Karácsonyi receptajánló 6.
2012. december 23. írta: motoroskonyhaja

Karácsonyi receptajánló 6.

Holnap már itt az ünnep, ideje, hogy az utolsó karácsonyi receptajánlataimat megosszam veletek. Lehet, hogy valakinek pont ezek adnak ihletet egy kicsi újításra a karácsonyi menüben, remélem :) A sütit most kihagytam, de szilveszter előtt be fogom pótolni.

Kézzel gyúrt pappardelle kapribogyós-gombás paradicsommal

Hozzávalók:

A tésztához:
50 dkg liszt (BL55)
5 L-es tojás
1 kávéskanál oregánó
1 kávéskanál kakukkfű
1 kávéskanál őrölt bors
2-3 kávéskanál só

A szószhoz:
1 fej apróra vágott vöröshagyma
2 fej zúzott fokhagyma
1 babérlevél
1 kávéskanál oregánó
1 kávéskanál kakukkfű
4 dl hámozott darabolt paradicsom
10 dkg kapribogyó
25 dkg szeletelt gomba
1 evőkanál balzsamecet
1 kávéskanál cukor

20 dkg reszelt gouda

Elkészítése:
Először a tészát készítjük elő. A lisztet összekeverjük az oregánóval, kakukkfűvel, sóval, borssal, majd beleütjük a tojásokat. Alaposan összegyúrjuk és félretesszük. Egy fazékban -kevés sóval- vizet kezdünk forralni.

Egy serpenyőben olajat hevítünk, beletesszük a hagymát és a gombát. Sózzuk, borsozzuk, majd zsírjára pirítjuk. Ekkor beleöntjük a hámozott darabolt paradicsomot, a szétnyomkodott kaprit, a fokhagymát és a babért. Átkeverjük, és beleszórjuk a kakukkfüvet és az oregánót. Meglocsoljuk a balzsamecettel, rászórjuk a cukrot és újra megkeverjük. Maximum 3 percig rotyogtatjuk, majd félrehúzzuk a tűzről. Ekkorra már a tésztának szánt víz is kezd forrni.

A tésztát kinyújtjuk (kb. 1-2 mm vastagságra)

01_pap.JPG

majd vastagabb szeletekre vágjuk. Lehet látni, hogy nem kell a tökéletességre törekedni mind a tészta nyújtásánál, mind a vágásnál.

02_pap.JPG

Kicsi liszttel megszórjuk, majd felhalmozzuk.

03_pap.JPG

A forró-lobogó vízbe tesszük, majd kb. 6-8 perc alatt megfőzzük.

04_pap.JPG

Leszűrjük, ráhalmozzuk a fűszeres-paradicsomos-gombás ragut, megszórjuk a goudával és már ehetjük is.

05_pap.JPG

Ropogós leveles tésztában sült friss, töltött szardínia

Hozzávalók:
8 db friss szardínia
1 csomag leveles tészta
10 dkg füstölt szalonna
kb. 20 szem fekte olajbogyó
2 szelet kenyér
4+4 szál újhagyma
1 kis doboz paradicsompüré
1 tenyérnyi bazsalikom
1 csokor petrezselyem
4 gerezd fokhagyma
olivaolaj

Elkészítése:
A szardíniákat felvágjuk, majd kiterítjük. A fejénél megfogjuk a gerincét és kiemeljük, ezzel a szálkák is kijönek. Megsózzuk, kevés borssal meghintjük, majd kis időre félrerakjuk. Az apróra vágott szalonnát zsírjára sütjük, majd 4 szál karikázott újhagymával alaposan elkeverjük. Ezt a szalonnás hagymát összekeverjük a kockázott kenyérbéllel, a paradicsompürével, az olivaolajjal, a zúzott fokhagymával, az aprított bazsalikommal és petrezselyemmel. Ha nagyon sűrű lenne kevés vízzel higíthatjuk. Ezzel a krémmel kenjük meg a halakat. A leveles tésztát kinyújtjuk, majd a szardíniák méretének megfelelő négyzeteket vágunk belőle. Mindegyik tésztanégyzetre egy-egy fűszerezett halat fektetünk. Egyszerűen áthajtjuk a tésztát a halon, a másik oldalán összenyomkodjuk. A felvert tojással megkenjük a tészták tetejét, és 200 fokra előmelegített sütőbe tolva 20-25 perc alatt ropogósra sütjük. Az utolsó 5 percben mellé dobjuk a darabolt olajbogyót és a maradék 4 szál aprított újhagymát. A sütőből kivéve további 5 percig pihentetjük, majd rézsútosan felvágva -és az olajbogyós újhagymát mellé téve- tálaljuk.

06_Ropog.JPG

 

Most pedig következzen a mi karácsonyi ételsorunk. Sajnos kép -még- nincs róla, de a menüt elárulom (ha valakit érdekelne a recept, természetesen el tudom küldeni neki:)

- Zellerkrémleves fehérboros húsleves alapon kardamonnal főzve, parmezánforgácsokkal és friss petrezselyemmel tálalva

- Tournedos puha bélszínből fokhagymás-szójaszósszal gyúrt házi krokettel, kapribogyó mártással

- Szarvasgerinc szalonnával és fokhagymával tűzdelve, libaaprólékos-gombás vörösbormártással

- Pikánsan pácolt nyúl vele sült zöldségekkel és lassan készült libazsíros burgonyával (a pác mentalevelek zúzva, citromlé, fehérbor, kétféle mustár, chili :)


Végül jöjjenek a lusta karácsonyi reggelik, hiszen azt is megígértem. Először ennek külön posztot szántam, de rájöttem, hogy kifutnék az időből :)

Mit is ehetünk akkor, amikor ráérősen pihenhetünk, reggel későn ébredünk és lustán nyújtózkodunk egyet? Vannak öteleteim:) A karácsony nem csak azért jó, mert együtt lehet a család, kicsit lassíthatunk, sokat beszélgethetünk és sétálhatunk, hanem arról is, hogy már a "reggelt" is finom -és tartalmas- ételekkel indíthatjuk. Miért is írtam idézőjelbe a reggelt? Mert ezek a reggelik a 10-11 óra körüli időkre tehetők. De minek is rohannánk? Karácsonykor nálunk mindig egy késői kényeztető reggelivel kezdődik a nap, és az ebéd tulajdonképpen estebédnek felel meg, azaz délután 4-5 között tálaljuk.

Mit is eszünk ilyenkor?

  • Békebeli főtt-sült kifli puha vajjal, házi lekvárral, habos kakaóval
  • Bruschetta olivaolajos rokforttal kenve, pármai sonkával, paradicsommal, szardellafilével, ementáli sajttal, parmezánnal és olajbogyóval rakva

Békebeli főtt-sült kifli puha vajjal

Hozzávalók:
60 dkg liszt
3 dl tej
10 dkg vaj
3-4 dkg friss élesztő
1 csipet cukor
2-3 kávéskanál só

Elkészítése:
Nem izgulni, közel sem olyan vészes, mint bárki is gondolná:) Megpróbálom minél részletesebben bemutatni. Tehát:

Az élesztőt a langyos tejben felfuttatjuk. Közben egy tálba öntjük a lisztet, elkeverjük a sóval és hozzámorzsoljuk a vajat.

01_kif.JPG

Mikor megkelt az élesztő a lisztes vajhoz öntjük. A kezünk melegétől fog a vaj felolvadni, felesleges előtte melegítgetni vagy bármit tenni. Kezdjük el összegyúrni a tésztát; alaposan dolgozzuk össze.

02_kif.JPG

Ha a tészta összeállt takarjuk le, és 45-60 percre hagyjuk dagadni, kelni.

03_kif.JPG

Ha megkelt szedjük 12 egyenlő nagyságú részre (stréberek konyhamérleggel ellenőrizhetik...:)

04_kif.JPG

A szétdarabolt tésztákat nyújtsuk korongokká, kb. 2-3 mm vastagságúakra, majd egyszerűen tekerjük fel. Kapunk egy feltekert tésztatekercset. No, ezt már csak kicsit meg kell görbíteni és nanááááá: máris kifli formát kapott.

06_kif.JPG

Ha a 12 kiflicske elkészült letakarva még picit pihentetjük, kb. 40-45 percet.

Addig tegyünk fel egy jó nagy lábosba vizet. Tegyünk bele csipet sót és csipet cukrot is. A pihentetés vége felé bekapcsolhatjuk a sütőt is 180 fokra, hadd melegedjen. A pihentetés után -és amikor a víz már forr- egyesével tegyük a kifliket a lábosba.

07_kif.JPG

Nem fog lesüllyedni, így mi nyomjuk le a víz alá a tésztát, és számoljunk hatig. A számolás végén vegyük ki a vízből. Szépen meg fog dagadni :) A lábosból egyből egy sütőpapírral kibélelt tepsire tesszük, és ha az összessel elkészültünk mehet is a sütőbe. 15-20 perc alatt ropogós-pirosra fog sülni. Picit várjunk még, mert forrón nagyon megterhelő, de langyosan már szelhetjük, kenhetjük finom lekvárokkal, és házilag készült habos kakaóval fogyasztjuk.

08_kif.JPG

 

Bruschetta olivaolajos rokforttal kenve, pármai sonkával, paradicsommal, szardellafilével, ementáli sajttal, parmezánnal és olajbogyóval rakva

Hozzávalók:
1 szép bruschetta vagy bagett
2 evőkanál olivaolaj
5 dkg rokfort (bármilyen kéksajt jó hozzá)
4 szelet pármai (vagy fekete erdei) sonka
2 szép paradicsom
szeletenként 1-1 szardellafilé (ez nem szardínia.....)
szeletenként 1-1 ementáli sajt
szeletenként 1-1 fekete olajbogyó félbevágva
kevés reszelt parmezán

Elkészítése:
Ezt tulajdonképpen felfoghatjuk egy sajtimádó szendvicsnek is. Azoknak ajánlom, akik nem szeretik a kéksajtokat (mert nem tudják hogy kell enni, de kérdezzenek bátran).

A rokfortot fellazítjuk olivaolajjal annyira, hogy kenhető legyen. A bruschettát vastagabb szeletekre vágjuk (mint ahogy Chilirevi a normál kenyeret....:) és a lazított rokforttal megkenjük. Rátesszük a sonkát, az ementáli szeletet, paradicsomot, szardellafilét. Megszórjuk parmezánnal és a tetejére biggyesztünk egy fekete olajbogyót kettévágva. Grillsütőben (vagy sütőben felső sütéssel a sütő felső részébe téve) addig sütjük, míg a sajt megolvad. Isteni.

Remélem a pár rész alatt tudtam segíteni a karácsonyi menü megválasztásában, újabb, talán kicsit ismeretlen, kicsit idegen ételek kipróbálásában. 

A bejegyzés trackback címe:

https://motoroskonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr234975093

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fehér Folt 2012.12.24. 14:07:46

Ted bele a lábasba. Víz forró. Kavargassad. Nincs miért aggódni. Díszítsed kis petrezselyem lukakkal. Ed meg a finamat. A lábosból. Merőkanálal. Úgy se látja senki.

motoroskonyhaja 2012.12.24. 17:12:00

@anyádnak Én tolom: Remélem azért boldogabb lesz a karácsonyod! ;)