vejem, a kisebbik lányom, ha a feleségem főz akkor meg a másik vejem, a nagyobbik lányom, a fiam..oszt egyéb téren mindenki jól elvan.

objekt678 2014.08.18. 20:25:26

@A fickó:
Bocsi: ha franciáról van szó, akkor ne angol wikis cuccot linkelj be.
A concasse az reoesztett, tört meg robbantott mindenféle szétmenő izét jelent.
Kockára vágott az más.
Nem anyanyelvem, kint tanultam bottal verve, de azért ennyit csak tudok.

objekt678 2014.08.18. 20:49:47

Me@A fickó: Megnéztem a második linket is és ez sem jó:
A konyha nyelve Európában nem angol, hanem a francia.
Német, norvég, dán, angol, bármilyen kollégával összejőve ( az olasz kivétel, az más...) a közös szakmai nyelvünk francia.
Annak ellenére, hogy a vezető nagy konyhákon ma már német Chef túlsúly van. (Ez van.) Olasz és spanyol még csak-csak, Egyesült Királyságból alig.
Az angolt használjuk, de csak a működtető nyelvként.
Megengedem: biztosan sznobéria is van benne,de nem is tartozik bele a társaságba, aki nem beszél franciául.
( Mint például a nicked, a fickó nagy effel. Ő is tanult Franciaországban Az angol nem a konyha nyelve.

objekt678 2014.08.18. 21:05:57

De száz szónak is egy a vége: én nem azért olvasom Motoros oldalát, hogy bárkivel is "konfrontálódjak"
Egy frászt!
Csuda jól főz a fickó, mesteri vénája van.
Üdítő dolog olvasni.
Magam csórni szoktam tőle ötlet kialakító dolgokat....
süti beállítások módosítása