Tejszínes-citromos spárgafőzelék
2016. június 15. írta: motoroskonyhaja

Tejszínes-citromos spárgafőzelék

újkáposztával dúsítva

Olyan gyönyörű spárgacsokrokhoz volt szerencsém hozzájutni, hogy nem volt szívem nem főzeléknek elkészíteni őket. Most csak fehér fajta került a kosárba, de nem baj: irány a főzés!dscf2640.JPG

Tejszínes-citromos spárgafőzelék újkáposztával dúsítva

Hozzávalók:
1 kg spárga, (a legjobb vegyesen, azaz jó ha van fehér- és zöldspárga is)
40 dkg vékonyra szeletelt újkáposzta
6-8 dl csirkealaplé (a csirkealaplé receptem megtalálható és olvasható  ITT )
1 szép nagy fej vöröshagyma
2 dl habtejszín (cukor nélküli)
2 evőkanál liszt
Fél csokor friss petrezselyem
Fél citrom
4 dkg vaj
2 evőkanál olaj (én BIO repceolajat használtam hozzá)
1 teáskanál őrölt római kömény
Bors


Elkészítése:
Egy szép - magasabb falú -serpenyőt hevítünk, és ebbe dobjuk a vajat, amit körbelocsolunk az olajjal. Összekeverjük, és miután a vaj felolvadt az elegybe tesszük a félfőre vágott vöröshagymát,

dscf2626.JPGmajd üvegesre pároljuk. Jöhet hozzá a hámozott és darabolt spárga a sípok kivételével. Kicsit átkeverjük, majd felöntjük a csirkealaplével (az alaplé receptem ITT olvasható). Kevés bors (só most nem) és gazdag citromfröccs, ami most kell neki...dscf2628.JPG... no és 6-8 perc rotyogás. Ennyi idő alatt a spárga kellően megpuhul. Most jöhet a sűrítés! A habtejszínt elkeverjük a liszttel, és adagolva hozzáadunk a spárga főzőlevéből is, persze mindezt keverés mellett, így nem lesz majd csomós a végeredmény. Alaposan elkeverjük, és mehet az egész a spárgához. Szépen elkeverve gazdagabb, dúsabb lesz a főzelékünk. Jöhetnek a sípok és az újkáposzta, és ekkor dobjuk hozzá a frissen aprított petrezselyem felét is. Szórjuk meg a római köménnyel. A római kömény nagyon intenzív, ezért kell belőle ilyen kevés (mármint ehhez a zsenge ízvilágú spárgához). Cserébe imádja a citromot, nem fogunk csalódni ebben a kombóban. Egyetlen percet kell csak rottyannia, de az is jó, ha ilyenkor már kikapcsoljuk a hőt.dscf2631.JPGKeverjük el, majd húzzuk le a tűzről, már majdnem elkészültünk.

Hagyjuk magára addig, míg szobahőmérsékletűre hűl. A legjobb már ilyenkor kiporciózni, hiszen úgy hamarabb fog lehűlni. Tálalás előtt kóstoljuk, és ha szeretnénk, meglocsolhatjuk még egy kevés citromlével. Friss -olíva vagy repceolajjal meglocsolt- pirítóssal és jéghideg száraz pezsgővel adjuk az asztalra, díszítésnek kevés aprított petrezselymet is szórhatunk rá.
dscf2645.JPGFriss, könnyed, üdítő, egzotikus, eteti magát, ráadásul nagyon hamar elkészíthető. Lehet feltéttel is tálalni, nagyon jól mennek hozzá a grillezett húsok vagy kolbászok is.

Jó étvágyat!

A bejegyzés trackback címe:

https://motoroskonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr318787150

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

élhetetlen 2016.06.17. 13:39:32

Bocs, de ez az az étel, ahol nem kell, hogy szezon legyen. Míg egy szál spárga hülyén néz ki, ha a fagyasztóból kiolvasztva nyeklik, addig a főzeléknek valónál nem számít, ha kicsit felpuhulnak a rostok a fagyasztástól, mert úgyis főzöd egy kicsit. Tavaly 4 kilót hörcsögöltem be szezon utánra. (az más, hogy én hagyma nélkül, és tejföllel főzöm).

motoroskonyhaja 2016.06.17. 19:13:24

@élhetetlen: Igen, fagyasztható is a spárga, főleg ha főzeléknek készítjük el. Én ezt nem szoktam (nincs annyi helyem sajnos), így csak a levágott spárgavégeket fagyasztom le, ami nagyon jó levesalapként vagy ízesítéshez.
süti beállítások módosítása