Csirkepatronok grillezve
2013. július 07. írta: motoroskonyhaja

Csirkepatronok grillezve

A hétvégére minden időjárás előrejelzés arról szólt, hogy az országban mindenhol lehet vihar, hatalmas felhőszakadás, stb. Mi viszont elhatároztuk, hogy ezen a hétvégén is sátorozni fogunk az erdőben, és grillezünk is egy jót. De mi lesz, ha hirtelen leszakad az ég? Megázik a kaja? Egy frászt! Ezzel a módszerrel semmi baja sem lesz a készülő ételnek, ráadásul tiszta marad a grillrács is. A titok neve: alufólia;)

csir01.JPG

Kapros juhtúróval töltött csirkemell baconbe göngyölve, grillen

Hozzávalók:
4 fél csirkemell filé (lehet bőrös is, nem akadály ;)
15 dkg bryndza, azaz juhtúró (az Aldiban lehet eredeti szlovákot kapni, az itthon készített a nyomába sem ér!)
1 csokor friss kapor
1 közepes fej vöröshagyma
1 dl tejföl

bors
12 db szeletelt, füstölt bacon

Elkészítése:
Nem lesz nehéz dolgunk! Mi ezt az erdőben készítettük el, de természetesen otthon is meg lehet csinálni előre, így kint már nem kell bajlódni a kajával csak rá kell dobni a grillre. Mi viszont szeretjük mindig helyben elkészíteni az ételeket, otthon maximum csak pácoljuk, ha épp' olyat készítünk. Naszóval: ha megvan a tetthely (mármint ahol felverjük a sátrat és tudunk tüzet is gyújtani) mi először a grillt készítjük elő. Bele a faszén (vagy brikett), normál gyújtós: hadd lobogjon az a láng! Amíg a grill normálisan felizzik az kb. 1 óra. Az pedig rengeteg idő, amit hasznosan el tudunk tölteni a szabadban. Először is megbontunk egy finom ausztrál chardonnay-t és az előhűtött bort kortyolgatva élvezzük az erdő illatát, csendjét. Utána 20 perc alatt a sátor is felépül minden felszerelésével: felfújt matracokkal, kirakott hálózsákokkal, előtérrel, mindennel. Ez a 20 perc viszont kemény meló, így -jutalmul- kóstolhatunk még egy pohár chardonnay-t, aztán jöhet az étel elkészítése!
Egy kis tányérban keverjük össze a juhtúrót a finomra vágott kaporral és a vöröshagymával. Sózzuk, borsozzuk, majd lassan adagoljuk hozzá a tejfölt. Nem szabad folyósnak lennie, hiszen mi tölteléket készítünk és nem szószt. A fél csirkemell filéket hosszában vágjuk be, de vigyázzunk, hogy ne vágjuk ketté őket! Így szépen ki tudjuk teríteni a melleket. Ha kell -mert esetleg vastagnak találjuk a húst még így is- nyugodtan klopfoljuk egy kicsit (Vagy nagyon. Vagy agyon. Kinek hogy tetszik;) Az az árva klopfoló simán elfér a csomagban a többi között. A húsokat megsózzuk, megborsozzuk. A bacont hármasával szépen egymás mellé terítjük, és erre tesszük a pipihúst. Most kanalazzuk rá a kapros tölteléket (amit remélem mindenki megkóstolt még a keverés
után, hogy elég sós-e).

csir02.JPG

Az a zöld izé a kaja alatt egy műanyag vágódeszka. Mosható, hajlítható, könnyű. Szakítsunk egy darab alufóliát (mert a google mellett az alufólia is a barátunk, hát persze). A csirkemelleket a baconnal szépen tekerjük fel, és tegyük rá a darab alufóliára. Nem kell nagy ördöngösségre gondolni: fogjuk a 10 szép ujjunkat, benyúlunk felül a bacon alá és elkezdjük magunk felé tekerni. Kész. Nem ördögtől való cselekedet ;)

csir03.JPG

Tegyük ugyanezt az alufóliával is, majd a végeit (mint egy szaloncukrot), csavarjuk meg. Így már el is készültek a
csirkepatronok, jöhet a tüzecske nekik, nekünk pedig egy selymes pohár bor.

csir04.JPG

Csend van, lágy jazz szól az autóból halkan, a madarak lefekvéshez készülődnek, az erdő illatai felerősödnek. Egyedül vagyunk. Nyugalomban, békességben, boldogságban. Pihenés a szabadban. Együtt a szeretteinkkel. Kell ennél több? Hát ez elég szentimenti lett, de mi így imádjuk. Péntek délután meló vége, gyorsan haza, zuhany, fogmosás és már mehetünk is! Délután 6-ra rendszerint kint is vagyunk az erdőben. 7-re kész a sátor és a kaja előkészítés. 8-8:20-kor már ehetünk is. Közben élvezzük a nyugalmat és a harmóniát. A jó levegőről nem is beszélve. Néztük az időjárás-előrejelzéseket, este 9-10 körül jósoltak esőt. Hát meg is jött, rendesen! Előtte pedig egy szerencsétlen bringás, aki Komlóról érkezett a Bakonyba. Eltévedt, úgy kért valahol vizet, és nyitva
tartó boltot sem talált az erdőbe vezető úton, hiszen nem volt ismerős a környéken. Sebaj! Ahol van kaja két embernek, ott jut egy harmadiknak is! Így hármasban vacsoráztunk, és jót beszélgettünk - amíg a vihar le nem csapott. Minden cucc be a kocsiba, mi pedig Szutyival a sátorba. Imádunk esőben aludni, és az eső amúgy is csak víz, ahogy egyik barátunk megfogalmazta anno.
Nagyon jót durmoltunk, és reggel, mikor ChiliRevi felébredt már gőzölgő, forró kávé várta (természetesen tábortűzön készült). Utána pedig jött a fekete leves: minden bepakolva a kocsiba, indítok és semmi. Az akksi 7 év után (!!!)... megadta magát. Reggel 8:22. Erdő közepe. Telefonon akksi rendel, kérdezik hová vihetik? Mondom: Sárcsíkút. Kérdezik: mi van? Az a világ vége után van 5 perccel. Mondom: ez van, ide kell az akksi. Meghozzák. Berakjuk. Indul. Sirály!!!!! És még mindig csak szombat dél van, mikorra hazaérünk. Imádjuk így indítani a hétvégét, kiszakadni kicsit a világból. Próbálja ki mindenki, aki teheti: nem fog csalódni! Kis felkészülés, kis szervezés, kis előrelátás, és minden okés lesz. A húst mi alufóliás sült krumplival ettük, ami szintén egy egyszerű kaja: a krumplikat kereszt alakban mélyen bevágjuk, sózzuk, majd alufóliába tekerjük. A grillrácsra
téve 1 óra alatt meg is sülnek. Először ezeket tettük a parázs fölé, és 20 perc múlva mentek mellé a csirkepatronok. A csirkének elég 40 perc is. A krumplit és a csirkét is illik 5-6 percenként kicsit forgatni, hogy minden oldala megsüljön. A krumplihoz felhasználtuk a maradék tejfölt, kicsi sót és borsot, plusz az erkélyünkön termesztett metélőhagymát aprítottuk a szószba, amivel a frissen kisült krumplikat locsoltuk meg. Isteni lett! A bacon aranybarnára fog sülni az alufólia alatt, semmi más zsiradék nem is kell hozzá.

A töltelék persze rengeteg-féle lehet. Több ismerősöm imádja, ha fügés-rokfortos töltelékkel készítem. Ha kell a töltelék reci tessék írni ;)

De hogy az otthon készített ételek szerelmesei se maradjanak tápláló étek nélkül (Húsimádó kolléga remélem figyel ;) legközelebb egy szaftos sertést fogok megmutatni: bőrös-csontos karaj sörben sütve lesz a menü, remélem akkor is velünk tartotok majd... ;)

kar.JPG

Jó étvágyat mindenkinek!

A bejegyzés trackback címe:

https://motoroskonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr945394393

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Húsimádó · http://husimado-eger.blog.hu 2013.07.07. 17:35:14

Hohó! Motoros barátunk négy keréken? :-)
Egyébként nagyon klassz kis kaját gründoltál össze, várom a malackodós posztot is. :-)

Intizar 2013.07.07. 22:56:36

Kérném szeretettel azt a fügés-rokfortost!

motoroskonyhaja 2013.07.08. 17:42:07

@Húsimádó: Naná, hiszen ez most egy kis esti sátorozásról szólt, és nem a motorozásról, de attól még jól éreztük magunkat ;)

motoroskonyhaja 2013.07.08. 17:45:07

@Intizar: egyszerű az a töltelék is:

50% füge
50% rokfort

bors

Legtöbbször aszalt fügét lehet kapni, azt én szépen be szoktam áztatni a felhasználás előtti este. A legjobb, ha fehérborban úszkál az a füge. Másnapra szépen megszívja magát és puha lesz. Akkor nagyon apró darabokra vagdosom, majd hozzákeverem a rokfortot. Pici só és bors és már mehet is a csirkemellre ;)

vladimir0370 2013.07.21. 18:17:20

@motoroskonyhaja: mai menu csirkepatronok voltak. fuges-rokfortos (fuge feherborban aztatva) es kapros kecskesajtos. na, a kecskesajt allagra olyan volt, mint a turo. a fuges finom volt, viszont a kecskesajtos fenomenalis. a vendegek is elegedettek voltak. tenyleg megeri innen fozni tanulni.
milyen motorod van?

motoroskonyhaja 2013.07.21. 19:12:53

@vladimir0370: Ahá, akkor ez volt az előadás :)

Örülök, ha mindkét verzió tetszett. A fügés-rokfortos annak jön be igazán, aki szereti a kék sajtokat, ezek szerint ügyes voltál. Megint! Gratula ;)

Milyen motorom van? Oké, szóval nem olvasod a blogot rendesen..... Pedig még fénykép is van róla, és külön post egy-két találkozóról. 2012. július, 2012. augusztus - többek között. Előre szólok: 2012 decemberében karácsonyi ajánlataim is voltak menüben, kb 6 részen át. Tudod, idén is lesz karácsony :)

Szóval olvasgatni, kattintgatni, nem olyan sok bejegyzés született még ;)
süti beállítások módosítása