Baconbe tekert pirított szűzérmék kétféle körettel
2017. április 02. írta: motoroskonyhaja

Baconbe tekert pirított szűzérmék kétféle körettel

A napokban gondolkodtam el, milyen régen is ettem már szűzpecsenyét, pedig imádom. Persze a magyarázat is megvan, hiszen annyi, de annyi finom étel és alapanyag van a világon, hogy vétek lenne rendszeresen ugyanazokat -és ugyanúgy elkészítve- fogyasztani.
Mivel szűzpecsenyét már évek óta nem ettem, így ma rá esett  választás. És ha már megtisztelek egy húst azzal, hogy elkészítem, akkor annak meg is adom a módját. Rádásul vasárnap van, ilyenkor azért "illik" egy jót főzőcskézni. A húst szépen körbetekertem sima füstölt baconnel, rózsaszínre pirítottam, majd kétféle körettel adtam az asztalra. Egy sváb, savanyú káposztás nudlival, amihez főtt, ecetes fürjtojásokat kínáltam, és egy Roquefortos-tejszínes pappardellével, amit friss medvehagymával szórtam meg. Lehetett volna ezerféle más köret is hozzá, de ma épp' ezeket kívántam.

dscf5240.JPGBaconbe tekert szűzérmék kétféle körettel

Hozzávalók:
1 kg sertésszűz (két dundi darab, így minden adagra 3-3 db fog jutni)
12 szelet sima füstölt bacon (szerintem a legjobb a Pennyben kapható Karát füstölt bacon. Finom íz, nem szakadnak a szeletek -mint mondjuk a Ringa, ami semmire se jó-, és még a legolcsóbb is az összes kapható közül, érdemes kipróbálni)
50 dkg frissen, zsírban pirított szalonnás nudli (ha kell a recept csak sikítsatok!)
25 dkg házi pappardelle tészta (recept ITT)
25 dkg savanyú káposzta
12 db főtt fürjtojás
1 nagyobb fej vöröshagyma
2 dl habtejszín (azaz minimum 30-35% zsírtartalommal rendelkező)
2 x 5 dkg Roquefort (vagy más, de hasonlóan aromás kéksajt)
2 dkg normális vaj
Pár levél friss medvehagyma
1 púpozott evőkanál sertészsír (igen-igen)
1 evőkanál normális mustár (nem, nem magyar....)
2 evőkanál normál ecet (10%-os)
1 mokkáskanál egész kömény
1 mokkáskanál fehér bors
Bors

Elkészítése:
Semmi gond nincs, minden egyszerű lesz. Először is fogjuk a zsírt, tegyük egy magasabb falú edénybe, és olvasszuk fel. Szórjuk bele a köményt (ami, mint tudjuk zsírban adja ki az ízét), majd pirítsuk kicsit őkelméket. Dobjuk hozzá az aprított vöröshagymát.
dscf5186.JPGKeverjük lassan addig, míg a hagyma kifehéredik, akkor jöhet hozzá az időközben aprított savanyú káposzta. Tegyük az edénybe, keverjük át, majd csökkentsük közepesre a hőt.

Öntsünk az egész alá 1 dl vizet, kavarjunk egyet rajta, majd fedjük le. Kb. 20 perc alatt össze fog roppanni. Ha a levét elfőtte mindig kevés (max. 0,5 dl) vízzel pótoljuk, és mindig keverjük át.dscf5190.JPGAddig sem lustálkodunk, mert ennyi idő alatt elő is készíthetjük a szűzérméket. Vágjuk a húst két ujjnyi vastag korongokra. Amatőrök klopfolni is szokták, de ezt mi gyorsan felejtsük is el. Mi a húst minden zamatával és nedvességével együtt szeretnénk fogyasztani, nem pedig rommá klopfolt, majd cipőtalpnak kisütött akármit enni. A húsokat semmivel sem késztjük elő, azaz nuku só és bors! Egyszerűen tekerjük körbe a füstölt baconnel az összeset, és tegyük félre. Ha a bacon nem akarna ott maradni a húson tekerjünk köré cérnát, de semmi esetre sem használjunk hústűt és társait. Írni fogok egy ötletet a hús sütésekor arra, hogy ne kelljen cérnával vagy bármivel baromkodnunk.

dscf5204.JPGAmint a káposzta kész forgassuk hozzá a kisült nudlit is. Alaposan borsozzuk meg, majd keverjük el, és húzzuk le a tűzről, mert az egyik köretünk elkészült.dscf5194.JPGJöhet a másik köret! Fogjuk a Roquefort felét (5 dkg-t) és a vajat, majd tegyük egy serpenyőbe.dscf5198.JPGOlvasszuk fel az egészet,
dscf5200.JPGmajd löttyintsük meg a habtejszínnel és szórjuk meg a fehérborssal.
dscf5203.JPGAzonnal kapcsoljuk le a lángot, és úgy keverjük. Nem kell több 2 percnél, és el is készültünk vele.
dscf5207.JPGEz a szósz elég híg, de nem kell megijedni tőle, hiszen ez volt a cél! Ha a kifőtt pappardellét beleforgatjuk, a szósz egy selymesen lágy, finoman intenzív bevonatot fog képezni a tésztán. Morzsoljuk hozzá a Roquefort másik felét, amíg még forró a szószos tészta. Lágyan el fog olvadni benne. Tegyük féle a szószos tésztát; már tényleg a finisben vagyunk!

A szósz főzőlapján simán főzzük meg a fürjtojásokat. A kb. 2 liter vízbe csurgassuk bele az ecetet, és amikor felforrt tegyük bele a tojásokat.

dscf5209.JPG

10 perc főzés után hirtelen hűtsük ki, majd pucoljuk meg őket. Az ecetes fürjtojással is elkészültünk.

Egy felforrósított -és kevés sertészsírral izgalmasabbá tett- serpenyőbe tegyük a húsokat egyenként. A trükk -amiről fentebb is szó volt- egyszerű. A baconnal körbetekert húsokat nem lapjukkal tesszük a serpenyőbe, hanem azon a részen, ahol a bacon összeér a hús körül. Először tehát úgy pirítjuk körbe a húsokat, hogy a szalonnaköpeny megpiruljon, utána lehet aranybarnára sütni a lapján mindegyiket. Jöhet egy igazán izgalmas mustár mindegyik tetejére.

dscf5222.JPGKicsit elsimítjuk, majd fordítsuk meg. Sistereg nagyon, de annyira ráolvad a húsra a mustár, hogy kicsordul a nyálunk!
Mikor a húsok elkészültek egyenként kivesszük egy tálba, majd csak akkor sózzuk és borsozzuk, mikor már pihenni tértek. Elkészültünk, jöhet a tálalás!

Minden tányérra teszünk a baconnal pirított szűzérméből, majd megkínáljuk a köretekkel. Aki a sváb savanyú káposztás nudlival szereti annak azt adjuk mellé, ecetes fürjtojással,

dscf5241.JPGaki a Roquefortos-tejszínes pappardellével, annak azt.
dscf5240.JPGNem tűnik nagyon egyszerűnek pedig az. Nem bonyolultabb, mint egy hagyományos vasárnapi húsleves, majd rántott hús ubisalival és sült krumplival, mégis mennyire -és mennyivel-  másabb!

Jó étvágyat!

A bejegyzés trackback címe:

https://motoroskonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr3512395427

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A fickó 2017.04.02. 21:10:21

"1 evőkanál normális mustár (nem, nem magyar....)"
Van jó hazai gyártású mustár is:
ghaurved.hu/termekek/
Nekem a magos és a tárkonyos a kedvencem, kiemelkedően jó mustárokat készítenek.
Ezek után én ezt írnám:
1 evőkanál normális magyar mustár - lehetőleg Ghaurved ... :)

motoroskonyhaja 2017.04.02. 21:24:06

@A fickó: Barátom, erről még csak nem is halottam! De venni fogok, és meg fogom kóstolni! Kíváncsivá tettél nagyon. Imádom a különböző mustárokat, de eddig itthonit még nem ettem olyat, ami finom is lett volna....
Ki fogom próbálni!

Étteremkritikus · http://legjobbetterem.blog.hu 2017.04.03. 22:34:49

@motoroskonyhaja: Megerősítem, ez egy használható magyar mustár. Viszont gyorsan romlik, nem tartható el addig hűtőben, mint a francia vagy angol mustárok.

A fickó 2017.04.03. 23:26:30

@Étteremkritikus: Mivel nincs benne tartósítószer, mint az angol és francia mustárokban. :) Amúgy ez is relatív, hogy meddig áll el felbontás után - jó hűtőben eláll, amíg el nem fogy. :) Sokáig amúgy sem érdemes felbontott mustárokat tárolni, mert elmegy az erejük. Én pont ezért mindig a kisebb kiszerelést veszem, az, hogy fajlagosan drágább ennyit nekem megér.

motoroskonyhaja 2017.04.04. 18:49:34

@Étteremkritikus: No, ha már ketten mondjátok, akkor mindenképpen megér egy misét :)

motoroskonyhaja 2017.04.04. 18:53:47

@A fickó: A hűtőm csúcsszuper, tavaly októberben vettem. Nem akarom reklámozni a márkát és a típust se, elég legyen annyi, hogy bekapcsolás után megkért, hogy installáljam a ...device..., hogy csatlakozni tudjon az internethez :)
De egy gyors kérdés: Ahogy a honlapjukon láttam semmi netes rendelésre nincs lehetőség? Csak ahol megfordulnak különböző vásárokban? Nem mondom Győr nincs messze, a benya is ingyen van, csak azért csodálkozok picit...

A fickó 2017.04.04. 22:35:16

@motoroskonyhaja: Úgy értettem, hogy a népek túlterhelik a vacak hűtőket és 8-10 ˚C van benne. Ők csak vásárokon ..., de sokfelé kapható, rendelhető.
www.argep.hu/trend/GHAU/GHAURVED-MUSTaR.html

Amúgy Magyar Konyha termékdíjat is nyert a musti.
www.origo.hu/tafelspicc/kozelet/20170226-legjobb-termelok-2016-magyar-konyha.html
magyarkonyhaonline.hu/magyar-izek/hazi-mustar-nagykanizsarol
süti beállítások módosítása