Egyszerű thai tészta
2013. április 07. írta: motoroskonyhaja

Egyszerű thai tészta

Egyre több helyen találkozhatunk már itthon is thai ételekkel kifőzdékben, vagy elvitelre. Finomak, frissek, egzotikusak. És otthon is egyszerűen elkészíthetők, mint ez is:

Thai sült tészta.JPG

Thai garnélás sült tészta - Pad thai

Hozzávalók:
20-25 dkg garnéla
10 dkg (egy csomag) darabolt surimi
15 dkg széles rizstészta (vagy spagetti)
2 evőkanál halszósz
1-2 evőkanál sötét szójaszósz
1 evőkanál jó erős chilipor
2-3 gerezd fokhagyma
1 teáskanál (rizs)ecet
1 tojás
1 csipet cukor
1 lime

Elkészítése:
A rák kétféle lehet: vagy friss és nyers, vagy előfőzött és rózsaszín. A receptben mindkét fajtához megírom mikor kell az ételhez tenni. Tehát a tésztát főzzük meg, csöpögtessük le, és tegyük félre. A szójaszószt és a halszószt keverjük össze a chiliporral, a zúzott fokhagymával, az ecettel, a cukorral és kevés sóval. Forrósítsunk egy serpenyőt (wokot), és öntsünk bele kevés zsiradékot. Tegyük a serpenyőbe a nyers (szürke) rákot és a surimi darabokat, süssük 1 percig, majd adjuk hozzá a felvert tojást és keverjük el. Most dobjuk bele a tésztát, öntsük rá a fűszeres szószt. Alaposan keverjük el és süssük 1-2 percig. Ha mirelit (rózsaszín) garnélát használunk azt most tegyük hozzá. Az egészet keverjük alaposan el, forrósítsuk át és tálalhatjuk. Tegyünk lime-ot az étel mellé, hogy ki-ki magának ízesíthesse. Finom, friss fehérborral tálaljuk.

Mivel itt a tavasz, legközelebb tavaszi tekercset készítek thai, vietnámi és többféle kínai módon. Remélem akkor is velem tartotok majd:)

A bejegyzés trackback címe:

https://motoroskonyhaja.blog.hu/api/trackback/id/tr975204971

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása